Örömóda az egyik első zsidó béklyó levetésére

174 évvel ezelőtt volt a magyar zsidó történelem egyik fontos napja, amikor a türelmi adó nevű diszkriminatív adónemet eltörölték. Ennek örömére, a zsidó szabadság eme első fuvallatától szárnyra kapva a Miskolcon élő Heilprin Mihály verset írt. Egy másik korszakot idézünk, melyben a magyar zsidók elindulhattak az egyenjogúság felé.

 

Az úgynevezett türelmi adót (taxa tolerantialis) először 1698-ban I. Lipót király (1640–1705) vetette ki a zsidókra, miután egyértelmű felségjognak tekintette a zsidók országban való megtűrését vagy éppen kiűzését. Ugyanakkor I. Lipót nem csak a megtűrésükért „cserébe”, hanem (inkább vélt, mint valós) „csalásaikért” méltó büntetésként vezette ezt be. Az adó jelentős összeget, 24 000 forintot hozott volna évenként a kincstárnak. Csak azért hozott volna, mivel annak beszedését a vármegyék sokszor akadályozták, na persze ők sem humánus okoktól vezérelve, hanem saját bevételeik védelmében, hiszen egyes nemesek – pénzért cserébe – védleveleket adtak ki a zsidóknak.

A türelmi adó kérdését legközelebb 1743-ban Mária Terézia királynő (1717–1780) vette elő, akinek az örökösödési háború (1740–1748) finanszírozásához sürgősen szüksége volt tőkére. Az uralkodónő ekkor úgy indokolt, hogy mivel a zsidók nem viselnek hadat, nekik anyagilag kötelességük hozzájárulni a háborús költségekhez, tehát Mária Terézia egyfajta hadi adóvá formálta a türelmi adót, bár ez ahogy látszik csak definíciós különbséget jelentett, az adó diszkriminatív jellegén jottányit sem változtatott.

Érdekésségképp megemlítendő, hogy a zsidók a türelmi adót egymás között, mint „málke geld”, vagyis a „királynő pénze”-ként emlegették.

A „rendkívüli hadiadó” először családonként 6 forintot jelentett, majd 1746-ban fejadóra változtatták, amikor is fejenként 2 forintot kellett fizetni. Viszont a királynő forintjai a vármegyék ellenállása miatt továbbra sem a megfelelő ütembe gurultak a kincstárba. Ezért 1749-ben Mária Terézia az eddigieknél erélyesebben kifejezte, hogy márpedig a zsidók megtűrése az ő előjoga, majd ennek mentén egy két részletben befizetendő, 20 000 forintnyi éves összeget alkudott ki magának.

A türelmi adót helytől függően más és más rend szerint adták össze, volt olyan hely, ahol a létszám alapján, egyenlő leosztásban fizették, míg voltak helyek, ahol az anyagi státusz szerint. Ez sokszor odáig vezetett, hogy teljes közösségek élete lehetetlenedett el. Például amikor a 18. század közepének második felében Jakob Frank (Jankiew Lejbowic, 1726–1791) szektája („frankisták”) hódítani kezdett Máramarosszigeten. Egyre több zsidó tért át kereszténységre, a zsidóknak saját, az Örökkévalóba vetett hitükön kívül Cvi ben Móse Ávrahám (működött 1759–1771 között) akkori rabbi próbálta ezt akadályozni, aki úgy járta az utcákat, mint egy felkiáltójel, hogy a zsidókat vissza térítse a józan eszükhöz. Ám sajnos a frankisták hatása jóval nagyobb lett, mint amire számítottak, Ráv Cvi után több, mint harminc évig rabbi sem jött a városba. A vagyonosabb családokat szinte kivétel nélkül elhódították őseik hitéből, így a szegényebb családokra még nagyobb teher hárult, akik hiába kérték a türelmiadó eltörlését, vagy mérséklését.

A türelmi adó megfizetésében egyre nagyobb hátralék keletkezett, hiszen sokszor a zsidók sem tudták volna megfizetni, még ha a vármegye be is szedte volna tőlük. Ez odáig vezetett, hogy 1828-tól egyáltalán nem is került beszedésre a türelmi adó. A hazai zsidók 1842-ben petícióban kérték V. Ferdinánd királytól (1793–1875), hogy szüntesse meg a diszkriminatív törvényt, aki válaszul azt adta, hogy kész a kérést teljesíteni, ha a felhalmozódott 2 és fél millió forintot befizetik. Ezt követően újabb alkudozás kezdődött, mely eredményeképpen 1 millió 200 ezer forintra csökkentették az összeget, melyet öt év alatt kellett megváltania a zsidó hitközségeknek, ezért cserébe pedig V. Ferdinánd 1846. június 24-én eltörölte a türelmi rendeletet.

Az örömhírre még augusztus 29-én Heilprin Mihály (1823–1888) az egyik első magyar nyelven író zsidó író az alábbi verset költötte Zsidó kördal címen:

 

„Jó barátim! Víg pohárnál                                        S te, ki búban el nem hagytál

Üljünk le!                                                                   Soha még,

Hadd hangozzék víg daloknak                                   Szép reménység, égi angyal

Zengzete!                                                                  Áldott légy!

Hisz hordozzuk fájdalmunkat                                   Míg gyűlölve, üldöztetve

Régen már:                                                                Bolyongánk,

Itt felejtsük dal s pohár közt,                                    Te sugallád, hogy még jobb kor

Percre bár!                                                                Vár reánk.

 

Néma légyen minden szívben                                              Míg tört sajkánk zúgó vizen

Ami nyom:                                                                 Evezetett,

E kis körben uralkodjéj                                             Csillagod is ott előttünk

Vigalom!                                                                    Lebegett;

Már a bú is, mert megszoktuk                                   Csendesb a vész és te bíztatsz

Hordható,                                                                 Angyalunk,

Már vigadhat és dalolhat                                          Hogy a parthoz érend majdan

A zsidó.                                                                      Csónakunk!

 

A barátság fűzé össze                                                És örökre el nem hagyhat

Kis körünk:                                                                 Isten itt

Őt köszöntse legelőször                                            Ő elveszni nem hagyandja

Serelegünk;                                                               Híveit!

Mert rózsákkal e zord éltet                                       Hisz már minden rabság lánca

Át fűzé,                                                                      Le-lehull:

És az ízlés koszorúját                                                 Tán nekünk is a Szabadság

Rátevé.                                                                      Felvirul?

 

S ki köszöntné buzgóbb szívvel                                 Szent tanunkat most köszöntse

Valahol?                                                                    E pohár,

Úgy mint nálunk a barátság                                      Melytől soha nem ijesztend

Hol honol?                                                                 Földi kár!

Üldözött csak, kitaszított                                          Érte minden szenvedésink

Ismeri                                                                        Örömek,

Ki világát egy hű szívben                                           Megvetés, gúny, s üldözések

Felleli.                                                                        Édesek.

 

Szép hazánkat most köszöntse                                 Mélyen vésve szíveinkbe

Hű ajak:                                                                     Legyen ő:

Fel! Köszöntsük egy lélekkel                                     »Egy az Isten, mennyben földön,

Honfiak!                                                                    Jó s dicső!«

És szívünkre mind tegyük most                                 »Minden embert úgy szeressél

Jobb kezünk                                                              Mint magad.«

Lángolóbban feldobogjon

Hő szívünk!

 

És fogadjunk szent és örök                                        S minden népek hallatára

Fogadást:                                                                   Mondjuk ki:

Hogy fizessünk néki minden                                     Hogy e vallást híven fogjuk

Tartozást                                                                   Őrizeni:

Ő is kűzdött, ő is szenved,                                         Mit máglyákon el nem hagytunk

Úgy mint mi:                                                              S kínpadon,

Önbajunkat elfelejtsük                                             El nem hagyjuk soha, soha

Míg ő hí.                                                                    Szabadon!

 

Műr csak romnak, már halottnak                             Mert zászlónkon Isten neve

Tartaték                                                                     Írva van,

Most felébred és derülni                                          És mi védtük a setétség

Kezd az ég;                                                                 Napjaiban:

Buzgón, híven kűzdenek most                                  S már eloszlik, már kezd tűnni

Fiai:                                                                            A ború:

Szenteljük mi, mi is éltünk                                        S most lankadna Izréel, a

Ő neki!                                                           Vértanú?

 

Néki tettel, gondolattal                                            Felviruland majd a nap is

Élni kell:                                                                     Üdvivel,

Aki gyáva e körünkből                                               Mely egy oltárt a világnak

Menjen el!                                                                 Felemel,

Mondjuk mind ki, mind, atyáink                               Hol a gyenge az erőssel

Hamvainál:                                                                Egyesül

Hitvány gyáva, ki honáért                                         És az ember üdvözízve

Helyt nem áll!                                                            Üdvözül!”

 

Könnyű legyen, édes minden

Áldozat!

Míg hazánkra szebb jövendő

Nem virrad;

Hogy elmondhassuk akkor mi is:

Jó anyánk,

Fájdalmaidban, küzelmeidben

Osztozánk!

 

Cseh Viktor

 

Források:

 

Heilprin Mihály, „Zsidó kördal (1846)”, Múlt és Jövő, 1999/2. 4–5. o.

Jakab Réka, Bérlőből polgár. Pápa város zsidó közösségének társadalom- és gazdaságtörténete 1748-1848. Veszprém: L’Harmattan – A Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Megyei Levéltára. 2014. 76–78. o.

Ujvári Péter (szerk.), Magyar Zsidó Lexikon. Budapest: Zsidó Lexikon, 1929. 914–915. o.

 

  • Küldés emailben