Chukát: A katona története
A szidrá tárgyalja, hogy Izrael törzsei nem akarták Ámon földjét elfoglalni. Nagy erőfeszítéseket tettek, hogy e területet elkerüljék, mert ott Lót leszármazottai éltek. Mindez Jiftách történetéhez kapcsolódik, aki leveleiben e körülményre hivatkozik (Heti háftárá – Bírák 11:1-33.). Ki volt Jiftách? Jó katona, vitéz ember. Mivel testvérei az örökség miatt elűzték, szegénylegényeknek, hajléktalanoknak, kitaszítottaknak lett a parancsnoka. Portyázással, rablással töltötték idejüket. Az amaniták szorongatták Izrael fiait, megtámadták Giládot, amelyet Menáse törzse lakott. Gilád vénei Jiftáchhoz fordultak, megteszik Gilád fejének, ha megszabadítja őket a veszedelemtől. Jiftách hiúságának tetszett az ajánlat, kárpótlást is érzett sérelmeiért, elvállalta a feladatot. Előbb diplomáciai úton próbálta az ellenséget jobb belátásra bírni, s amikor ez sikertelen volt, csatát indított és győzött. Elkövetett azonban egy megbocsáthatatlan hibát. Fogadalmat tett: ami a kapujában fogadja, azt feláldozza az Örökkévalónak. Isten nem vár el ilyen barbár cselekedetet. A kapuban egyetlen lánya várta tánccal, énekkel. Vöhálitihu olá – feláldozom égő áldozatul. A zsidó világszemlélettel ellentétes ez a magatartás. Izsák esetében tudtunkra adta a Gondviselés, hogy nincs helye emberáldozatnak (1Mózes 22:12.). Rabbinikus döntéssel is meg lehetett volna semmisíteni az embertelen fogadalmat. Akár végrehajtják a szörnyű tettet, akár nem, az ilyen fogadalom önmagában is nagy bűn, idegen hitünktől.
Megjelent: Gut Sábesz 1. évfolyam 40. szám – 2014. július 31.