Weiss Manfréd -Az Cedek EMIH Szeretetszolgálat névadója

Weiss Manfréd (1857-1922) testvérével Bertolddal (1845-1915) 1882-ben nyi­tották meg konzervgyárukat a Lö­völde téren, mely az ország első ilyen gyára volt. Később részt vettek a Magyar Ipari és Kereskedelmi Bank létrehozásában. Tőkéjének egy ré­szét, hogy biztosítsa, Weiss Manfréd in­gatlanba fektette: Andrássy út – Jókai tér – Nagymező utca és a ma Újlipótváros néven ismert városrész déli részét, a Margit híd és Vígszínház közötti területet vásárolta meg, így az itt álló bérházak, vagy éppen a színház, az mind ő telkén épülhetett fel.

1890-ben egy robbanás történt a gyárban, így a további biztonságos termelés érdekében költözniük kellett, az új gyártelep helye pedig 1892-től Csepel lett. 1893-ban még csupán 150 munkás dolgozott a gyárban, 1917-ben pedig már 27.000 (!) ember váltotta egymást három műszakban.

1896-ban, miután Bertold képviselő lett, szétváltak az összeférhetetlenség miatt, hiszen a gyár komoly kapcsolatban állt a magyar állammal. A gyár a béketermelésről fokozatosan a haditermelésre állt át. A gyár termelési mértékét számok nélkül is jól illusztrálja az a korabeli elterjedt mondás, miszerint „nincs a világon olyan háború, ahol legalább az egyik fél ne Weiss-féle lőszert használna…”

Weiss sikerét sokan valami titokban keresték, pedig a válasz egyszerű volt: Weiss sosem az aktuális, hanem a potenciális kereskedelemhez szabta a termelést. Folyamatosan figyelte a szabadalmakat, ráadásul két fiából is mérnök lett, akik maguk is foglalkoztak az új eszközök és berendezések kutatásával.

A kreatív elme mellett pedig Weiss nem félt kockáztatni sem: amikor a tőkések a pénzüket mentették, akkor ő befektetett, mely végül busásan térült meg neki.

Befektetéseihez a megszerzett tőkén kívül forrást biztosított az is, hogy Weiss Manfréd felesége és gyermekei révén rokoni kapcsolatba került szinte az összes meghatározó iparmágnás zsidó családdal — bár a megállapítás lehet, hogy helyesebb lenne fordított módon: a hazai iparmágnás családok rokonságba kerültek Weiss Manfréddal.

Maga Weiss Manfréd még Bécsből házasodott, Albert von Wahl (1832-1905) lovag, osztrák-magyar vasúti vezérigazgató Alice (1865-1904) nevű leányát vette feleségül 1884-ben – hiszen ekkoriban még csak formálódott a magyar zsidó arisztokrácia, viszont gyermekei ki­házasításánál már a legjobban csen­gő nevű, magyar családok közül vá­logathattak. Weiss Elza (1885-1980) a magyarországi vetőmagter­mesz­tést megteremtő családból, já­noshegyi Mautner Alfrédhoz (1877-1933) ment feleségül. Weiss Eugen (Jenő; 1887-1983) Annie von Geitler-Armingent (1898-1961) vet­te feleségül. Weiss Marianne (1888-1971) a magyar tőzsde megalapítójának fiá­hoz, Kornfeld Mórichoz (1882-1967) ment nőül. Weiss Al­fonz (1890-1992) csetei Herzog Erzsébetet (1893-1992) vette feleségül, aki anyja révén a Hat­vany-Deutsch család fiatal tagja volt. Weiss Daisyt (1895-1988) ifj. Chorin Ferenc (1879-1964) bányatulajdonos kérte feleségül. Egyedül a legkisebb leány, Weiss Edith (1899-1967) nem házasodott meg. Röviden: a Weiss-család egyet jelentett a századforduló krémjével.

Azok közé az erős jellemek közé tartozott, akit sem vagyon, sem rang nem tudott elcsábítani ősei hitétől, sőt inkább abból nyerte energiáját és erkölcsi fölényét, mert más fölényt nem igazán említhetünk vele kapcsolatban.

Nagyünnepekkor a Dohány ut­cai zsinagógába járt, ám szülei, majd szertett felesége után Kádist mon­dani a Talmud Egylet Vasvári Pál utcai zsinagógájába járt.

A hunfalvai (Huncovce, Szlová­kia) jesivát és a pesti Rabbiképzőt egyformán támogatta – nemcsak felekezeti különbséget nem tett, de a felekezetén belül sem tett differenciát.

 

 

 

  • Küldés emailben