A falhoz téglák kellenek, az óra működtetéséhez rugók és fogaskerekek, a társadalom működéséhez pedig közösségre van szükség. A tökéletes és tartós alkotáshoz tökéletes alkotóelemek kellenek. Vagy mégsem egészen így van? Kiderül a chabad.org írásából.
1992-ben, az első ádár hónap 25-én szokás szerint számos haszid csatlakozott a Rebbe szombat reggeli imájához. Mire elérkezett a Rebbe szokásos szombati fárbrengenjének (haszid összejövetel) ideje, délután fél kettő, már több ezres tömeg gyűlt össze az Eastern Parkway 770 szám alatt a Rebbe zsinagógájában. A Rebbe szokásához híven háromórás tóramagyarázatot tartott, amit rövid lechájimokkal szakított meg. Az aktuális Vájákhél szakasz kapcsán arról beszélt, hogy ezt a hetiszakaszt nagyon gyakran az utána következő Pekudé szakasszal együtt olvassák fel. A dupla szakaszok neve, mint mondta, gyakran egymással ellentétes, ebben az esetben például az első a közösség összegyűjtésével, míg a második a Szentély egyes tárgyaival, megszámolt darabjaival indul, vagyis az egyes darabokkal a nagy egységen belül. A Vájákhel és a Pekudé ellentétes értékei arra tanítanak, hogy az egészséges társadalomhoz mindkét dologra szükség van: olyan közösséget kell építeni, mely az egység mellett az egyes embert is támogatja, az egyént, aki a közösség hasznos és építő tagja lesz. Azonban a sorrend is fontos, mondta a Rebbe. Előbb Vájákhél, utána Pekudé. Alakuljon meg a közösség akkor is, ha a tagjai nem tökéletesek. Az ember nem tégla és nem rugó, az ember lélek, akiben az emelkedés és tökéletesedés lehetősége mindig benne van. És semmi nem fejleszti jobban a lelket, mint a más lelkekkel való kapcsolat.
Az egymással szeretetben és testvériségben kapcsolatba kerülő, nem tökéletes egyének tökéletes közösségeket alkotnak.
Ahogy a fárbrengen véget ért, a haszidok szétszéledtek, mert már a végéhez közeledett a rövid téli szombat. A szombat kimenetele után – mint minden héten – a chozrimnak, vagyis ismétlőknek nevezett emberek összegyűltek, hogy leírják a szombaton hallottakat (szombaton nem szabad se írni, se elektronikus hangrögzítő eszközöket használni, ezért a Rebbe szombati beszédeit csak a szent nap kimenetele után írták le). 24 órán belül a teljes beszédet leírták, lefordították vagy fél tucat nyelvre, és ahogy minden héten, faxon szétküldték a világ Chábád-központjainak.
A hét további része azonban nem a megszokott módon alakult. Hétfő délután, ádár 27-én a Rebbének erőteljes stroke-ja volt, mely a jobb oldalát megbénította és beszédképtelenné tette őt. A következő szombaton és az azt követő szombatokon már nem volt fárbrengen és beszédek sem voltak. Két évvel később, 1994 nyarán, támuz hónap harmadikán a Rebbe visszaadta tiszta lelkét a Teremtőjének. Halálával egy egész nemzedék árvult el. A Rebbe haszidjai a mai napig várják a következő fárbrengent. És addig is: építik a közösségeket.