Alig volt három hete, hogy kilencven évvel ezelőtt, elul hó 11-én visszatért Teremtőjéhez a híres naszódi rabbi, Freund Ávrahám Jehosua (1855–1932), a cánzi rebbe elkötelezett híve.
Néhány nappal több, mint kilencven évvel ezelőtt Szatmárnémetiből (Satu Mare, Románia) táviratok százai mentek szerte az országban és a határon túl is a négy égtáj felé és tudatták a szörnyű hírt: elhunyt a naszódi (Năsăud, Románia) rabbi, a „niszdorfer rebbe”.
Freund rabbi, vagy ahogy környezete emlegette, a „reb Ávrohom Jehajsuá” egész életét a szent Tórának és micvák betartásának szentelte. Minden erejével küzdött a hagyományok sérthetetlensége ellen. S köztudott volt az is, hogy reb Freund a híres cánzi (Nowy Sącz, Lengyelország) rebbe, a „Divré Chájim” egyik elkötelezett haszidja volt.
A naszódi rabbi halála kapcsán megemlékezett róla egy tanítványa, Schwartz Joszef háKohén (1875–1944) nagyváradi (Oradea, Románia) rabbi is, aki olyan történeteket idézett fel, melyeket rebbéje még a cánzi cádiktól hallott. A történetek közül most kettővel állítunk mi is emléket a cánzi rebbének és hűséges tanítványának a naszódi rabbinak:
A naszódi rabbi mesélte, hogy amikor a cánzi rebbe egyik fia, a gorlicei rabbi, Reb Báruch a leányát ki akarta házasítani, akkor elment az apjához, ugyanis semmi pénze nem volt az esküvő megszervezésére.
A cánzi rebbe szívesen fogadta fiát, ám nem volt mit tenni, neki sem volt egy garasa sem, mivel hozzájárulhatott volna az unokája chászenéjéhez. Reb Báruch több napig időzött az apai házban, ahová váratlanul egy igen gazdag ember jött áldásért, miért cserébe jelentős adományt hagyott a szegények javára.
Nem sok idő múlva, még aznap egy szegény melámed kopogtatott a rebbe ajtaján, aki szintén leánya kiházasítására gyűjtött. A cánzi cádik erre fogta az egész pénzt – amit korábban kapott – s a melámednek adta.
Amikor a fia, a gorlicei rabbi ezt megtudta, hogy volt, de már nincs pénz, akkor keserves sírásra fakadt, s fájdalmában azt kérdezte: „Hát ez az ismeretlen melámed előbbre való nálam s unokádnál?”
Mire a rebbe eképpen csitította:
„Gyermekem, te máshová is mehetsz, te ott is az én fiam leszel, neked bárhol meg fognak nyílni az ajtók, s ha tudnak adnak, viszont ez a szegény melámed mire, kire hivatkozott volna máshol, ha én nem adok?”
Egy másik történet, melyet reb Ávrahám Jehosua sokat emlegetett, s a cánzi cádiktól hallott, így hangzik: egyszer a bíróság elé hívtak tanúnak valakit, aki ötven évesnek mondta magát, de amikor a bíró összevetette a mondottakat a születési bizonyítvánnyal, akkor kiderült, hogy az illető nem ötven, de ötvenhárom éves. Amikor számonkérték, akkor a férfi nem jött zavarba, hanem rögtön kijelentette: „Én három évig egyfolytában beteg voltam, az ilyen évek nem számítanak éveknek…”
Ezzel kapcsolatban magyarázta a cánzi rebbe, hogy az Ávénu Málkénu ima azon szavai, amikor könyörgünk az Örökkévalónak, hogy „írjon be minket a jó élet könyvébe”, akkor a hangsúly a jó jelzőn van, mert nem szimpla életért, hanem istenfélelemben és tóraszeretetben gazdag, értékes életért imádkozunk, melynek nem csupán minden éve, de minden napja, sőt perce is számít!
Mi is hasonló évet kívánunk Olvasóinknak!
|
Források:
Schwartz József, „A szanzi rebberől”, Zsidó Ujság, 1932. 8. évf. 34. szám, 4. old. „Elhunyt a naszódi főrabbi z. c. l.”, Zsidó Ujság, 1932. 8. évf. 33. szám, 2. old. |