A Miskán felépítésének története arra tanít, hogy a szentség alapja nem csupán az adomány vagy a tudás, hanem a közösség lelki egysége.
A héten két hetiszakaszt olvasunk fel, melyek középpontjában a Miskán, a pusztai szentély felépítése áll. E témát a Tóra a következő mondattal vezeti be: „És összegyűjtötte Mózes Izrael fiainak egész közösségét.” Ábrahám Jicchák Kook rabbi tanítása szerint a Szentély felépítésének valódi alapját nem csupán az anyagi adományok vagy a mesterségbeli tudás jelentette, hanem a közösség egysége. Ráv Kook gyakran hangsúlyozta, hogy Izrael népének lelke kollektív természetű.
Egy nagy, közös lélek
A zsidó nép nem pusztán egyének laza csoportja, akiket a nyelv vagy a kultúra köt össze, hanem egy nagy, közös lélek különböző részeinek megnyilvánulása. Amikor a Tóra azt mondja, hogy Mózes „összegyűjtötte” a népet, az nem csupán fizikai gyülekezést jelent. Azt fejezi ki, hogy a nép belső egysége vált láthatóvá, és ez tette lehetővé a szentély felépítését. A Miskán nem csak az áldozatok bemutatásának helyszíne volt, hanem annak a szimbóluma is, hogy az isteni jelenlét otthonra talált Izrael közösségében. Abban a közösségben, melyet kis híján elpusztított az aranyborjú bűne, ám mely képes volt visszatérni Istenhez és saját belső egységéhez.
Mindenki adott valamit
A szövegben kiemelt hangsúlyt kap, hogy mindenki hozzájárult a Szentélyhez. Voltak, akik aranyat vagy ezüstöt hoztak, mások szöveteket, fát vagy drágaköveket. Megint mások a tudásukat és a munkájukat adták hozzá. Ráv Kook szerint ez a sokféleség nem gyengeséget jelent, hanem éppen a közösség erejét mutatja meg. Az istenszolgálat akkor teljes, ha minden ember a saját képességeit és tehetségét adja hozzá a közös célhoz. Amikor Izrael népe képes testben és lélekben is egységet alkotni, akkor a világban megjelenik a szentség. A Miskán megépítésekor az Örökkévalóhoz visszatérő, együtt cselekvő emberi közösség a fizikai világban tudott otthont teremteni az isteni jelenlét számára.
Naftali Deutsch
Címlapkép: AI
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.