A legtisztább tengerparti sávokat Akkóban, Haifán és Bát Jámban találták, de a többi strand 81,8 százaléka is kiérdemelte a tiszta vagy nagyon tiszta minősítést. Legutóbb 2005-ben volt ilyen kedvező a helyzet – írja a JPost a Természetvédelmi Minisztérium közleményére hivatkozva.

A felmérés során azt is vizsgálták, hogy az adott tengerparti területek az év mekkora hányadában voltak megfelelően tiszták. Itt igen jelentős a javulás még 2005-höz képest is, mert tavaly az év hetven százalékában megfelelő volt a helyzet, míg 17 évvel korábban csak az év 19,7 százalékában volt ez így. Természetesen megnevezték a sor végén kullogó strandokat is, melyeket Askelonban és Netánjától délre találtak.

A felmérést a Természetvédelmi Minisztérium végezte, hogy meggyőződjön a „Tiszta Tengerpart” elnevezésű programjának sikeréről. Ennek során a minisztárium összesen 26 és fél millió sékelt (2,8 milliárd Ft) utalt át a területi önkormányzatoknak a tengerparti sávok tisztán tartására. Elkülönítettek emellett további hatmillió sékelt (646 millió Ft) egy olyan megelőzési programra, melynek során megakadályozzák a műanyaghulladék tengervízbe kerülését.

A következő nyári szezonban a szabályok betartatásának szigorítását tervezik, ezért a Tengerparti Hatóság munkatársait rendőrök kísérik majd, amikor a strandokat ellenőrzik. Tavaly összesen 7355-ször szabtak ki bírságot a Földközi-tenger és a Kineret (Galileai-tó) partszakaszain, melyből 1305 alkalommal a szemetelés volt a kiváltó ok. A bírságolás mellett a felvilágosító munkának is nagyobb figyelmet szentelnek, különösen a háredi és az arab társadalom tagjai között, ahol rendkívül magas az egyszer használatos műanyagok használatának aránya és igen alacsony a környezettudatosság. A minisztérium fizetett újsághirdetések és a YouTube-ra feltöltött videók segítségével magyarázza el az eldobható műanyagok környezetkárosító hatását.

Fotó: Aviv Ben Or on Unsplash

Megszakítás