Ros chódes támuzkoz, idén június 11-én, pénteken van Fuchs Mór, vagy ahogy a korában emlegették, Reb Mose Hirsch nagyváradi orthodox főrabbi jorcájtja. Évfordulója alkalmából idézünk fel életéből néhány mozzanatot.
Fuchs Mose Cvi Hirsch 1844-ben született Vágszeredán (Sereď, Szlovákia), az ottani rabbi, Fuchs Binjomin Zev Wolf (1815–1874) első fiaként. A Tóra alapjait apjától szívta magába, majd világi tanulmányait is szülővárosában folytatta, 16 éves korában pedig a neves pozsonyi jesivába került, ahol tudását tökéletesítette. Apja halála után őt választották meg főrabbinak.
A legszigorúbb orthodox rabbik közé tartozott, aki még magyarul sem tartott soha beszédet a zsinagógában, amikor egyszer ennek miértjéről kérdezték, akkor a következőt válaszolta:
„1865-ben Nagymihályon összegyűlt több orthodox rabbi és a mindjobban elharapódzó neológ áramlattal szemben kilenc pontban leszögezte az orthodoxia álláspontját az Isten-tisztelettel kapcsolatban. Ennek az első pontja szerint tilos más nyelven, mint jiddis prédikálni. Ezt a határozatot 71 orthodox rabbi tette magáévá, annyian, ahány tagja a nagy zsidó gyülekezetnek, a knészet hagedajlunak valaha volt. Mint 21 éves fiatalember, magam is Nagymihályon voltam akkor, ha a tanácskozáson nem is vettem részt. Milyen nevezetes esemény volt ez akkor! A döntésben nem szabad a magyar nyelv ellen szóló tendenciát tekinteni, hanem tisztára a zsidó törvények és hagyományok konzervatív megőrzése egyik eszközét. Láttuk, hogy a modernizálás és újítás hajlama vallástalanságra vezet és ezt valljuk ma is. Ezért ragaszkodunk a jiddis vagy a német nyelv templomi használatához. Az orthodox rabbik Galíciában és Varsóban sem prédikálnak lengyelül, Szentpétervárott nem prédikálnak oroszul és Londonban nem prédikálnak angolul. Különben is a nagymihályi nyilatkozat utolsó pontja kimondja: tilos bármiféle régi szokást megváltoztatni a templom életében.”
Amikor Landesberg Jicchák Áron (1804–1879) nagyváradi (Oradea, Románia) orthodox főrabbi elhunyt, akkor az ottani hitközség megpróbált minél előbb új vallási vezetőt találni, azonban évekig nem találtak megfelelő jelöltet, amikor végre a figyelmük a Felvidékre nem fordult és Reb Mose Hirsch vágszeredai rabbira nem terelődött. A tagság még 1881 ősszel egyöntetűen rabbijának választotta, majd Ullmann Izidor elnök és Fischmann Sámuel alelnök el is utazott hozzá, hogy közöljék vele a hírt, s megpróbálják rábírni, hogy fogadja el a rabbiszéket.
Reb Mose Hirsch először hallani sem akart Nagyváradról, hiszen a sokszoros nagyságú közösségben (1880-ban Szereden 1358 zsidó élt, míg ugyanekkor Nagyváradon 8186 fő) legalább háromféle vallási felfogás alapján munkálkodó zsidók éltek, akik folyton harcoltak egymással. S bár Váradra az orthodox hitközség hívta, ő jobban preferálta a vidék nyugalmát az egységes hitközségében.
A rabbiválasztás legendáriuma szerint nem sokkal később Fuchs rabbi Pozsonyba utazott, ahol az első útja, mint mindig, a régi barátjához, az ottani bész din fejéhez, Duvid Lackenbach Neumann (1821–1908) rabbihoz vitte. Amikor ennek a látogatásnak a híre a fülébe jutott az ottani jesivában tanuló váradi fiúnak, egy bizonyos Frankl Ávrahámnak, akkor kissé pimasz módon hívatlanul ment Neumann rabbi házába, ahol a két jámbor tudóst egy talmudi fóliáns fölé hajolva találta, ahogy egy csavaros kérést boncolgatnak. A vitába beszállt a bócher is, aki éles eszével felkeltette Fuchs rabbi érdeklődését is. Talán sejtette, hogy a találkozás nem biztos, hogy véletlen volt, örömmel töltötte el, hogy Nagyváradon ilyen Talmud-chóchemek is vannak.
A vágszeredai rabbilakba ezentúl szinte naponta jöttek a váradi sürgönyök, s végül Fuchs rabbi megkérte a sógorát, Klein Jáákov Sálom rabbit, hogy inkognitóban utazzon Nagyváradra és nézze meg az ottani orthodox hitközséget, hogy valóban mindenki szeretné-e, hogy ő odamenjen, s nem utolsósorban, hogy valóban példaértékű, szombattartó életet folytatnak-e az ott élők. Klein rabbi mindenben megnyugtató válaszokkal tért vissza. Így végül elfogadta a felajánlott rabbiszéket.
A váradi, 5642. chesván 25-én kelt rabbilevelében benne volt, hogy 120 évig (azaz élete végéig) szóló állást ruháznak rá, és a hitközség első emberének fog számítani, aki korlátlan ura lesz az összes orthodox zsinagógának és imaháznak, kinek hozzájárulása nélkül semmit sem változtathatnak a vallási kérdésben. Ennek fényében, Fuchs rabbi működése idején szép fejlődésen ment keresztül a váradi orthodoxia.
Halála váratlanul érte a hitközséget, sőt az egész nyilvánosságot, miután a trencsénteplici (Trenčianske Teplice, Szlovákia) fürdőben egy 1911-es június végi kedd hajnalban visszaadta lelkét az Örökkévalónak. Az Egyenlőségben többek között az alábbiakat írták róla:
„Fuchs Mór a héten Trencsénteplitzben, ahol üdülést keresett, váratlanul elhunyt. A magyar orthodoxiának, még pedig a legintransigensebb szárnynak egyik nagy erőssége volt. Széleskörű, mélységes vallásos ismeretek fölött rendelkezett. Az általa föntartott jesiván állandóan sok Talmud-tanuló nyerte kiképzését. De inkább csak tanított, a tudomány irodalmi művelői közé tartozott. Mindazonáltal terjesztette a tudományt és tanítványai ennek hírmondói. […]
A csaknem három évtizedes működése során Nagyváradon megkedvelték, tisztelettel vették körül, tekintélyként becsülték, nagyra tartották, következetességéért meggyőződéses voltáért és cselekedetei rugóiért, melyekből a jóhiszeműség, a becsületes szándék, nemes akarat és az igaz lelkesedés sohasem hiányzott. 68 éves volt, mikor örökre lehunyta a szemét. Fiai közül az egyik nagybányai főrabbi, egy veje pedig, ki a halmii rabbi fia, rabbisági ülnök Nagyváradon.
A gyászeset alkalmából tartott rendkívüli értekezlet megbízásából, amelyet Ullmann Sándor hitt össze, Schwartz Antal chevra kadisai elnök vezetésével 10 tagú küldöttség utazott Trencsén-Teplitzre a község nagy halottjának hűlt teteméért. Csütörtökre virradó éjjel, éjfél után két órakor érkezett meg a halottszállító vonat azokkal a tisztelőkkel együtt, kik Berettyóújfaluban várták. A szomorú menetet a pályaudvaron is sok érdeklődő várta és éjnek idején így kísérték a hűlt tetemeket a lakásra, abban a szobába, melyben az elhunyt a zsidó tudományoknak élt. Reggel hét óráig virrasztottak mellette. Aztán átvitték a templomba, ahova csak a kiválóbbakat és az idegen küldöttségeket bocsájtották be. Vagy egy óra hosszat a templomban körmeneteket tartottak a halott körül, majd az udvarra, az ott felállított szószék elé vitték. […]
A temetés idején a zsidó kereskedők üzletei zárva voltak. A boldogult nagyáradi orthodox pap hűlt tetemeit – ami szokás – tanuló asztalából összerótt koporsóba tették volna örök nyugalomra, de ettől el kellett tekinteni, mert Teplitzből leólmozott érckoporsóban hozták haza s szabály szerint ebben is kellett eltemetni.”
Örökébe egyik fiát, Fuchs Binjomin (1878–1936) rabbit választották, aki az első nyilvános szereplésén, Gábel Jakab orthodox iskolaigazgató temetésén, a heszped egy részét magyarul tartotta, ami olyan megütközést váltott ki – az egyébként kiváló magyar hazafi orthodox tagságban –, hogy félelmükben rögtön a neológia utánzását látták, s így aztán a fiatalabb Fuchs rabbi utána többet nem szólalt meg magyarul a zsinagógában.
Emlékéből fakadjon áldás!
Cseh Viktor
Források:
Schön Dezső, A Tegnap városa: a nagyváradi zsidóság emlékkönyve. Tel Aviv: Nagyváradról Elszármazottak Egyesülete Izraelben, 1981.
Hegedüs Nándor, „Az emlékezés lapjairól – Fuchs Mór”, Uj Élet, 1963. 19. évf. 3. szám, 2. old.
„Hirek – A nagyváradi orthodox főrabbi.”, Egyenlőség, 1911. 30. évf. 27. szám, 11–12. old.
„Napi hirek – Fuchs Mór főrabbi meghalt.”, Délmagyarország, 1911. 2. évf. 147. szám, 7. old.