Sokan tudják, hogy Budapesten működik zsidó kórház, talán még azt is többen ismerik, hogy a második világháború előtt több is létezett, azonban arról már csak kevesen hallottak, hogy volt egy ortodox kórház is, vagy ha mégis, akkor inkább csak a tragikus 1945-ös végéről. A szörnyű vég szinte teljesen beárnyékolja a kórház és szanatórium dicső múltját, pedig megnyitásától kezdve az ország, sőt mondhatni Közép-Európa legnevesebb rabbijait is itt kezelték. Kétrészes cikkünkben a Városmajor utcai Bíró Dániel Kórházról és a hozzá szervesen kötődő Kertész utcai ambulatoriumról és Alma utcai szeretetotthonról írunk.

 

Mire adjuk a milliókat? – A rabbi tanácsa

Ezzel a kérdéssel kereste fel a Fiumében (Rijeka, Horvátország) élő Braun Bernát – vagy ahogy arrafelé olaszosan emlegették, „Bernardo” – a tekintélyes budapesti ortodox főrabbit, Reich Jákov Koppelt (1838–1929) a Dob utcai otthonában. Braun Bernát Zentán (Senta, Szerbia) látta meg a napvilágot jámbor, szegény szülők gyermekeként, aki kitartó munka mellett a legvagyonosabb kereskedők közé küzdötte fel magát, miután az első világháború kitörésekor elnyerte a hadihajók szénellátásának biztosítását. Mindeközben testvére, Bíró Dániel a fronton szolgálta hazáját mint tüzérszázados. Bíró hadi sérüléssel, súlyos betegen tért vissza Budapestre, ahol 1919. október 20-án1 egy kórházban hunyt el.

Bíró testvérére és anyjára tetemes vagyont hagyott, akik az örökséget nem akarták megtartani, hanem emberbaráti célokra költeni. Felmerült, hogy a milliókat a Szentföldön nyomorgók támogatására ajánlanák fel, de a végső elhatározás sugallata Reich főrabbitól jött: az ortodoxiának még nincs kórháza, így az igazán vallásos emberek – mint Bíró is volt – ellátása nem megfelelően biztosított.2

Az egykori vízgyógyintézetről készült grafika (Szabó Ervin Könyvtár)

Ortodox kórház Bíró Dániel emlékére

A Braun család nagylelkű adomá­nyá­ból és némi saját tőkéből a hit­község 1920-ban megvásárolta a Városmajor utcai egykori Vaskovics-féle vízgyógyintézetet, melyet Bí­ró Dániel után nevezett el. Ezzel együtt a második világháborúig 11 zsidó egészségügyi intézmény működött a fővárosban (Budai Chevra Kadisha Kórház [Maros utca 16.], Budai Chevra Kadisha Gyógyintézet [Zugligeti út 19.], Ortodox Izraelita Hitközég Abulatoriuma [Kertész utca 32.], Pesti Chevra Kadisha Szeretetkórház [Amerikai út 55.], Pesti Izraelita Hitközség Magánkórház [Szabolcs utca 33.], Bródy Zsigmond és Adél Gyermekkórház [Bókay tér 1.], Kaszab Aladár és Józsa Poliklinika [Vágány utca 2.], Weiss Alice Nőgyógyászati és Szülészeti Magánkórház [Bókay tér 4.], Budai Izraelita Hitközség Nyilvános Rendelőintézete szegény betegeknek [Batthyány utca 1.], Menedékház [Amerikai út 57. – a mai Szeretetkórház]).3 Budapest új zsidó kórházának hírét az alábbiakban tárták a közvéleménye elé:

„A pesti orth. hitközség és Chevra Kadisha e héten vasárnap este együttes ülést tartott, melyen nagyszabású új intézmény létesítését jelentették be. A hitközség és Chevra Kadisha ajándékozás útján jutnak hozzá. Az ajándékozó Braun Bernát fiumei vállalkozó, aki magyar származású, Zentán született s egyébként is több szál fűzi Magyarországhoz. Édesanyja, akinek látogatására időzött itt a minap, Budapesten tartózkodik és itt nyugossza örök álmát fivére, Bíró Dávid kapitány, aki a háborúban rokkant meg s akinek nevét fogja az új intézmény viselni. Az új intézmény: ortodox zsidó kórház és szanatórium lesz, melynek a céljaira Braun Bernát a Városmajor szanatóriumot vásárolta meg három millió koronáért. Ebből két és félmillió koronát az adományozó fizet ki, félmillió terhet a pesti orth. hitközségnek és Chevra Kadishának kell vállalnia. Az ortodoxoknak hézagpótló új intézménye rövidesen át lesz adható rendeltetésének. Átalakítási és felszerelési költségeinek beszerzésére dr. Schächter Jakabné nőegyleti elnök vezetése alatt az akciónak teljes sikerre van kilátása. A kórházi bizottságot Frank Adolf orth. országos irodai elnökből, Herzog Józsefből, az orth. Chevra Kadisha elnökéből, óbudai Freudiger Lipótból és Braun Bernátból állították össze. A gazdai tisztséget Friedmann Izidor dr.-ra, az orth. Chevra ellenőrére bízták. – Vasárnap este a hitközség rendkívüli közgyűlésén a tagok újabb 250.000 koronát gyűjtöttek a kórházra. Az új kórház vezetésével, amely természetesen ortodox jellegű lesz, mint halljuk, dr. Rosenák Miksát bízzák meg, aki a pesti hitközség kórházának hosszú időn át volt osztályvezető főorvosa és rendelkezik mindazokkal a képességekkel és kvalifikációkkal, amelyek ilyen intézmény fölvirágoztatásához szükségesek”4

 

Gondoljunk a járóbetegekre is

A kórház igazgatójának dr. Rosenák Miksa (1864–1948?) sebészfőorvost választották, aki a járóbetegek ellátásának könnyebbségéért javasolta, hogy számukra egy külön rendelőt nyissanak, melyet végül a hitközség Kertész utca 32. szám alatti bérházában rendeztek be 1921-ben. A járóbeteg rendelő emléke ma is látható az épület homlokzatán, melyre egykor betűket ragasztottak az alábbi szöveggel: „BUDAPESTI AU[T. ORTH. IZR. HITKÖZSÉG N]Y[I]L[VÁNOS RE]NDELŐ [INT]ÉZET” – a szögletes zárójelben lévő betűknek napjainkban csak a sziluettje látszik.

A folyamatosan növekvő ingyenes beteganyag miatt a hitközség 1927-ben a rendelőintézet kibővítését határozta el, ezért néhány további lakosztályt állított a gyógyítás szolgálatába. Az elhatározás természetesen megszólította az akkori zsidó mecénásokat is. Az első adományozók között volt az ortodox hitközség vezetői sorából ismert óbudai Freudiger Dávid (1894–1944) 1000 pengőt ajándékozott, aminek emlékére a belgyógyászati rendelőt róla nevezték el. Szintén nagyobb összeget, 400 pengőt ajánlott fel Dános László (1884–1935), neves budapesti építész, szemészeti műszerek megvételére és egyúttal kezdeményezte az ambulatorium szemészetének megnyitása.5

Az egykori Vaskovits szanatórium (Országos Széchenyi Könyvtár)-

Reich főrabbi: „Nagyon jól érzem magam itten”

Talán kicsit magára is gondolt a hitközség pátriárka korú főrabbija, amikor kórház- és szanatórium-alapítást javasolt Braun úrnak, ugyanis a megnyitásától kezdve minden évben több hónapon keresztül maga is itt gyógykezeltette magát. Egy 1924-es ottlétekor az alábbiakat nyilatkozta az Egyenlőség munkatársainak:

„Nagyon jól érzem magam itten, a Kissvábhegyi levegő pompás, üdítő. Már harmadszor vagyok itt nyári üdülésen és gyógykezeltetésen. Azelőtt Trencsénteplicre, meg Törökbálintra jártam, de itt jobban érzem magam. Azt az orvosi kezelést, azt a nyugalmat, kényelmet, jó ápolást és kosztot, amit itt nyújtanak, sehol sem kapom meg, még drága pénzért sem. Orvosi tanácsra vagyok itt, mert rászorulok a jó, pormentes hegyi levegőre. Fenn járok, többnyire olvasok, ott egy sereg könyv. (Kis könyvtárra való tudományos és imakönyvet, értekezést, filozófiai műveket, német, héber, francia nyelvű füzeteket pillantok meg az állványon [– írta Román Kálmán a kérdezőriporter – Cs. V.]”6

 

Egy rebbe látogatása

1927 telén neves vendége volt a fővárosi ortodoxiának a harmadik viznici (Vyzhnytsia, Ukrajna) rebbe, Jiszráél Hager (1860–1936) rabbi személyében, aki ittléte alatt január 11-én ellátogatott a Bíró Dániel Kórházba is, ahol elbeszélgetett az éppen bent fekvő betegekkel, illetve dr. Friedmann Izidor (1876–1944) fogorvossal, az ortodox Hevra Kadisa elnökével is. Megtekintette a konyhát, ahol aprólékos gondossággal ellenőrizte a kóserságot, majd elragadtattan közölte a verdiktet: az intézmény kifogástalan!7

A harmadik viznici rebbe követői társaságában

(United States Holocaust Memorial Museum)

Talmudtudósok édeni csendélete a kórházi kertben

A Bíró Dániel Kórház természetesen nem csak Reich főrabbi kedvelt szanatóriuma lett, hanem a nyári felfrissülések alkalmával ide vonzotta szinte az ország összes Tóra-kapacitását. Nyaranta olyan Tó­ra- és Talmudtudósok gyűltek itt össze az árnyas kertben, akik csak ritkán kerültek egymás mellé. Egy ilyen, idillikus, Ámorák korát idéző állapotot örökített meg a Zsidó Ujság 1929 nyarának végén, amikor a pesti főrabbi mellett a „nagy tiró”-nak is nevezett, bűdszentmihályi (ma: Tiszavasvári), mádi és váci gáonok is ott voltak, hogy más vidéki rabbikat ne is említsünk:

„A Városmajor fáitól védetten, gyönyörű csendes helyen terül el a budapesti ortodox hitközség »Bíró Dániel« gyógyintézete. Akit a mostani rekkenő hőségben az útja oda visz, nemcsak testileg üdülhet az árnyékos kertben, hanem lelki emelkedettséget érezhet, amikor tiszteletreméltó, patriarchális külsejű zsidó vezéregyéniségek egész sorát láthatja ott. Mint a múlt években, ez alkalommal is több rabbi-kapacitás keres üdülést a szanatóriumban. Tiszteletet parancsoló koruk bizonyítékot szolgáltat a hívőknek amellett, hogy a Tóra meghosszabbítja művelőinek életét.

A bűdszentmihályi gáon (geni.com)

A budapesti főrabbi több év óta már májusban kiköltözködik a gyógy­intézetbe. Üde arcszíne, élénk tekintete, amellett bizonyít, hogy jól érzi magát a Dob utcai lakása után, amely előtt a lármás negyed nagy forgalma bonyolódik le [Reich főrabbi a Dob utca 35. alatti ortodox hitközségi székház 2. emeletén élt – Cs. V.], a jó levegőjű, csendes helyen, ahol tisztelői s hódolói állandóan látogatják s gyönyörködnek egyénisége finom megnyilatkozásain. Minden érdekli, mindenről van okos megjegyzése, szellemes megfigyelése, tanulságos reminisztenciája. Tele van életbölcsességgel és derűs világnézettel. Most azonban a véres palesztínai események mélyen elszomorítják [A zsidóellenes propagandák odáig fajultak, hogy 1929. augusztus 23–29. között gyilkos arab-felkelés tört ki, melynek százharminchárom zsidót esett áldozatául – Cs. V.].

A pesti főrabbinál években sok­kal fiatalabb, de mégis sokkal tö­rő­döttebb nála az ugyancsak a sza­natóriumban időző váci főrabbi [Silberstein Jesájá (1857–1930) – Cs. V.]. Teljes gyógyulása, amelyért annyian imádkoznak, tanítványai s tisztelői ezreinek sorából – még ezideig sajnos, nem következett be. Látogatásunknál észrevehetőleg gyengélkedik, tolókocsiban viszik ki a friss levegőre. Mellette sürög-forog önfeláldozó buzgalomban neje, a rebecen [Silberstein Charne (szül.: Klein, 1857–1944) – Cs. V.], igazi Nagyasszony, olyan, amilyenről a Tehilim 45. fejezete azt mondja: »a királynő egész dicsősége a hajlék belsejébe nyilatkozik meg« (kol kevüdo bász melech penimo). És ez az elnevezés ez esetben azért is megfelelő, mert az illető fejezet kezdőszavai »máászáj lemelech« megadják a váci főrabbi művének nevét is. A Máászáj lemelech című mű a Rambam nagy műve egy részének csodálatos tudással telt kommentárja. Amint a rebecen mondja nekünk nagy örömmel, a nagy mű második kötete nemsokára megjelenik [I. kötet: Vác, 1913, II. kötet: Ungvár, 1930 – Cs. V.] s ébreszteni fogja az egész magyar ortodox zsidóság körében azt az óhajt, hogy a szerző még soká örülhessen testi és lelki üdeségben a mű második kötetének.

A váci rabbi és a rebecen (geni.com)

A hazai talmudtudomány egy másik nagymesterét köszönthetjük a mádi gáonban [Winkler Mordekháj Léb (1844–1932), a Levusé Mordekháj halhatatlan szerzője – Cs. V.]. Egész viselkedése megcáfolja 85. életvitelét. A szanatóriumban is görnyed Talmud-fóliánsai fölött, »a halochó négy rőfje« az ő világa, amely élteti s erőben tartja. De azért nem szobatudós. Szó sincs róla. A magyar ortodoxia minden kérdése érdekli. Minden kérdésről meg van a saját nézete. Ha megírnánk a véleményét egyes dolgokról, azt hisszük, hogy hetekig beszélnének nyilatkozatairól […]

Valóságos élmény volt az, amikor beszélnünk adatott a Talmud-tudásáról országosan ismert és tisztelt bűdszentmihályi főrabbival [Grünfeld Simon (1861–1930), kinek Tóra-kommentárjai Záháv Sevá címen láttak napvilágot – Cs. V.]. Nevelő hatású személyiség. Csupa harmónia, csupa higgadtság és bölcsesség. Életfelfogása visszatükrözi a régi gáonok chószid-típusát. A valláskódexeken kívül elismerik a kabaló nagyjait, az Ari-t, a Baal Sém-et, de van meggyő­ződésük és merészségük a túlzások ellen síkra szállni. […] A szelíd bűdszentmihályi gáon hangja egészen határozott lesz, amikor elítéli a hitközségekben előforduló viszályokat, ha azoknak alapja a szefárd  [nuszách szfárád, melyet a haszid közösségek használnak – Cs. V.] vagy az askenáz rítusbeli árnyalat. Ő – úgymond – ha ilyenre vonatkozólag kérdést intéznek – egyszerűen megtagadja a választ. Mert nem a rítus a fontos, hanem a lényeg, az Istenfélelem, az áhítatos ima és a Tóra-tanulás.”8

 

A kórházi-per

1929 környékén érdekes hír kezdett terjedni az újságok hasábjain, miszerint Braun Bernát pert indított az ortodox hitközség ellen, mert az nem kívánta kiadni a kórház vagyonát az időközben létrehozott alapítványa javára. Braun azt állította, hogy ő a kétmilliós adományt a testvére nevére létrehozott alapítványnak szánta, és a hitközség nevére csak azért lett telekkönyvezve a kórház, mert akkor még nem létezett az alapítvány. A pert elmondása szerint azért indította, mert felháborította, hogy a kórház intézkedéseiben és fontosabb döntéseiben mellőzte őt, illetve azt állította, hogy az általa elrendeltek ellenére a kórházat nem kizárólag szegény sorsú betegek ápolására használják fel, hanem gazdag ortodox zsidók kezelésére rendezték be. A másik oldal szerint a per egyszerű oka csupán annyi volt, hogy az üzletembert zavarta, hogy a kórház nyereséges, hiszen az intézménynek valóban lé­tezett fizetős, szanatóriumi részlege, ugyanakkor és ettől függetlenül folyamatosan ellátták a szegény be­tegeket is, ráadásul a felekezetre va­ló tekintet nélkül.

A bíróság az ítélet meghozásánál egy héber tolmács szakértői véleményét is figyelembe vette, aki megállapította, hogy 1920-ban a Braun által használt kifejezés ugyan jelent alapítványt is, viszont még számos másik jelentése is van, melyekkel különböző vallási intézményeket jelölhetnek, így azt a magyar alapítvánnyal és annak jogi értelmével bizonyosan azonosítani nem lehet.9

A törvényszék azzal az indoklással, hogy az – időközben létrehozott – alapítványnak nincs perképessége, megszüntette a keresetet. A tábla az ítéletet helybenhagyta, ám a kúria bizonyítást rendelt el, mely megállapította, hogy Braun nem alapítványt tett, hanem csak „nagyobb összeget ajándékozott” a kórházalapításra, így került a kórház végérvényesen a hitközség tulajdonába.10

Cseh Viktor írása

1 Bíró Dániel (Dániél ben Gitl) sírfelirata alapján, a héber dátumot (5680. tisri 26.) átszámítva.; 2 „Érdekes per a budapesti orthodox kórház körül – A biróság Braun Berát adományát ajándéknak és nem alapitványnak értelmezte”, Egyenlőség, 1929. 49. évf. 32–33. szám, 30.; 3 Simonyi-Scheiber Mária, „A budai Városmajor utcai Bíró Dániel Kórház története”, in: Kapronczay Károly (főszerk.), Orvostörténeti Közlemények – Communicationes de Historia Artis Medicinae. 226–229. Budapest: Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár, 2014. 159–182. – A cikk szerzője, Simonyi-Scheiber Mária (1927–2012) művészettörténész Scheiber Vilmos (1889–1979) sebészfőorvos, a Bíró Dániel igazgatóhelyettes apja emlékére írta meg a kórház történetét, mely ennek a munkának a vázául szolgált.; 4 „Hirek – Orthodox zsidó kórház és szanatórium Budapesten”, Egyenlőség, 1920. 39. szám, 8. szám, 15.; 5 „A budapesti orthodox ambulatorium fejlesztése”, Zsidó Ujság, 1927. 3. évf. 20. szám, 3.; 6 Román Kálmán, „A 87 éves Reich Koppel főrabbinál – Látogatás a Biró Dániel-intézetben”, Egyenlőség, 1924. 43. évf. 34. szám, 10.; 7 „Hirek – Látogatás az Orthodox Szanatóriumban”, Zsidó Ujság, 1927. 3. évf. 2. szám, 10.; 8 g., „A Városmajor-szanatóriumban”, Zsidó Ujság, 1929. 5. évf. 23. szám, 5.; 9 „Törvényszéki napló – Az ortodox zsidó hitközség megnyerte a Városmajor Szanatórium évek óta folyó nagy perét. Egy legendás alapítvány története a bíróság előtt”, Pesti Napló, 1929. 80. évf. 86. szám, 11.; 10 „Hirek – A Biró Dániel intézet végleg az orthodox hitközségé”, Zsidó Ujság, 1930. 6. évf. 3. szám, 10.

Megjelent: Egység Magazin 30. évfolyam 129. szám – 2020. április 1.