A Transznacionális Együttműködések programhoz kapcsolódóan igyekeztünk áttekinteni az ukrán gyermekvédelmi szakellátás elvi és gyakorlati sajátosságait. Ezt azonban fontos kiegészítenünk a civil szektor tevékenységének megismerésével. A következőkben Barta Ágnes és Rákó Erzsébet kutatási eredményeit ismertetjük, akik egészen 1990-től 2005-ig tekintették át a nemkormányzati szervek munkáját ezen a területen.[1]
A civil szektor a rendszerváltás után kapott lehetőséget arra, hogy újra aktív szerepet vállaljon a társadalmi problémák megoldásában. Erre szükség is volt, hiszen a politikai átalakulást – ahogy Magyarországon és máshol is – gazdasági és társadalmi krízis kísérte. A regionális különbségek miatt kialakultak hátrányos helyzetű térségek, ahol kulcsszerepet kaptak a nonprofit szervezetek és az egyházak – ilyen volt például Kárpátalja is. Az ország és a társadalom hirtelen két táborra szakadt a rendszerváltást követően: gazdagokra és szegényekre. Utóbbi csoportokat az állam segélyekkel igyekezett támogatni, ugyanakkor a költségvetés nem volt képes lépést tartani a támogatások iránt mutatkozó növekvő igényekkel. A rászorulók száma folyamatosan emelkedett, de hatékony gazdaságpolitika híján az állam képtelen volt előállítani a segélyek fedezetét.
A civil szervezetek létrejöttét ebben a helyzetben az állami szociálpolitikai rendszer válsága, az állami intézményekkel szemben megrendült bizalom, az állam által vállalt, de az erőforrások hiánya miatt el nem látott feladatok felvállalása, az emberek érdekeinek érvényre juttatása és a közösségkeresés indokolta. Az ehhez hasonló nehéz szociális helyzetben a legkiszolgáltatottabb társadalmi csoportot a gyermekek jelentik. A nagyfokú általános szegénység, rossz életkörülmények, a veleszületett és szerzett egészségkárosodás a lakosság körében egyre nagyobb méreteket öltött. A fogyatékkal élő gyerekek 20%-a gyermekvédelmi szakellátás rendszerébe került.
A rendszerváltást követően az egyházi szféra is hamar erőre kapott, ami Kárpátalján is szembetűnő volt. Az egyházi szervezetek által felvállalt feladatok közé tartozik a családok és közösségek támogatása, a fiatalok hozzásegítése a megfelelő oktatáshoz. Ez tárgyi segítségben is megnyilvánul, amit például a komoly anyagi terhet jelentő beiskolázás során nyújtanak. Az egyházi oktatási intézmények, óvodák, iskolák, kollégiumok mellett napközi otthont, családi típusú árvaházat tartanak fenn, külön gondolva a speciális igényű, mozgássérült gyerekekre. Közvetlen szociális akciók egész sorát valósítják meg: életosztást tartanak, tüzelőt osztanak szét, patika hálózatot működtetnek, segélyszállítmányokat fogadnak és juttatnak el a rászorulóknak.
Összességében elmondható, hogy a rendszerváltást követő viszonyok között nem csak fontos, hanem egyenesen nélkülözhetetlen volt a nonprofit szektor tevékenysége a szociális problémák megoldásában. Míg az állam a szocialista érából megörökölt intézményrendszert igyekezett fenntartani több-kevesebb sikerrel, a civil szektor a modern, Európai Uniós nemzetközi normákhoz igazodva próbált jelen lenni a gyermekvédelem területén. Korábbi írásainkból kiderül, hogy ez a kép sajnos azóta sem változott számottevően.
Leichter Lilla
[1] Barta Ágnes – Rákó Erzsében: A nemkormányzati szervek gyermekvédelmi tevékenysége Ukrajnában. Educatio 2005/4. 879-885.
