Dunaföldvár szélén, a Vadász utca házsoros képét hosszú drótkerítés töri meg. Középen rozoga deszkaajtó, a retesz két oldala nem találkozik, így a kaput drótdarabkák összesordrásával tartják zárva. Balra egy apró épület, középen a kétszárnyú ajtó fölött márványtábla, mely szerint özv. Weisz Adolfné, született Márkusz Josefin állíttatta 1893-ban, az elhunyt férje emlékére. Ez a hajdani zsidó ravatalozó, mögötte a zsidó temető kapaszkodik fel a lejtőn – a földvári zsidók utolsó látható lenyomata…
Hitközségi alapadatok
Dunaföldváron bár már az 1840-es, szabad költözködést garantáló törvény előtt is éltek zsidók, a közösség gyarapodása csak a század közepén indult meg. Míg 1840-ben mindössze 14 zsidót írtak a zsidó rublikába a népszámlálók, addig 1880-ban már 673 fő alkotta a hitközséget, ami az összlakosság 5,3%-át jelentette. Azonban az ugrásszerű növekedés a 20. század elején megtorpant és folyamatos apadásnak indult, így 1941-ben már csak 355 fő (3,1%) alkotta a földvári zsidóságot.[1]
A hitközséget hivatalosan 1854-ben alapították meg, amelynek égisze alatt idővel a hit- és oktatási élet teljes infrastruktúráját megalkották, a klasszicizáló zsinagógájukat is ekkor emelték (a Kossuth Lajos utca 34. szám alatt állt). Az 1868/69-es zsidó kongresszus után a hitközség a neológiába tagozódott be,[2] ugyanakkor néhány vallásosabb családból orthodox imaegylet is szerveződött, melynek önállósodását a legtöbb összefoglaló munka csupán a 20. század elejére teszi (a Zsidó Lexikon például nem is említi), azonban ennek ellentmond Herzl Mór 1914-es halálhíre, melyben azt írták, hogy Herzl 35 éven (!) keresztül elnökölte az orthodox hitközséget,[3] tehát annak legalább már 1879-ben léteznie kellett, – utóbbit erősíti az is, hogy volt saját imaházuk, mikvéjük és vendégházuk is.
Vallási vezetők
Az anyahitközség első rabbija Fischer Antal Enoch (1826–1896) volt, aki 1864-től Makón tevékenykedett, ott született meg jól ismert fia, Makai Emil (1870–1901) költő. Őt Kohn Eliezer Hirsch (1837–1910) követte, aki 1880-ban Békéscsabán lett rabbi.
A neológ hitközség megbecsült rabbija, a város szülöttje, dr. Partos Sámuel (Smuél ben Perec háLévi; 1858–1929 / 5689. ádár séni 17.) volt, aki már 1887-től, egy évvel felavatása előtt visszajárt a dunaföldvári zsinagógába szónoklatokat tartani. Az 1888. február 20-ai felavatásán (az intézet egyik első végzettje volt) földvári deputáció is képviseltette magát a pesti Rabbiképző házizsinagógájában.[4] Partos rabbit, eleinte, mint szüleit Pinkusfeldként ismerték, vezetéknevét hivatalos beiktatása után néhány évvel, 1892-ben magyarosította.
1905-ben költözött a városba Engelberg Áron Adolf (1865–1944) kántor a lengyelországi Sinawáról, aki nejével és hét gyermekével 1907 nyarán tették le a honpolgári esküt Szekszárdon, az alispán előtt.[5] A zsinagóga új főkántora egyhamar Partos rabbi biztos támasza, és nem utolsó sorban Földvár egyik kedvenc énekhagja lett.
Partos főrabbit a városi hatóságok, egyesületek, a környező hitközségek képviselői és természetesen hitközsége tömege mellett temették el. A zsinagógában Engelberg főkántor gyászéneke után dr. Flesch Ármin (1865–1944) mohácsi főrabbi búcsúztatta kartársát és egykori rabbiszemináriumi osztálytársát. A főrabbit végakaratának megfelelően nem díszhelyen, hanem a gyermeksírok közé temették;[6] az apró sírok közül kiemelkedik timpanonos köve.
Partos rabbit követően a neológ hitközség sokáig nem töltötte be a rabbiszéket, az utolsó vallási vezetőjük 1941–1944 között dr. Scheiber Sándor (1913–1985) lett,[7] aki a Holokauszt utáni hazai neológ zsidóság vezető alakja volt, kinek zsidó néprajzi, továbbá Arany- és Mikszáth-kutatásai is jelentősek.
Az orthodox hitközség dájánja, vagyis vallási bírója szintén helybeli volt, – Adler Áser Ánsel (Adolf, 1856–1930 / 5691. hesván 3.) rabbi, kinek életéből néhány mozaikdarabot enged láttatni az orthodox hetilapban megjelent rövid nekrológja:
„Az ősi típusú balbósz-tamudchóchomok egyik legterebélyesebb hajtása dőlt ki az elmúlt szombaton [október 25-én] az élők sorából. R. Óser Ánsel kiterjedt családjának gyászában osztozik a helybeli Tórahű zsidóság, melynek az elhunyt bölcs vezetője, mestere volt; betöltvén a tiszteletbeli rabbihelyettes tisztséget. 74 éves volt. R. Zekl Pollák és fia: R. Majse Pollák [bonyhádi rabbik], továbbá Sévet Szajfer [a pozsonyi jesiva akkori feje], R. Koppel Reich (Verbó), R. Michel Pápa (Dunaszerdahely) jesiváin szerezte mély tudását. Könyv nélkül tudta az egész sászt [vagyis a Talmudot]; a köréje gyülekezők siürje eredményeként évenkét két szijümot tartott [azaz a Talmudból évente két egész traktátust tanulmányoztak át]. Pakson temették.”[8]
Az orthodoxok utolsó rabbija Pollák Zoltán (Jichák Zekel, 1905–1944) volt, a híres bonyhádi rabbi – aki Adler rabbit is tanította – egyik dédunokája, kitől héber nevét is örökölte. Ő maga a paksi és pápai jesivákban tanult és Földvárra házasodott.[9] Moskovits Jolánt (1908–1944) vette feleségül, akitől hét leánya született, – a legidősebb leány kivételével az egész családot Auschwitzban pusztították el.[10]
Nőegyleti munka
1868 tavaszán két dunaföldvári asszonyban, Bischitz Mariban és Braun Leonrában egyszerre ötlött fel a gondolat, hogy jótékony célú nőegyletet kellene alapítaniuk, hogy enyhítsenek a szegények nyomorán. Már az alapítása évében 69 tagot sikerült toborozniuk, mely a következő évben elérte a 97 főt is. Prosperáló évek után hanyatlani kezdett az egylet, tagjainak száma 20 főre csökkent, ráadásul vagyona nagyobb részét is elveszítette. Megmentése érdekében 1885-ben két újabb matróna vette a kezébe az egyletet. Berger Sámuelné és Steiner Fülöpné a legrövidebb idő alatt 115 főre növelte a létszámot és stabilizálta az anyagi helyzetüket is.[11] Az egylet fél évszázados jubileumán (melyet valamilyen oknál fogva 1925-ben tartották meg) a főrabbi az alapítók kitartását és karizmatikusságát a bibliai Mirjámhoz, Hannához és Deborához hasonlította.[12]
Közös felekezeti szórakozás a jótékonyságért
A 19–20. századfordulón teljesen általános és bevett szokás volt, hogy a különböző felekezeti egyletek egy-egy alkalommal közösen szervezzenek ünnepséget, ahonnét befolyt összeget a helyi szegények között osztják szét, vagy a legkülönbözőbb célú jótékony módon használnak fel. Például az 1888-as év utolsó estjét, Szilveszter éjszakát közösen töltötte a dunaföldvári polgárság, ugyanis az Izraelita Nőegylet és a Vöröskereszt helyi szervezete bált rendezett, a díszvendég pedig Kiss József (1843–1921), a zsidó-magyar költészet atyja és úttörője volt. A megjelenteket Kiss az ifjúkori költeményeivel és andekdotákkal szórakoztatta, az itt élő Rátkay László (1853–1933) színműíró, politikus pedig a költő Ágota asszony című ünnepelt költeményét szavalta (a vers ide kattintva elérhető az OSZK honlapján). Dr. Scheffer Sándor helyi ügyvéd magyar népdalokat kísért a zongorán. Az ünnepség mintegy 300 forintot jövedelmezett a rászorulóknak.[13]
A Kossuth-féle magyar testamentum
1894. április 8-án a dunaföldvári lakosság apraja-nagyja, vallásra való tekintet nélkül a neológ zsinagógába sietett, ahol Kossuth Lajos (1802–1894) emlékére tartottak gyász Isten-tiszteletet. A megemlékezést Engländer Ede hitközségi tanító nyitotta meg a „Ne sírj Kossuth Lajos” kezdetű népdal orgonajátékával, amit az iskolai énekkar folytatott. Ezután Partos főrabbi „Isten mondá, legyen világosság és lőn világosság.” (1Mózes 1:3.) tórai mondattal kezdete meg beszédét, mellyel az államférfire utalt, ki eloszlatta hazánk felett uralkodó sötétséget. Beszédét pedig a következőkkel zárta: „S ha a zsidóság szentnek vallja az ótestamentumot és a kereszténység az újtestamentumot – úgy mi magyarok egyenként és összesen gazdagítsuk hitünket a legújabb testamentummal, melyet felejthetetlen Kossuth apánk irataiban örökségképpen hagyott ránk.”[14]
A dunaföldvári Hevra Kadisa azt is elhatározta, hogy Kossuth nevét az ünnepi Mázkir imában a község legkiválóbb halottjai élén fogják említeni.[15]
Iskolaavatás
A hitközség iskolája, mely már 1862-ben nyilvánossági jogot nyert, a község egyik legjobb tanintézményének számított. Az oktatás nyelve természetesen a kezdetektől fogva magyar volt. Fejlődését mutatja, hogy 1898. december 26-án új épületbe költözhetett az iskola, melynek felavatása a következőképp írja le egy jelenlévő:
„A templomban Isten-tiszteletet tartatott délután 3 órakor, mely alkalommal a chanuka-gyertya gyújtásakor az iskolásgyermekek Engelberg főkántor vezénylete mellett kórusban elénekelték a moauz cur jesuoszi éneket. A templomból a nagyszámú közönség, közte a város intelligenciája, az iskolába vonult. Miután mindent megtekintettek és dicséretüketnek kifejezést adtak, megkezdődött a tulajdonképpeni felavatás, a következő programmal: a 30-ik zsoltár eléneklése az iskolásgyermekekkel, a főkántor vezetése mellett. Aztán Halmos Henrik elnök szép szavakkal átadta az iskolát az iskolaszéki elnöknek, aki megköszönvén a méltatást, megígéri, hogy feladatának a szülők és tanítók iránt mindenképpen megfelelni törekszik. Következett szónoklat előtti ének és Partos Sámuel dr. főrabbi avatóbeszéde. Remek, vallásoságra és hazafiasságra buzdító szónoklata lelkesítőleg hatott a közönségre. »Nálunk, úgymond, vallás és hazafiság soha ellentétet nem képezett, mert vallásunk hazaszeretetre tanít, a hazafiság meg a hit pilléreit erősíti. Iskoláinkban mind a kettőt gyakorolják.« A himnusz elhangzásával végződött a szép ünnepély, mely jó soká emlékezetes marad nálunk, mert csak erőnk megfeszítésével emelhettük ez iskolát, mely külsőleg monumentális, belsőleg berendezésével vetekedhetik hazánk legjobb iskoláival.”[16]
Az iskola kiemelkedő tanára volt Lantos Simon (1858–1931), kinek munkáját az Országos Izraelita Tanítóegyesület rendszeres elismerésben részesítette. Lantos tanár egy érdekes kezdeményezése volt 1908-ban a mezőgazdasági ismeretek oktatásának bevezetése,[17] – ennek szélesebb körű átvételéről ugyan nincs tudomásunk, azonban ő helyi szinten mindenbizonnyal alkalmazta újhullámos módszerét.
Cseh Viktor
A temetői képek a szerző saját fotói.
[1] Kepecs József dr. (szerk.), A zsidó népesség száma településenként 1840–1941. Budapest: Központi Statisztikai Hivatal, 1993. 296–297. o.
[2] Ujvári Péter (szerk.), Magyar Zsidó Lexikon. Budapest: Zsidó Lexikon, 1929. 207 o.
[3] „Halálozások – Herzl Mór”, Tolnamegyei Közlöny, 1914. 42. évf. 46. szám, 3. o.
[4] „Rabbik felavatása”, Egyenlőség, 1888. 7. évf. 9. szám, 9. o.
[5] „Hirek – Uj magyar honos”, Tolnavármegye, 1907. 17. évf. 24. szám, 3. o.
[6] „Halálozás – Dr. Partos Sámuel”, Egyenlőség, 1929. 49. évf. 30. szám, 27. o.
[7] Frojimovics Kinga, Neológ kongresszusi és staus quo ante rabbik Magyarországon. Budapest: MTA Judaisztikai Kutatóközpont, 2008. 61. o.
[8] „Hirek – R. Óser Ansel Adler Z. C. L.”, Zsidó Ujság, 6. évf. 43. szám, 10. o.
[9] Spitzer, Slomo (szerk.), Kehilot Hungaria. Jerusalem: Machon Yerushalayim, 2009. 116–117. o.
[10] A yadvashem.org-on található adatlapok alapján, melyeket Pollák Teréz (1925–2005) töltött ki Antwerpenben, ahol a Holokauszt után élt. Pollák rabbinak előző házasságából született két fia élte még túl a második világháborút.
[11] „Hazai hirek – Dunaföldvári levelezőnk irja:”, Egyenlőség, 1887. 6. évf. 18. szám, 8–9. o.
[12] „HIrek – Jubilál a dunaföldvári nőegylet”, Egyenlőség, 1925. 44. évf. 20. szám, 11. o.
[13] „Hirek – Kiss József Dunaföldvártt.”, Egyenlőség, 1889. 8. évf. 1. szám, 7. o.
[14] „Hirek – A dunaföldvári izr. templomban”, Tolnavármegye, 1894. 4. évf. 16. szám, 5. o.
[15] „Hitközségeink gyásza”, Egyenlőség, 1894. 13. évf. 13. szám, 10. o.
[16] „Hirek – Iskola avatás.”, Egyenlőség, 1898. 17. évf. 1. szám, 10–11. o.
[17] „Hirek – Az országos izr. tanitóegylet”, Egyenlőség, 1908. 27. évf. 33. szám, 9. o.