Ahogyan a Kohelet (Prédikátor könyve) könyve fogalmaz:
„A por visszatér a földbe, ahonnan jött, a lélek pedig visszatér Istenhez, aki adta.”
A létezés tehát nem szűnik meg, csupán átalakul. A test elmúlik, a lélek azonban tovább él.
A lélek útja
A zsidó gondolkodás szerint a lélek útja több szakaszból áll. Létezett már a születés előtt, amikor tisztán szellemi állapotban volt, majd belép a testi életbe, ahol küldetése van. A halál után a lélek egy magasabb szinten folytatja létezését a Gán Éden állapotában, végül pedig eljut a végső korszakba, az olám hábá-ba, ahol a test és a lélek újra egyesül. Ezek a szakaszok nem véletlenszerűek, mindegyik a lélek fejlődésének egy-egy szükséges állomása.
A haszid tanítások szerint az ember feladata az, hogy a világot „Isten lakhelyévé” tegye, vagyis a mindennapi életben felfedezze és megvalósítsa az isteniséget. Ehhez azonban valódi szabadságra van szükség. Ha az isteni jelenlét nyilvánvaló lenne számunkra, akkor nem lenne valódi döntés a jó és a rossz között, és a tetteink elveszítenék jelentőségüket. Ezért élünk egy olyan világban, ahol az igazság rejtve van, és ahol a döntéseink valóban a sajátjaink.
A jó és a rossz
Mégsem vagyunk teljesen tudatlanok. A Talmud tanítása szerint a magzat az anyaméhben megismeri az egész Tórát, majd születésekor elfelejti. Ez a felejtés azonban nem teljes. A tudás mélyen bennünk marad. Ennek köszönhető, hogy ösztönösen érezzük a különbséget jó és rossz között, még ha nem is mindig tudatosan. Az igazi választás abban áll, hogy ezt a belső tudást követjük-e, vagy elnyomjuk.
A földi élet így a cselekvés és a küzdelem színtere. Itt még nem látjuk tetteink teljes következményét, mert a fizikai világ természete elfedi az isteni valóságot. Amikor azonban a lélek elhagyja a testet, megszűnik ez a fátyol. Ekkor már nem cselekedni kell, hanem megérteni és átélni mindazt, ami történt. A zsidó bölcsek ezt úgy fejezik ki, hogy ez a világ a cselekvés ideje, a túlvilág pedig a jutalom ideje.
A jutalom és a büntetés fogalma a zsidó hagyományban egészen más, mint ahogy sokan elképzelik. A Rámbám is hangsúlyozza, hogy ezek alapvető hitelvek, de nem külső jutalmazásról vagy büntetésről van szó. A lélek a halál után saját életének igazságával szembesül. A jó tettek mély örömmé válnak, a hibák pedig fájdalmat okoznak. Ez a fájdalom nem bosszú, hanem tisztulás. A Gehinom állapota ennek a megtisztulási folyamatnak a neve, amely nem tart örökké, hanem előkészíti a lelket arra, hogy belépjen a Gán Éden állapotába, ahol megtapasztalhatja mindazt a jót, amit életében létrehozott.
A zsidó lélek
A lélek nem szakad el teljesen az élőktől. A hagyomány szerint továbbra is kapcsolatban marad azokkal, akiket szeretett, és hatással van az életükre. Az élők pedig tetteikkel – például imával és jócselekedetekkel – segíthetik a lélek felemelkedését. Ugyanakkor a közvetlen kapcsolat megszűnik, és a Tóra tiltja a halottakkal való kommunikáció különböző formáit.
A kabbala tanítása beszél a lélekvándorlás lehetőségéről is. Ha egy lélek nem tudja beteljesíteni küldetését egyetlen élet során, visszatérhet, hogy befejezze azt. Ez magyarázatot adhat arra is, miért érzünk néha különösen erős késztetést bizonyos célok vagy értékek iránt.
A végső állapot, az olám hábá, nem pusztán lelki létet jelent. A zsidó hagyomány szerint eljön az idő, amikor a test és a lélek újra egyesül, és a világ maga válik az isteni jelenlét tökéletes kifejeződésévé. Ekkor megszűnik a halál, és a valóság teljesen átláthatóvá válik. A jó többé nem választás kérdése lesz, hanem a lét természetes állapota. Ez már nem a küzdelem ideje, hanem annak beteljesedése, amit az ember szabad döntéseivel elért élete során.
Valósuljon meg mindez mielőbb, még napjainkban, a Messiás eljövetelével.
Forrás: chabad
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.