Főispán, székesfővárosi főpolgármester, felsőházi tag és magyar nemes család sarja volt, mégis egy náci haláltáborban végezte. Huszár Aladár (1885–1945) életéről Nagy László írt szakszerű, de olvasmányos életrajzi kötetet. Az egykori főtisztségviselő életéről a szerző beszélt.
– Mit lehet tudni nemes baráti Huszár Aladár családi hátterétől, származásáról és gyermekkoráról?
– Huszár Aladár tehetős középnemesi családból származott, az Ipoly északi oldalán, Ipolybalogon született. Az apai ág barsi, honti, nógrádi gyökerekkel rendelkezett, jelentős birtokaik, óriási hitbizományuk, illetve kúriáik, kastélyaik voltak többek között (Bernece)Barátiban, Vámosmikolán, Keszegen.
A család mindkét ágról katolikus volt, úgy a Huszárok, mint az anyai ági tápiósági Blaskovichok szinte kivétel nélkül jogi vagy mezőgazdasági akadémiai végzettséget szereztek, kiválóan gazdálkodtak vagy éppen a vármegyei közigazgatásban jeleskedtek. Számos képviselőt, vármegyei követet, jegyzőt, fő- és alispánt, szolgabírót találunk közöttük, akik a vármegyei tradíciókon túl a nemzeti progresszió mellett is kiálltak. Közülük kétségkívül Huszár Aladár jutott a legmagasabb közjogi méltóságra, de ebben szerepet játszhatott az a turbulens történelmi korszak is, amelybe beleszületett.
Ki kell emelni édesanyja, Blaskovich Jolán személyét, akinek szellemisége, fanatikus magyarság szeretete, szociális érzékenysége, a népben gyökerező, az egyszerű népet tisztelő nézetei fia világnézetét egész életére meghatározták. Gyerekkorát már a keszegi kastélyban töltő Aladár iskoláit Vácon, majd a kegyesrendiek budai gimnáziumában folytatta. Jogi egyetemmel zárta tanulmányait, ezzel indult el a vármegye közigazgatásába, de a történelem a pályaindítás kezdeteibe gyorsan beleszólt.
– Harcolt az első világháborúban. Milyen kitüntetéseket, érdemeket szerzett?
– 1914 júliusában vonult be az I. honvédhuszárezredhez, 1915-ben vezényelték a bukovinai, galíciai frontra. Szakasz-, majd századparancsnok lett, az összeomlásig szolgált a keleti fronton. Járőr- és felderítőszolgálatban különösen kitűnt, emberei szerették és tisztelték, pozitív tulajdonságaiból különösen az emberpróbáló visszavonuláskor profitáltak beosztottjai.
Kétszer is megsebesült, az egyik alkalommal a gondviselés menthette meg, a gellert kapott golyó a hasfal helyett a lábába fúródott. A könyvben is idézett visszaemlékezéseiben érzékletes képet festett a tisztikar szemében megalázó és megdöbbentő visszavonulásról és természetesen arról is, hogy 1918 novembere itthon milyen földrengésszerű változásokat hozott. A hadvezetés értékelte a haditetteket,
Huszár hadidíszítményes katonai érdemkeresztet, ezüst és bronz katonai érdemérmet, Károly csapatkeresztet, sebesülési érmet, II. oszt. német vaskeresztet is kapott.
– Majdnem megölték 1919-ben Balassagyarmat védelmekor. Mi történt pontosan?
– Ez egy több szálon futó történet, amelynek összegzése is nehezen rövidíthető. A keleti frontról visszatért Huszár, és mint vármegyei jegyző, újra elfoglalta hivatalát Balassagyarmaton, azonban hetek múlva már megtörtént a város cseh megszállása. Majd 1919 januárjának végén, éppen az ő városparancsnoksága idején, a helyi vasutasokkal, civilekkel megerősített kis létszámú és a felsőbb utasításokkal dacoló fegyveres alakulat kiszorította a várost már két hete megszálló cseh kontingenst. A megostromolt laktanyában is történhetett volna számára tragikus fejlemény, de valójában a kommün végnapjaiban egy helyi különítmény vezetője vetette börtönbe és ígért neki másnapi kivégzést.
Huszár rovásán már korábban is több „bűn” sorakozott (Palóc Dandár szervezője, népszerű jobboldali politikus, tehát „potenciális” ellenfél), hetekig rejtőzködni is kényszerült a Börzsönyben letartóztatása elől. Erősen gyanítható, hogy a vörösök oldalán harcoló egyes helyi katonáknak köszönhette megmenekülését, akik valahogy sikeresen negligálták a parancsot, hiszen Huszár népszerű volt a helyi polgárság, iparosok, az egyszerűbb emberek között, közismert volt korrektsége, szociális érzékenysége is. Napokkal később megtörtént a kommün bukása, elvonult a városból az ún. Szíjártó különítmény, a belefáradt város, és így Huszár Aladár is fellélegezhetett.
– 1920-tól Nógrád-Hont, 1923-tól Esztergom-Komárom, 1928-tól Győr-Moson-Sopron vármegyék főispánja is volt. „A férfi, aki tudja, hogy mit akar” — ezzel a címmel mutatta be az Új Budapest című hetilap 1932-ben az új főpolgármesterként. Minek köszönhető ez a szédítő karrier az Ipoly-mentéről?
– A karrier főispáni szakasza majdnem egyenes vonalú volt, de valójában az 1932-es főpolgármesteri kinevezése okozott erős meglepetést még bennfentes politikai köröknek is. Ambiciózus és tapasztalt politikusból, államigazgatási vezetőből bőséges választék állt a Horthy-kor vezetői részére, gondoljunk csak az elszakított országrészekből tömegesen átkerülőkre. De kevesek voltak, akik a megbízhatóságot, nemzethűséget, politikai tapasztalatot, szavahihetőséget, szakmai hozzáértést, személyes népszerűséget olyan mértékben ötvözni tudták, mint Huszár. Azt, hogy őt mindig fontos posztokra választották, valójában a fenti tulajdonságainak, képességeinek köszönheti. Kétségkívül segítséget jelentett számára a frontszolgálatban szerzett tapasztalat, az 1919-es sikeres nógrádi honmentés, Tormay Cecile veszélyeket is rejtő bujtatása a kommün ideje alatt gyarmati lakóházában. De még inkább az, hogy mindig a magyar érdek, megmaradás mentén gondolkodott és cselekedett, életútja szinte makulátlan volt, magán és szakpolitikai tekintetben is.
Azonban a hatalomhoz való lojalitása nem volt szolgai, távozott, amikor Esztergomban a korrupt polgármester és a klérus közötti ellentétet nem lehetett elsimítani, majd 1934-ben éppen azt őt kiválasztó Gömbös centralizációs törekvéseit tapasztalva adta be fővárosi lemondását.
Az, hogy személyéhez a német befolyás, a szélsőjobboldali mozgalmak elleni küzdelmekben (de inkább próbálkozásokban) Horthy és szűk környezete mennyire ragaszkodott, mutatta, hogy az OTI elnöki posztját a megszállásig megtarthatta, az államvezetői támogatás több volt, mint hallgatólagos, erősen szándékolt.
– Németellenessége miben mutatkozott meg? Hogyan sodródott el a kormányzattól és marginalizálódott végül a magyar ellenállásnál?
– Éppen a családi indíttatás – legyen az Huszár, az anyai ágról Blaskovich vagy éppen felesége révén a losonci Szilassy – a magyarázata, hogy a nemzeti függetlenség tisztelete és akarása, a se német, se orosz, egész életútján elkísérte Huszár Aladárt. A II. világháború alatt a szélsőjobboldal ellen a Magyar Nemzetben és más sajtóorgánumokban tollal vette fel a harcot, írásait két könyvben is megjelentette, polemizált velük, ahol lehetett, sőt még párbajozott is. Se Horthyval, se a kormányzattal nem kívánt nyíltan szakítani, hiszen ez ellehetetlenítette volna. Így folytathatta a polgári mozgalmakkal való kapcsolatkeresést, és abba a szűk körbe került, akik a kiugrási iroda vagy éppen Bethlen, Bajcsy köré csoportosultak. Talán a magyar tragédiát az is jelentette, hogy az ellenállás „félte” a polgári politikusokat, ők pedig tartottak a baloldali mozgalmaktól, így se mozgástér, se idő nem maradt érdemi cselekvésre, Huszár is valóban marginalizálódott az ellenállási mozgalom kezdeményeinél.
– Volt-e valami jellemző esemény, kapcsolata a zsidókkal, izraelita egyházzal?
– Egy-egy főispáni beiktatásakor a kor rituáléja szerint a történelmi egyházak vezetői – így az izraeliták is – felkeresték, megköszöntötték. Ezek során több alkalommal hangsúlyozta, hogy támogatására az izr. egyház is mindig számíthat, ha lelkiségében azonosul a nemzeti célokkal, nem követ felforgató nézeteket. Az életút vizsgálata során nem találtam olyan utalást, amely az izr. egyház vagy egyes személyek elleni bármiféle negatív részlehajlására utaltak volna.
Főpolgármesteri ideje alatt külön vizsgáltam a kitüntetések eljárási rendjét, abban szinte pozitívnak értékelhető „diszkrimináció” volt a jellemző e téren. A második világháború alatt, a szélsőjobb előretörésekor egyes sajtócikkeiben, felsőházi vitákban Huszár kifogásolta a védtelen zsidóság elleni, akkor még verbális hadjáratot. Viszont az általa 1938-ban elindított törzsökös mozgalomhoz a zsidóságnak vérségi ok miatt a kezdetben nem lehetett csatlakozni, majd ezt a mozgalom revidiálta azzal, hogy aki törzsökös magyarként „erejét, nemzeti érzését, erkölcsi szellemét a célok szolgálatába állítja”, csatlakozhat.
A második zsidótörvény bevezetése ellen, a Periszkóp kiadó által 1939-ben készített kiadványhoz hozzájárulását adta, hogy abban egyik beszéde szerepeljen.
– Mit tudunk az elhurcolásáról és a haláláról?
– Az 1944-es német megszálláskor már kész listák álltak rendelkezésre a letartóztatásra kerülő magyar polgári politikusokról, felsőházi tagokról, újságírókról, baloldaliakról. Huszár Aladárt, bár „csak” 1944. április 3-án tartóztatta le a Gestapo, még akkor sem engedték szabadon, amikor Lakatos miniszterelnök – egyébként sikeresen – interveniált a németeknél több képviselő, politikus (Baranyai Lipót, ifj. Tildy, Bajcsy-Zsilinszky, Nagy Ferenc stb.) szabadon engedéséért. A kérelem Huszár nevét is tartalmazta, de a nyilas mozgalom és vezetőik elleni sajtócikkei, a magyar függetlenség következetes védelme és a polgári mozgalmakban játszott szerepvállalása túl sok okot szolgáltattak a tartós „védőőrizethez.”
- novemberében szállították Dachauba, egyértelmű iratokat sikerült beszerezni a KZ levéltárából, hogy a lágerben hunyt el fertőző betegségben 1945. február 4-én.
– Hogyan őrzik az emlékét ma szülőföldjén vagy máshol?
– Huszár Aladárt Balassagyarmat, a Civitas Fortissima városa vallja leginkább magáénak, hiszen innen indult el államigazgatási, politikai pályája és ki tudja, milyen sorsra jut az akkori megyeszékhely és vele együtt más magyar területek is, ha 1919-ben városvezetőként nem jár elöl személyes bátorságával, szervezőképességével a cseh megszállók elleni csatározások során.
2009-től a városban utca viseli a nevét, 2015-től látogatható a Civitas Fortissima Múzeum és Kiállítóhely abban a villaépületben, ahol Huszár és családja élt 1923-ig. A városvédelem 100. évfordulójára ennek az épületnek a falán helyezett el Huszár Aladár emléktáblát az önkormányzat, amelynek állítását Gere József helytörténész és jómagam kezdeményeztük. Az életút feldolgozása, a könyv megjelentetése a történelmi múlt iránt érdeklődők számára remélhetőleg közelebb hozza Huszár Aladár személyét, úgy a fővárosban, mint az egykori vármegyei állomáshelyein.
(Nagy László: Az Ipolytól Dachauig– Baráti Huszár Aladár élettörténete, Rozetta Stúdió, Budapest, 2018, 386 oldal)
Végső István interjúja
Megjelent: Egység Magazin 29. évfolyam 121. szám – 2019. augusztus 1.