A spanyol és portugál zsidó közösségek több tízmillió leszármazottja, akiknek őseit a 14. századtól kezdve erőszakkal térítettek át a kereszténységre, most először igényelheti és kaphatja meg szefárd származásról szóló igazolást – írja a Neokohn. 

A legújabb tudományos és genetikai kutatások kimutatták, hogy akár 200 millió olyan ember is élhet – főként Latin- és Észak-Amerikában, valamint Európában -, akiknek „zsidó felmenői” vannak, amelyek a spanyolországi és portugáliai inkvizíció idejére nyúlnak vissza.

A történelmi kezdeményezést az Amerikai Szefárd Szövetség Zsidó Tapasztalat Intézetének, a Reconectar nevű szervezetnek, amely a spanyol és portugál zsidó közösségek leszármazottainak a zsidó néphez való visszakapcsolódását segíti, valamint Genie Milgrom díjnyertes írónak, kutatónak és genealógusnak, aki 22 generáción át, egészen 1405-ig visszamenőleg, az inkvizíció előtti Spanyolországba és Portugáliába visszamenőleg tudta teljes mértékben dokumentálni töretlen anyai ági leszármazását.

Milgrom az inkvizíciós feljegyzések digitalizálásának munkáját is vezeti, amelyek példátlan mennyiségű genealógiai információt nyújtanak azok számára, akik fel akarják fedezni lehetséges zsidó gyökereiket.

Ezek és a tanúsító honlapon található rengeteg egyéb információ segít a leszármazottaknak, más néven anousimoknak, marranóknak, konverszóknak vagy kripto-zsidóknak felfedezni örökségüket.

„A szefárd ősökről szóló tanúsítvány történelmi jelentőségű a világon, de különösen Latin- és Észak-Amerikában sokak számára,

13th-century illustration from the Libro de los juegos depicting Jews playing chess.

akik vágynak arra, hogy kapcsolatba kerüljenek a múltjukkal, és eddig nem volt módjuk ezt elérni” – mondta Milgrom. „A Tanúsítvány, a honlapon található, kifejezetten a kripto-zsidó és szefárd származásúaknak szánt genealógiai eszközeim gyűjteményével együtt lehetővé teszi számukra, hogy saját múltjukat is felkutassák, és megerősíti őket ebben a folyamatban.”

A minősítés folyamata egy viszonylag rövid kérdőív kitöltésével kezdődik, amely az illető hátteréről, a zsidó örökségére vonatkozó nyomokról, például szokásokról, családfákról vagy zsidó vonatkozású tárgyakról szól, valamint arról, hogy miért hiszi, hogy szefárd felmenőkkel rendelkezik. Ezeket az információkat ezután egy szakértőkből és kutatókból álló csoport értékeli, akik eldöntik, hogy a kérelmező elegendő információval rendelkezik-e ahhoz, hogy megkapja a tanúsítványt.

„Az ember identitása a múltján, a jelenén és azon alapul, hogy mit szeretne a jövőre nézve. A szefárd származásról szóló tanúsítvánnyal segítünk a múltjuk igazolásában, hogy erősebb önazonosság- és identitástudatot teremtsenek”

– mondta Dr. Drora Arussy, az ASF Zsidó Élmények Intézetének vezető igazgatója. „Az ASF IJE-nél az a célunk, hogy megismertessük a világgal a szefárd nép gazdag örökségét, kultúráját és szellemiségét. A Reconectarral és Genie Milgrommal együtt reméljük, hogy segíthetünk az embereknek megtalálni szefárd gyökereiket és többet megtudni örökségükről.”

Bár a tanúsítványnak nem lesz jogi státusza, mégis olyasvalami, amiről egyre több zsidó felmenőkkel rendelkező ember azt állítja, hogy hatalmas büszkeséget és identitást jelentene számukra.

„Az elmúlt években példátlan érdeklődésnek lehettünk tanúi azok körében, akiknek zsidó felmenőit erőszakkal térítették át, hogy újra kapcsolatba lépjenek örökségükkel és többet tudjanak meg múltjukról” – mondta Ashley Perry (Perez), a Reconectar elnöke, korábbi vezető izraeli kormányzati tanácsadó és a spanyol és portugál leszármazottakkal való újrakapcsolódásért felelős kneszet-frakció igazgatója. „Ez egy paradigmaváltó pillanat a zsidó történelemben, mert most először több tízmillió embernek, akiknek az ősei erőszakkal szakadtak el a zsidó néptől, megvannak az eszközei ahhoz, hogy valamilyen formában keressenek újra kapcsolatot. Az általunk kínált tanúsítvány egy olyan lehetőség, amellyel hivatalosan is kapcsolatba léphetnek zsidó örökségükkel, és újra kapcsolatba léphetnek népükkel.”

 

 
Megszakítás