Az Örökkévaló elvárja a népétől, hogy tagjainak otthonai zsidó jelleget hordozzanak az év minden napján, a nap minden percében, ahogy megparancsolta a Tórában: „Készítsetek nekem hajlékot, hogy közöttük lakozzam” (2Mózes 25:5.). Akármilyen kis részletét tekintjük is egy zsidó otthonnak, annak valóban zsidónak kell lennie: a házastársak tartsák be a házasság tisztaságának szabályait, az ajtófélfákon legyen mezuzá, a polcokon zsidó könyvek (is) sorakozzanak, a konyha pedig – legyen kóser. 

 

A kóser háztartás felelőssége

A zsidó terminológiában a nő az „ákeret hábájit” – a ház oszlopa, megtartója. E szerep egyik lényeges eleme a konyha, melynek kapcsán nem csupán a családtagok táplálékkal való ellátásának kötelezettsége nyugszik a zsidó nők vállán, hanem az a felelősség is, ami ezzel a feladattal jár.

A kóserság szabályait igen alaposan kell ismernie annak, aki egy zsidó konyha vezetésére vállalkozik. Fejben kell tartani, hogy melyik edény melyik fajtához tartozik, hogy tejesben vagy húsosban főzte-e a krumplit, és ennek megfelelően mivel lehet együtt tálalni vagy hogy a családtagok közül ki mit evett ebédre, és eltelt-e már számukra a elegendő idő, hogy a húsos után tejeset egyenek. Ellenőrizni kell a tojást, nem véres-e, át kell szitálni a lisztet, ki kell áztatni és ellenőrizni a salátát és átmosni a rizst, nehogy bogár kerüljön az ételbe. Ha a háziasszony tésztát gyúr, abból chálát kell venni, ha bizonyos lisztmennyiségnél többet használ az ember, de az sem mindegy, hogy az adott tésztában víz van-e több vagy valamilyen másik folyadék, mert aki fogyasztja, annak megfelelően kell hogy áldást mondjon evés előtt és után, hogy hámoci, vagy mezonot a tészta. Aki tehát a konyhát vezeti, és mint minden patriarchális társadalomban, úgy a zsidóságban is hagyományosan elsősorban a nők feladata ez, annak alaposan kell ismernie a kóserság több tucatnyi szabályát.

 

Cháná, a női micvák szimbóluma

Ezen alapelveket a zsidó nőideál egyik legkiemelkedőbb képviselője, Smuel próféta anyja, Cháná (héberülהנח CH-N-H) prófétanő testesíti meg. Cháná nevében hordozza a három alapvető női micvát, a zsidó otthon és a zsidó jövő három alappillérét, azokat a parancsolatokat, melyek alapján kialakult az oltalmazó, védelmező, a családját élelemmel bőségesen, sőt talán túlzottan is bőségesen ellátó zsidó nő sztereotípiája, a folytonosan étellel traktáló és gyermekeit túlféltő, ugyanakkor kőkeményen kormányzó jiddise máme képe:

CHchálá. Ez a kóserság szabályait képviseli. A jeruzsálemi Szentély idejében a kohénoknak kellett adni egy darabot a kenyértésztából, ma azonban, amikor nincs Szentély, a chálá szabálya még mindig érvényes, ám nem a papoknak adjuk, hanem ehetetlenné égetjük (vagy kettős csomagolásban kidobjuk). Ha 1230 gramm lisztnél kevesebbet használtunk összesen, nincs szükség a chálá levételére. Ha összesen legalább 1230 gramm lisztet használunk a tészta elkészítéséhez, akkor a nyers, már meggyúrt tésztából chálát kell vennünk, áldás nélkül. Ha több mint 1660 gramm lisztet használunk, áldás kíséretében választjuk le ezt a kis darabot.

Nnidá. A házassági tisztaság törvényei.

Hhádlákát nérot, vagyis gyertyagyújtás. Ez a micva az imádkozás és az oktatás fontosságát szimbolizálja.

 

Ősanyák áldásai

E micvák már korábban is testet öltöttek az első ősanya, Szárá (Sára) személyében. A Berésit Rábá elnevezésű midrás a Teremtés könyvének egy mondatát így magyarázza:

 

„Izsák bevitte őt [Rivkát] Szárának, az ő anyjának sátrába, elvette Rivkát és felesége lett neki és szerette őt; így megvigasztalódott Izsák az anyja után.”

(1Mózes 24:67.)

 

Hogyan utal ez a mondat Szárá micváira? Az első ősanya életében állandóan isteni felhő lebegett a sátra fölött, halálával azonban eltűnt. Az, hogy Jicchák megvigasztalódott anyja után, arra utal, hogy feleségének megérkezésével az első ősanya halálakor megszűnt csodák ismét megnyilvánultak. Szárá életében áldás volt a tésztán, vagyis a meggyúrt tészta egész héten át friss maradt. Amikor Jicchák (Izsák) látta, hogy újdonsült felesége, Rivká (Rebeka) ugyanúgy tisztaságban és szentségben gyúrja a tésztát és választja le a chálá-áldozatot, mint anyja tette, bevitte őt anyja sátrába. A felhő arra utal, hogy szigorúan betartották a házassági tisztaság (nidá) törvényeit, ám ezt úgy tették, hogy csak ők ketten tudjanak róla, senki más, vagyis mintegy elrejtették, felhőbe takarták ezt a micvát mások szeme elől. Szárá életében a szombati lámpásokon is áldás volt: a péntek délután meggyújtott mécsesek a következő hét péntek délutánjáig égtek. Ez az áldás is megszűnt Szárá halálával, és akkor tért vissza mindhárom, amikor Rivka megérkezett.

Rivkáról nemcsak azt tudjuk a gasztronómia terén, hogy – a fentiek szerint – tésztát gyúrt, hogy kenyeret süssön belőle, hanem azt is, hogy kecskéből főzött ízletes ételt férjének, Jiccháknak:

 

„Azért most fiam, hallgass szavamra, arra,

amit én parancsolok neked. Menj csak a nyájhoz

és vegyél nekem onnan két jó kecskegödölyét,

hogy készítsek belőlük ízletes ételt atyádnak,

amint ő szereti. Te elviszed azt atyádnak,

hogy egyék, azért, hogy megáldjon téged halála előtt… Ő ment, vette és elhozta anyjának; anyja pedig

készített ízletes ételt, amint atyja szerette.”

(1Mózes 27:8–10.,14.)

Bár Ráchel és Lea története másfelé kanyarodik, és nem értesülünk mindazokról az ízletes falatokról, amelyekkel ellátták népes családjukat, azt fontos tudnunk, hogy minden egyes zsidó nő őse a négy ősanya: Szárá, Rivká, Ráchel és Lea. Az ő tetteik példát állítanak nekünk és az elkövetkező nemzedékeknek is abban, hogy mi a zsidó nők elsődleges (de nem kizárólagos) feladata. A kóserság szabályainak részletes ismerete és betartása, melyet a chálá levétele szimbolizál, az egész család táplálékának a kóserságát biztosítja. Az ember pedig részben az, amit megeszik, ezért is fontosak a kóserság törvényei, hogy minden, ami a gyomrunkba kerül, az Örökkévaló törvényeinek megfelelő és pontos betartásával készüljön.

 

A derék asszony

Az ákeret hábájit fogalom ölt testet a zsidó otthonokban péntek esténként énekelt, a szorgalmas és istenfélő zsidó nőt dicsérő dalban, az Éset chájilban. A szöveg Slomó (Salamon) király Mislé (Példabeszédek) című könyvéből származik, bevezető sora: „Derék asszonyt ki talál” után rengeteg munkát, feladatot sorol fel, ami a bölcs uralkodó szerint mind a zsidó nőt jellemzi. A zsidó nő feladata, mondja Salamon, hogy Istentől kapott képességeit felhasználva a lehető legjobban és leghatékonyabban ellássa családját, és ebbe az is beletartozik, hogy, akárcsak ősanyáink, kenyeret és főtt ételt tegyen az asztalra:

 

Fölkelt, midőn még éjszaka, s kiadta, az eledelt házának, s a kiszabott kenyeret szolgálóinak.

(Példabeszédek 31:15.)

Mi mást is ajánlhatnánk ezek után, mint házi kenyeret, aminek a tésztájából, amennyiben az itt leírt mennyiségeket használjuk, ugyan nem kell chálát vennünk, ám ha nagyobb vendégségre készülve négyszeres mennyiséget készítünk, akkor feltétlenül.

 

Teljes kiőrlésű kenyér

Párve, tojásmentes

1 kocka friss élesztő; 1 ¼ pohár víz; 500 g (4 pohár) teljes kiőrlésű liszt (könnyebb, levegősebb tésztához használhatunk 70%-os lisztet is); 2 kk. só; 2 ek. olívaolaj; néhány evőkanál szezámmag (elhagyható)

Az élesztőt kis tálba téve egy pohárnyi vízben felfuttatjuk. A lisztet tálba szitáljuk (hogy az esetlegesen a lisztben megbúvó bogarak nehogy belekerüljenek az ételbe, egyben levegősebbé is teszi a tésztát), belekeverjük a sót és – ha használunk – a szezámmagot. A liszt közepébe mélyedést készítünk, ebbe öntjük bele az élesztős keveréket. Kissé elkeverjük, és addig hagyjuk állni, amíg a szivacs (a folyékony lisztes-élesztős keverék a lisztkupac közepén) felszínén buborékok nem képződnek. Ekkor hozzáadjuk a maradék vizet és az étolajat, és egynemű tésztává gyúrjuk. A liszt fajtájától függően szükség lehet még egy kis vízre, hogy rugalmas, jól gyúrható tésztát kapjunk. Meleg helyen, letakarva egy órán át kelesztjük, majd cipót formázunk belőle, és még egy fél órán át kelesztjük. Közben előmelegítjük a sütőt 180 fokra. A cipó tetejét megkenhetjük egy kis vízzel, és a rusztikusabb hatás kedvéért megszórhatjuk magokkal: szezámmaggal, feketemaggal, len- vagy napraforgómaggal, esetleg zabpehellyel vagy nagy szemű sóval, illetve ezek keverékével.

 

Dénes Anna írása