A lélek geológusa

A lélek geológusa

Az előző lubavicsi rebbe, rabbi Joszéf Jicchák Schneerson, akivel a chábád mozgalom Amerikába érkezett, egyszer felidézett egy gondolatébresztő beszélgetést, amelyet édesapja és elődje, rabbi Solom Dov-Ber, egy chásziddal folytatott.

A chászid azt kérdezte:

– Rebbe, mi az, hogy chászid?

Rabbi Solom Dov-Ber így válaszolt:

– A chászid nem más, mint lámpagyújtogató. A lámpagyújtogató sorra járja az utcákat egy póznával, amelynek a végén apró tűz lobog. Tudja, hogy a tűz nem az övé, mégis vinnie kell, hogy fellobbantsa a lámpák fényét.

A chászid új kérdést tett fel:

– És mi van, ha a lámpa kietlen pusztában áll?

A rebbe azt mondta:

– Akkor is meg kell gyújtani. Éppen azért, hogy kiderüljön: a pusztaságban áll, és hogy a kietlenség elszégyellje magát a fény előtt.

– Mi van, ha a lámpa a tenger közepén áll?

– Akkor le kell vetkőznie, a vízbe kell ugrania, és ott kell meggyújtania.

– Szóval ez a chászid?

A rebbe egy hosszú pillanatra elgondolkodott, aztán azt mondta:

– Igen, ez a chászid.

Miben áll a rebbe szerepe? A hasonlatot továbbvíve: a rebbe a „fő-lámpagyújtogató”.

Minden zsidóban ott lakozik „az emberi lélek, az Örökkévaló lámpása”, de vannak, akik másoktól várják, hogy meggyújtsa helyettük. „Izrael vezetőinek”, a rebbéknek a tiszte, hogy minden zsidóban fellobbantsák az isteni lángot.

Egy másik alkalommal a rebbe hasonló, csak másként fogalmazott választ adott a tanulóknak, akik ugyanezt a kérdést tették föl neki:

„A zsidó népet Malakiás (3:12.) erec chéfecként, „gyönyörű országként” vagy „öröm országaként” említi. A föld mélyén számtalan kincs rejtőzik láthatatlanul: mélyre kell leásni érte. Sokan nem is tudják, merre kezdjenek ásni. Van, aki megpróbálkozik vele, és végül némi poshadt vízre meg iszapra bukkan: így járt például Freud, amikor leereszkedett az emberi lélek barlangrendszerébe. Van, akinek ásója alól csupán értéktelen kődarabok fordulnak ki: ez történt például Adlerral, aki a felsőbbrendűségre törekvést, a hatalomért folytatott harcot tudta csak felszínre hozni. Csak a hozzáértő tudja, hol kell elkezdeni a kutatást, ha igazán értékes kincsre akar találni: ezüstre, Isten szeretetére, aranyra, Isten tiszteletére és gyémántra, a hit lényegére. A rebbe feladata ezekre a kincsekre rábukkanni.”

Így hát a rebbe szerepe az, hogy a lélek geológusa legyen, aki felszínre hozza a mindannyiunkban ott rejtőző erőket, a kincseket, segít működésbe hozni adottságainkat. Ő a generátor, amely föltölt, a jelzőfény, amely vezet: ő az, akiben a fensőbb erők kikristályosodnak. Vezető és tanácsadó, akinek tanácsára és áldására szellemi és anyagi síkon egyaránt szükség van, és szerepe is ebben áll: a népéért való felelősségben.

Amikor megkérdezték tőle, hogyan képes megoldani a teológiai és metafizikai kérdésektől a családi és üzleti ügyekig terjedő legkülönfélébb problémákat, a rebbe azt felelte, hogy vannak kérdések, amelyekre merni kell azt válaszolni: „Nem tudom.” Másrészt viszont:

– Ha azonban tudom, nincs jogom nem megadni a választ. Ha valaki segítséget kér tőlünk, és noha képesek lennénk segíteni rajta, mégis elutasítjuk, akkor magunk is hozzájárulunk szenvedéséhez.

Bármennyire központi szerepe van is a rebbének, lénye mégsem növekedhet valamiféle személyi kultusz tárgyává. A chászidok nem hárítják át az önmaguk iránti felelősséget a rebbére. A chábád chaszidizmus elsősorban azt kívánja a zsidóktól, hogy egyéni erejükre támaszkodva minden pozitív tulajdonságukat latba vessék. Nem elégedhetnek meg a természetes jósággal, azzal, amely az ember természetéből fakad. Mindenkinek többre kell törekednie Isten szolgálatában, fizikailag és szellemileg egyaránt.

Az egyénnek tevékenyen közre kell működnie szándékai megvalósításában. Sőt nemcsak cselekednie kell, hanem úgy kell tennie ezt, ahogyan a Tóra fogalmaz: fáradozással. Csak így érhet el az ember az „ádámá (föld, talaj) porából” (1Mózes 2:7.) teremtett ádám(ember) szintjéről a magasabb rendű ádám-ádáme, a „hasonló leszek a Felségeshez” (Ézsaiás14:14.) szintjére. Felszentelése napján a rebbe így fogalmazta meg ezt:

– A chábád mozgalom mindig is azt igényelte, hogy mindenki maga cselekedjék, és ne függjön a rebbéktől. Így hát mindannyiunknak magunknak kell működtetnünk testünk 248 tagját, 365 erét és lelkünk 248 „tagját”, 365 „erét”. Mindenkinek magának kell szentséggé változtatnia az „ellenkező oldal” ostobaságát és az állati ösztön szilajságát. Mózes egyedül is felépíthette volna a sivatagban a Hajlékot, de ő minden zsidóval meg akarta osztani a részvétel dicsőségét. Éppígy magától értetődik, hogy az Istenség földi lakhelyének megalkotásával ránk háruló kötelességből mindannyiunknak, minden zsidónak ki kell vennie a részét. Mindenkinek tennie kell ezért, be kell töltenie hivatását.

A rebbe a „Mindent az akarat irányít” vezérelvét parafrazeálva azt mondja:

– Nem mi számítunk, hiszen gyengék vagyunk, képességeink korlátozottak. Ami számít, az az elvégzendő feladat végrehajtására irányuló szándékunk. A siker kulcsa nem a mi kezünkben van, hanem Istenében. De akarnunk kell megtenni, amit Ő elvár tőlünk, és ha akarunk, akkor gyengeségünk eloszlik, korlátaink leomlanak.