Svát hónap 4-én emlékezünk meg Jiszráel Abuchacera rabbi, a Baba Száli („imádkozó atya”) halálozási évfordulójáról. A rendkívüli tehetségű és tudású Baba Száli különleges csodatételeiről ismert. Amikor megkérdezték tőle, hogy e csodákat vajon a rejtett és csak kevesek számára feltárt kabala máászit – gyakorlati kabala segítségével hajtja-e végre, így felelt:
„Nem. Bárki, aki úgy imádkozik, mint egy csecsemő, ugyanúgy végre tudja hajtani ezeket a csodákat, akárcsak én.”
Néhány csodatételével itt és itt ismerkedhetnek meg.
Baba Száli különlegesen aszketikus életet élt, azt mondják, hogy életében 82 alkalommal böjtölt a szombat kimenetlétől a következő szombat bejöveteléig. Évtizedeken át elzárkózva élt, hogy teljes mértékben a tóratanulásnak tudja szentelni magát.
Baba Szálit alijázása után igencsak elkeserítették a Szentföldön talált állapotok az oktatás és a spiritualitás terén és kétszer tért vissza szülőföldjére, Marokkóba, mire harmadszori próbálkozásra mégis a zsidó államban maradt. Aggodalmait és kétségeit megosztotta a Rebbével, Menachem Mendel Schneerson rabbival, akit rendkívüli módon tisztelt. Elmondta neki, hogy
tizenöt éves kora óta soha nem nyitott ki olyan könyvet, mely ne felelt volna meg a haszidizmus alapítója, a Báál Sém Tov által kijelölt útnak.
A Rebbében a Báál Sém Tov utódát látta saját nemzedékében és azért írt neki, hogy kikérje a véleményét, vajon maradjon-e ilyen körülmények között Izraelben. A Rebbe hosszú és mélyen kabalisztikus válaszában „izraeli közszereplőnek és vezetőnek” nevezte Baba Szálit és királyhoz hasonlította, akinek soha nem szabad elhagynia Izrael Földjén lakó népét. A Rebbe kitért a Baba Száli különleges erejére és szerepére is:
„Eljött az idő arra, hogy erős kézzel fogjuk meg a fiatalok egész nemzedékét”.
Ez a leírás azt a messiási erőt mutatja meg, amit a Rebbe a Baba Szálinak tulajdonított, mivel a messiás egyik feladata a nép egyesítése a Tóra útjának követésében.
Egyszer, amikor a Baba Száli Izrael felé hajózott a tengeren, óriási vihar tört ki. Péntek este volt, a cádik elmélyülten imádkozott. A hajó hánykolódott a viharban, Baba Száli azonban imáiba merült és még csak fel sem nézett, amikor a tanítványa, akivel utazott, figyelmeztetni akarta őt a veszélyre. Az imát kidus követte, Baba Száli ivott a borból, majd átnyújtotta a poharat a tanítványának: „Öntsd a tengerbe” – mondta. A tanítvány nem kérdezett semmit, rögtön a fedélzetre sietett, hogy késlekedés nélkül teljesítse mestere kérését. Ahogy a bort a tengerbe öntötte, elültek a hullámok, a vihar eltűnt, mintha elfújták volna. Az utasok szájtátva nézték, a kapitány pedig hálálkodni kezdett. „Ne nekem köszönjétek. Mesterem, a Baba Száli küldött, csak az ő kérését teljesítettem”. Amikor azonban a cádiknak akartak köszönetet mondani, ő is elhárította: „Az Örökkévaló tette”. És mielőtt bárki bármit mondhatott volna, megkérte a tanítványát, hogy zárja be a kabin ajtaját és mondja meg mindenkinek, hogy csodás megmenekülésükért Istent dicsérjék, ne őt.