„Meg kellett tudnom, mit mondott a Rebbe” – egy rabbi beszámolója. A chabad.org írását idézzük.

Az előző néhány nap rémálom volt. Rengeteget sírtam és szimchát Torá kimenetele óta megállás nélkül a híreket figyelem. Rabbi vagyok, vagyis nem ülhetek magamban, az érzéseimet ápolgatva. Ráadásul szimchát Torákor, ahogy egyre jöttek a hírek, beszélnem is kellett.

Az ünnepi körmenetek előtt nagyon komolyak voltunk. Hogyan táncolhatnánk és énekelhetnénk, amikor Izraelben kimondhatatlan tragédia történt. Hogyan lehetünk vidámak? Másfelől viszont szimchát Torá van. Hogy lehet nem táncolni, hogy lehet nem örülni? A zsidók táncoltak a gulágon, a zsidók táncoltak a koncentrációs táborokban. Senki nem akadályozhatja meg, hogy megünnepeljük szimchát Torát.

Beszéltünk arról, hogy a zsidó nép egyetlen test. Ha az ember a teste egy részét egészségesebbé teszi, az egész test jobban érzi magát. Ha Hackensackban [New Jersey] táncolunk a Tórával, izraeli testvéreinket is magasabb spirituális szintre emeljük.

És táncoltunk. Azt énekeltük: ám Jiszráel cháj, Izrael népe él. Azt énekeltük: jöjjön el most a messiás. Énekeltünk, táncoltunk, aztán újra énekeltünk. Mánap reggel a közösség egyik tagja azt mondta:

„Rabbi, amikor tegnap este táncoltunk, úgy éreztem, mintha védelmet küldenénk Izraelnek”.

Közeledett az este. A szombat és az ünnep szentsége miatt 48 órán át nem nyúltam a telefonomhoz. Most féltem felkapcsolni. Rettenetesen aggódtam a családomért és a barátaimért, akik Izraelben élnek. Hála Istennek mindannyian rendben vannak – legalábbis fizikailag.

És azt is nagyon szerettem volna megtudni, hogy mit mondott volna a Rebbe.

A Rebbe tanításai mindig is nagy hatással voltak az életemre. Örömben és bánatban egyaránt a Rebbe tanításaihoz fordulok útmutatásért, megnyugvásért és inspirációért.

Először is a jom kipuri háború jutott az eszembe. Én utána születtem, de sokat hallottam arról, hogy a Rebbe milyen sokat foglalkozott a háborús erőfeszítésekkel.

Évekkel a háború előtt, amikor Izrael és Egyiptom háborút vívott egymással, a Rebbe könyörgött az izraeli vezetésnek, hogy ne adjon át földet az egyiptomiaknak és ne essen a tűzszünet megkötésének csapdájába, hogy azt aztán fegyverkezésre használják fel az ellenségeink. Egy fárbrengenen a Rebbe Jesája próféta szavait (50:2) idézte: „Miért jöttem és nem volt senki, szólítottam és nem felelt senki?” A Rebbe sírva fakadt, ontotta a könnyeket azokért, akiket annyira szeretett volna megmenteni. Mindössze 24 órával a tűzszünet megkötése után az egyiptomi hadsereg már megszegte azt, és nehéztüzérségét közelebb vitte Izraelhez. Ez volt az első lépés abban a folyamatban, mely végül ahhoz vezetett, hogy Izraelt jom kipurkor megtámadták.

A spirituális fronton a Rebbe már hónapokkal a háború kitörése előtt azért esdekelt, hogy mindenki tegyen még több jót és keressen isteni védelmet. Néhány héttel jom kipur előtt azért kérte, hogy szervezzenek zsidó gyerekek számára egy hatalmas találkozót a Siratófalnál, hogy ott együtt imádkozzanak. Senki nem értette, miért ilyen sürgős ez, de követték az utasításait.

Azt is tudtam, hogy mi mindent tett a Rebbe a háború alatt és után. A Chábád-mozgalom hászidjai szolgáltak az izraeli hadseregben, chábdnyikok látogatták és vidították fel a frontvonalon harcoló katonákat és segítettek nekik teljesíteni a tfilin micváját. A Rebbe személyre szóló leveleket küldött az áldozatok családjainak, megnyugvást és vigasztalást hozva a számukra. A lista még tovább is folytatható.

Mit mondott tehát a Rebbe?

A Rebbe először tisré 13-án szólt a hászidokhoz, mindössze három nappal a háború kezdetét követően. És amikor elkezdtem a Rebbe szavait olvasni, meglepődve láttam, hogy a Rebbe – az öröm fokozásáról beszélt!

Öröm? Hogyan lehetne fokozni az örömöt, amikor Izrael ilyen szörnyű háborút vív? Hogyan beszélhetett a Rebbe örömről, amikor látta, hogy aggódó figyelmeztetései süket fülekre találnak és aztán tapasztalta ennek rettenetes következményeit?

És lassan megértettem.

Akkor, ahogyan most is, Izrael háborúban állt.

És a háborúban mindent meg kell tenni a győzelemért.

Nem lehet remegő szívvel vagy alacsony morállal háborúba vonulni. Könnyekkel nem lehet háborút nyerni. Erősnek, bátornak és pozitívnak kell lenni. Mindannak ellenére, ami korábban történt, az embert el kell töltenie annak a hitnek, hogy Isten vele van.

A Rebbe egy híres zsidó gondolatot idézett, miszerint Isten a mi „árnyékunk” és a mi viselkedésünket tükrözi vissza. Ha jókedvűen cselekszünk, vidámságot tükrözz ránk vissza. Mindannak ellenére, ami történt, pozitív energiáknak kell eltöltenie minket!

Bárcsak javaslatokkal fejezhetném be ezt a cikket: hogyan kell mindezt a saját életönkben alkalmazni. Bár megértem, amit a Rebbe mondott, a szívem még mindig közd azokkal az erőkkel, amik le akarnak engem rántani.

Egyelőre még sírok. Még mindig folyamatosan figyelem a híreket (bár valamivel kevésbé megszállottan). De ahányszor elsötétülnek a gondolataim, megpróbálom emlékeztetni magam mindarra, amit a Rebbe mondott.

Tudom, mit kell tennem. Fel kell építenem a pozitív energiáimat. Fokoznom kell az erőmet. És aztán ezt felhasználhatom arra, hogy még nagyobb erőbedobással folytassam, amit elkezdtem: segítsem a közösségem tagjait, hogy még több micvát csináljanak, hogy isteni védelmet biztosítsanak ezáltal Izraelnek; támogassam a behívott ismerőseimet azzal, hogy megveszem nekik a szükséges felszerelést, és támogatom az izraeli Chábád tevékenységét.

Izraelnek végül is minden segítségre szüksége van. És mindannyian a katonái vagyunk.