A híres nagykállói csodarabbi, Jichák Ájzik Taub (1751-1821) hetedik generációs, egyenes ági leszármazottja 96 éves korában tért meg őseihez. Ő volt a legidősebb hászid rebbe Izraelben.

A rebbe 1923-ban született Erdélyben, ahol apja és nagyapja neves rabbiként működött. A holokauszt során mind a hat testvérét elveszítette. A megpróbáltatások őt sem kímélték: szinte pontosan 75 évvel ezelőtt, peszách és sávuot között Auschwitzba hurcolták, ahol Mengele végzett szadista kísérleteket rajta. Ennek egyik eredménye, hogy többet nem nőtt szakálla, ami megkülönböztette a többi hászid vezetőtől.

Auschwitzból a varsói gettóba, majd a wrocwlawi és a bergen-belseni haláltáborba került. A felszabadulás után Svédországban találkozott újra feleségével, akivel még a háború előtt kötötte össze az életét. Innen az Egyesült Államokba, Ohióba emigráltak, majd 1962-ben Izraelbe települtek át. A központi fekvésű Rison Lecion városában megalapította a Kiriját Káliv (Nagykálló lakónegyed) kerületet. Az alapkövet az első kálevi rebbe halálozási évfordulóján, ádár hó 7-én rakták le. Később a rebbe Bnéj Brákba, majd 2004-ben Jeruzsálembe költözött. A főváros Sikun Chábád negyedében nagy zsinagógát és tanházat emelt és ott is élt.

A Rebbe sokat utazott, hogy minél több emberrel megoszthassa emlékeit. Többször ellátogatott Magyarországra is, és mindannyiszor elénekelte a dinasztiaalapító rebbe híres dalát, a „Szól a kakas már”-t. Legutóbb 2014-ben, a magyarországi holokauszt 70. évfordulóján járt Budapesten, ahol beszédet mondott a Duna-parti emlékműnél.

Első felesége, Cháne Szóre rebecen 2010-ben hunyt el. A rebbe ezt követően újraházasodott.

A rebbe életének egyik fő célkitűzése a holokausztban elpusztult mártírok emlékének megőrzése volt. Arra biztatott mindenkit, hogy az áldozatok tiszteletére teljes odaadással recitálják a Smá Jiszráelt, az egyik legfontosabb zsidó imádságot. Ezt a következőkkel magyarázta: ” Sok zsidót elvittek és elégettek még csupán néhány órával a felszabadulást megelőzően is. Ekkor elmondtam a Smá Jiszráelt és így fohászkodtam: „Világ Ura! Ez lehet – ne adj Isten – az utolsó alkalom, amikor elmondhatom a Smá Jiszráelt. Hamarosan én is az égben leszek a családtagjaim mellett. Ha életet adsz nekem, megígérem, hogy folyamatosan a Smá Jiszráelt fogom ismételni, és a Te örökkévalóságodat fogom hirdetni mindazokkal, akik túlélik ezt a háborút”.

A Rebbe holokauszt enciklopédiát szerkesztett a háredi közösség számára, melyben kiemelt helyet kapott a vallásos zsidók önfeláldozása a parancsolatok betartásáért. Az emlékezés és emlékeztetés mellett a rebbe Kol Menáchem címmel 13 kötetes tóramagyarázatot is megjelentetett.

A rebbe számos tanházat és zsidó intézményt alapított élete során a soá áldozatainak szentelve. Kapcsolatban állt a nemzedék nagy rabbijaival, akik mind nagy becsben tartották.

Az elmúlt hónapokban a rebbe egészségügyi állapota megromlott, de nagy erőfeszítéseket tett, hogy megjelenjen az imákon és többször tartott tist, hászid összejövetelt. Utoljára a választások előtt jelent meg nyilvánosan, amikor a Tóra Zsidósága párt támogatására buzdította híveit. Temetését még vasárnap délután megtartották. A gyászmenet a rebbe tanházából indult, érintette a belzi zsinagógát, majd a jeruzsálemi Hár Hámenuchot temetőben helyzeték végső nyugalomra. Helyét unokája, Jiszráel Mordecháj Horowitz rabbi veszi át. Legyen emléke áldott!

zsido.com

 

Ez a cikk azért jelenhetett meg, mert olvasóink egy része tavaly az EMIH-nek ajánlotta fel a személyi jövedelemadója 1 százalékát. Erre a segítségre idén is szükségünk lesz.

zsido.com szerkesztősége azért dolgozik, hogy olvasóink minél érdekesebb és sokszínűbb tájékoztatást kapjanak a zsidóságot érintő hazai és nemzetközi eseményekről, valamint a judaizmussal kapcsolatos kérdésekről.

A munkánkat az 1 százalékos felajánlások teszik lehetővé. Ezért arra kérjük minden kedves olvasónkat, hogy támogassa adója 1 százalékával az EMIH-et, a zsido.com fenntartóját.

Az EMIH technikai száma: 1287

 

 

Megszakítás