A hatodik év csodája: a Cháfec Chájim kibucban a szokásos profit kétszeresét érték el tavaly – tudósít a The Yeshiva World című oldal.

A Cháfec Chájim kibuc számlakönyveinek elemzését követően kiderült, mennyire igaz bölcseink megjegyzése, miszerint az, aki a háláchának, vagyis a zsidó törvénykezésnek megfelelően betartja a hetedik év, a smita törvényeit Izraelben, tehát nem műveli meg semmilyen módon a földeket, az a megelőző, hatodik évben különleges áldásban részesül. Az elmúlt évtized adatainak elemzéséből világosan látszik, hogy a „hatodik évek”, vagyis a smitá éveket megelőző évek kiemelkedően magas profitot hoztak az isteni áldásnak köszönhetően és a kibucnak kétszer annyi bevétele volt, mint más években.

Sáj Reichner, Náchál Szorek Területi Önkormányzatának vezetője megjegyezte:

„A smita év során számtalan alkalommal haladtam el a térség mezőgazdasági művelés alatt álló földjei mellett, melyek más években roskadoznak a gabonától, most azonban, a smitá évben mindet parlagon hagyták. Hatalmas büszkeség tölt el azért a különleges lehetőségért, hogy olyan önkormányzatot vezethetek, melynek földműveléssel foglalkozó lakosai mindannyian, kivétel nélkül betartják a smita év szabályait a háláchának megfelelően.”

A Tóra egyik legösszetettebb és legtöbb szabályból álló törvénye az Izraelen kívül talán kevésbé ismert szombat-év, a smitá előírása. Ebben az évben tilos megművelni Izrael földjét, csupán annyit tehetünk, hogy megóvjuk a növényeket a pusztulástól. A föld gazdátlanná válik, ám a maguktól megtermő gyümölcsök fogyaszthatók. Ezen terményekre azonban különleges szabályok vonatkoznak, mert magukban hordozzák a hetedik év szentségét (kedusát sviit). A sábáthoz hasonlóan, amikor hat dolgos napot követ a pihenőnap, a smitá esetében hat vetéssel-aratással töltött év után következik a teljes éven át tartó tartózkodás a földműveléstől.

A hetedik évnek emellett létezik egy szociális oldala is: felhívja a figyelmet a nélkülözőkre.

A magától megtermett, hetedik évi termés gazdátlan. Aki hiányt szenved valamiben, fizetség nélkül ehet belőle. Bölcseink azt mondják, hogy aki betartja a hetedik év parancsolatát, azt az Örökkévaló különleges jutalomban részesíti a hatodik évben, hogy a hetedik és a „nyolcadik” (vagyis a következő hétéves ciklusban az első) évben semmiben ne szenvedjen hiányt.

Fotó: Skylar Zilka on Unsplash

Megszakítás