103 éves korában elhunyt dr. Körmendi István, a holokauszttúlélő háziorvos, aki több mint hét évtizeden át szolgálta a magyar egészségügyet.
Báruch dáján háEmet! Mély megrendüléssel vettük a hírt, hogy niszán hó 10-én, sábát hágádol napján, életének 103. évében elhunyt dr. Körmendi István orvosdoktor. Budapest I. kerületének díszpolgára és az ország legidősebb háziorvosa, akinek élete egy egész évszázad történelmi és erkölcsi tanúságtétele volt.
Dr. Körmendi István nyáron lett volna 103 éves
Dr. Körmendi István 1923. június 27-én született Budapesten, abban a Mészáros utcai lakásban, ahol édesapja már korábban orvosi praxist működtetett, és amelyet később ő maga vitt tovább több mint fél évszázadon át.
Fiatalságát a 20. század legsötétebb évei formálták: zsidó származása miatt a zsidótörvények korlátozták tanulmányait, majd munkaszolgálatra hurcolták. A holokausztot túlélve 1950-ben orvosi diplomát szerzett, és 1957-től kezdve ugyanabban a körzetben gyógyított, ahol családi örökségként átvette a praxist.

Családok generációinak egészségét követte nyomon
Több mint hetven éven át szolgálta betegeit, generációk gyógyultak fel kezei alatt: voltak, akiket gyermekkoruktól egészen idős korukig kísért figyelemmel. Háziorvosként nem csupán betegségeket kezelt, hanem családokat ismert, sorsokat követett, és személyes felelősséget érzett páciensei iránt.
Kivételes hivatástudatát jelzi, hogy még százéves korát követően is aktív maradt, és 101 éves koráig praktizált. Élete végéig megőrizte szellemi frissességét, érdeklődését és emberségét, amelyet sokan erkölcsi iránytűként emlegettek.
Személyében nemcsak egy rendkívüli orvost, hanem egy tanúságtevő életút hordozóját veszítettük el: olyan embert, aki a túlélés, a gyógyítás és az emberség példáját hagyta ránk.
Emlékéből fakadjon áldás!
Borítókép fotó: ATTILA KISBENEDEK / AFP.
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.