Megtalálták az 1700-as évekből származó korábbi zsinagóga alapjait és a középkori városfalat is a trencséni zsinagóga felújítása közben – adta hírül a felújításról és feltárásról rendszeresen tudósító Jewish Heritage Europe. Az épület kulturális központként és zsidó közösségi térként fog működni a jövőben a szlovákiai városban, az építési munkálatok várhatóan 2022 októberében fejeződnek be a hitközség tervei szerint.

Az 1913-ban épült zsinagóga súlyosan megrongálódott a második világháború alatt, majd a kommunista időszakban tovább romlott az állapota, az épületet raktárként használták. A ’70-es, ’80-as években  művészeti központot hoztak létre benne, ekkor a belső díszítés nagy része megsemmisült.

A felújításon dolgozó szakemberek rengeteg izgalmas felfedezést tettek már eddig is: a zsinagóga szentélyében végzett régészeti kutatások során a padló alatt 2,5 méter mélyen a XVI. században épült falra bukkantak, amely a város védelmi rendszerének része volt. Emellett üvegpalackokat és más tárgyakat is feltártak, valamint a XVIII. században épült korábbi zsinagóga alapjait is megtalálták.

Roman Kos régész, az ásatások vezetője egyedülállónak nevezte a leleteket. Olga Hodálová, a helyi zsidó hitközség elnöke a terveikkel kapcsolatban arról írt korábban: nem csak a trencséni, hanem az egész régió zsidó családjainak történetét be akarják mutatni a zsinagógában.

 

Megújuló zsinagógák Magyarországon – körkép

A magyarországi zsidó közösség újjászületésének szimbólumaként is felfogható, hogy egymás után újulnak meg a korábban elhagyatott, pusztulófélben lévő zsinagógák. Gabonatároló, lisztraktár, ruhaüzlet, iskola, könyvtár, bútorraktár, sportcsarnok, postahivatal, református templom, edzőterem, lakóház – csak néhány funkció, amely a szocializmus évei alatt az elárvult vidéki zsinagógákba költözött. Már, ha az épületek egyáltalán fennmaradtak – a háború alatt … Olvass tovább

 

 

A finanszírozásba beszállt a szlovák állam és az Európai Gazdasági Térség alapja is, előbbi 134 ezer-, (48 millió forint), utóbbi több mint 763 ezer euróval (275 millió forint).

Borítókép: a trencséni zsinagóga (forrás: Wikipédia)

 

Megszakítás