Évek óta kísérjük figyelemmel Wales legrégebbi, fennmaradt zsinagógájának sorsát. Legutóbb arról számoltunk be, hogy a

Old Church, Merthyr Tydfil. photo: Christie’s auction house

Wessex Archaeology olyan lézeres dokumentációt készített az 1872-ből származó neogótikus épület külső és belső tereiről, amellyel milliméterre pontos 3D modellt lehetett előállítani. Ennek köszönhető a Merthyr Tydfil virtuális rekonstrukciója, amely bemutatja, milyen volt az imaház az 1983-as bezárása előtt.

Az épületet két éve vásárolta meg egy zsidó örökségvédelmi alapítvány, korábban közösségi házként és edzőteremként használták, majd 2006-tól elhagyatottan állt. A londoni székhelyű Foundation for Jewish Heritage jelentős támogatást kapott a sürgős állagmegóvási munkálatokhoz.

A Jewish Heritage Europe ezúttal arról ír, hogy jelentős összegért, több mint 277 ezer fontért, tehát csaknem 120 millió forintért kelt el egy festmény, amely a zsinagógát ábrázolja. A képet egy ismert angol művész, L. S. Lowry festette 1960-ban, amikor még aktívan használta az épületet a zsidó közösség. Az alkotást a Christie’s aukciósház előzetesen 120 és 180 ezer font közötti összegre becsülte.

„Nem tudtunk erről a Lowry-festményről, boldogok vagyunk, hogy előkerült”

– nyilatkozta Michael Mail, az alapítvány vezérigazgatója, aki azt reméli, hogy tudomást szerezhetnek a festmény új tulajdonosának kilétéről, és bemutathatják neki a terveiket.

 

Beszkennelték a zsinagógát

A walesi Merthyr Tydfilben található XIX. századi egykori zsinagóga átfogó lézerszkennelését végezték el, ami egy walesi zsidó örökség központ létrehozását célzó hosszú távú projekt fontos része. Az 1872-ből származó műemléképület a legrégebbi, még álló zsinagóga Walesben. Egy alapítvány 2019-ben vásárolta meg az ingatlant, és tavaly jelentős támogatást kapott a sürgős munkálatokra – írja a jewish-heritage-europe.eu. … Olvass tovább

 

Címlapkép: Jewish Heritage Europe

Megszakítás