A mindössze 51 évesen elhunyt Dávid Lishinsky rabbi hét árvát hagyott maga után. A zsidó közösség most összefogást kér, hogy a család otthona ne omoljon össze.

Néha egyetlen történet elég ahhoz, hogy megálljunk egy pillanatra, és ráébredjünk: egy család sorsa néhány jó szándékú ember döntésén múlhat. Dávid Lishinsky rabbi élete a csendes odaadásról szólt, most azonban az ő családjának van szüksége ugyanilyen odaadó segítségre – áll az eládi zsidó közösség felhívásában.

Gyászol a zsidó közösség

Mély gyász borult Elad városára és különösen a Tifrach jesiva egykori tanulóira, amikor elterjedt a hír: Dávid Lishinsky rabbi, a város egyik köztiszteletben álló tudósa, 51 éves korában visszaadta lelkét Teremtőjének. Több mint egy éven át küzdött súlyos betegséggel, méltósággal és hittel viselve a szenvedést egészen az utolsó pillanatig.

Aki ismerte, nemcsak egy tanult embert látott benne, hanem egy igazi eved Hásémet. Bné Brákban született, Áháron Mose Lishinsky rabbi fiaként. Fiatal éveiben a Tifrach jesivában tanult, ahol szoros kapcsolatot alakított ki rabbijaival, köztük Aviezer Piltz rabbival. Később Eladba költözött, és a Midrás Élijáhu kollel egyik meghatározó tagja lett.

Barátai szerint imája felejthetetlen volt

„Órákon át állt az imában, alázattal és félelemmel, mintha minden szó egy-egy drágagyöngy lett volna” – mesélik.

Otthona a Tóra és a cheszed otthona volt. Feleségével – Áser HáKohén Zaritsky rabbi lányával – tíz gyermeket neveltek, akik mind az ő útját követik.

A tragédia fájdalmát még mélyebbé teszi egy megrendítő részlet: alig másfél héttel halála előtt még ott állt fia esküvőjén a chüpe alatt, utolsó erejével kísérve gyermekét az élet új szakaszába. Senki sem gondolta, hogy néhány nappal később ugyanaz az otthon már gyászház lesz.

Most egy özvegy és hét még nem házas gyermek maradt apa és kenyérkereső nélkül. A legidősebb még csak kamasz, a legkisebbeknek pedig biztonságra és mindennapi ellátásra van szükségük.

Ide kattintva tud segíteni

„Dávid rabbi volt a ház tartóoszlopa. Most nincs, aki ételt vigyen haza, nincs, aki gondoskodjon a gyerekek alapvető szükségleteiről. Nem hagyhatjuk, hogy ez az otthon összeomoljon.”

Ezért a Kupat Ha’ir sürgősségi alapot hozott létre, hogy megmentsék a családot a közelgő anyagi összeomlástól, és biztosítsák a hét árva alapvető jövőjét.

Most rajtunk a sor!

Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.