Az 1903-ban, Jemenben született Slomó Szulejmán szerint a hosszú élet titka a rendszeres testmozgás és a visszafogott étkezés.

Az idős férfi hat gyermeket, több tucat unokát és számtalan déd- és ükunokát hagyott maga után. Szulejmán 1949-ben vándorolt ősei földjére Jemenből, feleségével és négy gyermekével. A tengerparti Netánjában telepedtek le. Slomó katonai szolgálatot teljesített, majd mezőgazdasági munkát végzett.

Felesége néhány éve, 94 éves korában hunyt el, a férfi azóta egyedül élt. Unokája, Gil Rádia elmondta, hogy nagyapja minden nap eljárt a zsinagógába és a régi zsidó szövegek szakértőjének számított. „Az elméje tiszta volt az utolsó pillanatig. Sokan jöttek hozzá, hogy vallással kapcsolatos kérdéseket tegyenek fel neki. Ő, miután áttekintette a forrásokat, megadta a választ, melyet hűen követtek. Amikor arról kérdezték, hogy minek köszönheti magas életkorát, azt mondta, hogy kis adagokat kell enni. Reggelire egy szelet kenyeret fogyasztott krémsajttal. Ebédre csirkét, halat vagy tojást evett rizzsel. Vacsorára pedig salátát egy tojással. Hosszú sétákat tett, ugyanúgy mint akkor, amikor még dolgozott és gyalog tette meg az utat Ávichájil mosávból haza Netánjába, a hátán egy nagy zsák naranccsal”.

A rendszeres mozgással csak az elmúlt időszakban hagyott fel, a koronavírus jelentette veszély miatt. „Ez rossz hatással volt rá. A járvány kitöréséig rendszeresen járt zsinagógába, még 116 évesen is. Nagyon szerény ember volt és mindenki szerette. Azt gondolom, hogy a kényszerű szobafogság hozzájárult a halálához. Nagyapám szerette az életet. Ha valaki vitába szállt vele, mindig kedvesen és udvariasan próbálta meggyőzni. Igyekeztünk szerető környezetet biztosítani a számra az utolsó napjaiig” – mondta az unoka.

Slomó Szulejmán haláláig nemcsak a zsidó állam, hanem a világ egyik legidősebb emberének is számított. A jelenlegi rekorder a japán Kane Takane, aki néhány hónap múlva a 118. születésnapját ünnepelheti.

zsido.com

Forrás: ynet

Megszakítás