A 95 éves Dov Landau rabbi személyesen látogatott el a katonai börtönbe, hogy bátorítsa a hadkötelezettség elmulasztása miatt fogva tartott két tel-avivi jesiva-növendéket.

Az utóbbi hetek jesiva tanulóinak letartóztatásai miatt felbolydult az ortodox zsidó közvélemény. A közösség egyik legidősebb, legtekintélyesebb Tóra-vezetője úgy érezte, nem maradhat távol. Ráv Dov Landau rabbi saját maga látogatott el a katonai börtönbe, hogy szavaival erőt és reményt öntsön a fiatalokba – számolt be erről a Matzav.com.

A rabbi aludni sem bír a bebörtönzések óta

A múlt hét végén a 95 éves Ráv Dov Landau, a szlobodkai jesiva vezetője, ellátogatott a Beit Lid katonai börtönbe, hogy személyesen találkozzon Refael és Baruch Yitzchakov jesiva-bócherekkel. A két tel-avivi fiatal a hadkiegészítő parancsnokságra való beidézés elmulasztása miatt került őrizetbe.

A ros jesiva közeli források szerint az utóbbi napok letartóztatásai mélyen megérintették, és folyamatosan egyeztetéseket folytat a vallásos világ vezetőivel a helyzet kezeléséről. Landau rabbihoz közelálló bizalmasa azt is elmondta, hogy az aggastyán Tóra-tudós képtelen aludni, mióta a két bóchert bebörtönözték. 

„Legyetek erősek és tartsatok ki”

A börtönben ráv Landau így szólt a fiatalokhoz:

„Legyetek erősek és tartsatok ki. Az egész chárédi zsidóság mögöttetek áll. Az Örökkévaló segítségével hamarosan kiszabadultok, és újra a jesivában lesztek, ahogy eddig is voltatok. Ne engedjetek semmilyen kísértésnek, minden más csak hamisság és üres dolog.”

Az aggastyán azt is elmondta, hogy miért érezte fontosnak, hogy személyesen jöjjön:

„Azért jöttem, hogy veletek legyek. Kicsit nehéz nekem, már idős vagyok, de mégis eljöttem. Látni akartalak benneteket, hogy bátorítsalak és erőt adjak nektek.”

Amikor pedig a fiatalok köszönetüket fejezték ki, ráv Landau alázattal így válaszolt:

„Csak azt tettem, amit mindenkinek tennie kell. Nem a magam nevében jöttem, hanem a chárédi közösség nevében.”

Búcsúzóul ismét reménnyel teli szavakat intézett hozzájuk:

„Mi mindannyian veletek vagyunk, és a külvilág meg fogja érteni: a jesiva-bócher az valóban jesiva-bócher, akivel nem lehet akármit megtenni.”

Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.