Netanjahu választása

Kritikusai szerint előre menekült, ezért tartanak előrehozott választásokat Izraelben április 9-én. A jelenlegi kormányfő helyzete minden botrány ellenére stabil, sokakban mégis kétségeket ébreszt: maradhat-e miniszterelnök valaki, akit hamarosan négy komoly ügyben is megvádolhatnak? És mi a választás tétje Benjamin Netanjahu számára? 

Boszorkányüldözés, fake news, a politikai ellenfelek konspirációja – így értékeli a miniszterelnök, ha az ellenzék vagy általa elfogultnak minősített média számon kéri rajta azt a példátlan botránysorozatot, amelynek részleteit több éve tárgyalja az izraeli nyilvánosság. Ha a számokat nézzük, Benjamin Netanjahunak nincs miért aggódnia: bár fő kihívója, Beni Ganz volt vezérkari főnök beérte őt népszerűségben, a Likud továbbra is messze vezet a felmérésekben, sem Ganz új centrista pártja, sem a szétaprózott liberális és baloldali ellenzék nem rúg labdába mellette. Lehetséges koalíciós partnerei pedig mind stabilan bejutnának a Kneszetbe.

A tét azonban most nem csak az, hogy az ötödik ciklusára készülő Netanjahu folytathatja-e vagy hogy esetleg Beni Ganz vezetésével néhány kérdésben új irányt vesz-e Izrael biztonságpolitikája. Aviháj Mandelblit legfőbb ügyész ugyanis nemrég közölte, már a választások előtt nyilvánosságra hozza döntését arról, vádat emel-e a miniszterelnök ellen korrupció, csalás és hűtlen kezelés miatt. A tét tehát most az: ha a vádak tudtával többséget kap Netanjahu, fennmarad-e a zsidó állam morális hitelessége, presztízse vagy elkönyvelik egyfajta banánköztársaságnak, ahol a tetteknek nincs következménye.

A vádemelés természetesen még nem azonos az ítélettel, de sok izraeli szkeptikus: tartható-e a miniszterelnök, ha a vádak ilyen makacsul fennállnak? Ma már lényegesen többről van szó, mint hogy a kormányfőre a gyanú árnyéka vetült.

Nem véletlen, hogy Izrael válto­zat­lanul a Közel-Kelet egyetlen de­mok­ráciája: a hatalmi ágak valóban egy­mástól elválasztottan, függetle­nül működnek, a rendőrség egy hi­vatalban lévő miniszterelnök ügyé­ben hallgat meg hatvan tanút, majd adja át az ügyet vádemelési javas­lattal a szintén független ügyészség­nek, a sajtó szabad, a társadalom pe­dig majd eldönti, hogy mindennek tudatában hogyan szavaz. A fel­mérések fő ellentmondása: egy ta­valyi adat szerint az izraeli választók nagy többsége, 60 százaléka a Netanjahu távozását preferálná vád alá helyezése esetén, miközben máig ugyancsak nagy többsége van az általa vezetett Likudnak.

Ha a vádaktól eltekintünk, Netanjahunak („Mr. Biztonság”) nincs alternatívája, sem Gázával, sem a libanoni terroristákkal, sem a terüle­tek­kel, sem a gazdaságpolitikával kap­­csolatban. Nyilván nem véletlen, hogy a tőle balra álló Ganz is ke­ménykezű politikusként pozicionálta magát első kampányklipjeiben. Az izraeli gazdaság csúcsformában van, a növekedés nagyobb az OECD átlagánál, Amerikával a szíriai csapatkivonás dacára remek a viszony, a visegrádi országok (V4) partnerségével pedig sikerült megvetnie lábát az Izraellel szemben nem éppen baráti EU-s közegben.

De vegyük sorjában, miről is van szó (és most pitiánerségük okán hagyjuk figyelmen kívül felesége, Sara Netanjahu válogatott ügyeit). Az ügyek ezres számozással négy csoportra oszthatók:

• az 1000-es számú eset nagyszámú értékes ajándék elfogadásáról szól. Netanjahut azzal vádolják, hogy több tízezer dollárt érő ajándékokat fogadott el Arnon Milchan hollywoodi producertől és James Packertől, egy ausztrál kaszinómogultól (repülőutakat, szivarokat, ho­telszobákat). Cserébe állítólag az izraeli Milchant amerikai vízumhoz, Packert állandó izraeli lakóhelyhez segítette.

• a 2000-es számú ügyben az a vád, hogy hatalmi pozícióból médiabefolyást próbált kieszközölni. A miniszterelnök a vád szerint kons­pirált a Jediot Ahronot c. ve­zető napilap tulajdonosával, Arnon Mozessel, aki azt kérte a kormányfőtől, próbálja meg korlátozni a Sheldon Adelson ame­rikai milliárdos által fenntartott, ingyenes, amúgy Netanjahu-barát Izrael Hajom c. lap terjesztését. Cserébe Netanjahu azt kérte a korábban vele szemben kritikus laptól, hogy írjanak ró­la pozitívabban. Hírek szerint tit­kos magnófelvételek sokasága bi­zonyítja a vád állításait.

• a 3000-es számú az elhíresült német tengeralattjárók korrupt közbeszerzési ügye, amelyet a rendőrség szintén vádemelési javaslattal adott át a főügyésznek. „A helyi média szerint a gyanúsítottak kenőpénzek fejében Miki Ganort tették meg a német ThyssenKrupp hajóépítő vállalat izraeli képviselőjévé csekélyebb díjazásért dolgozó elődje helyett, majd busás jutalékokat zsebeltek be a milliárdos üzletekből” – írta az MTI tudósítója. A vád szerint Netanjahu maga is segítette a ThyssenKrupp ajánlatának elfogadtatását.

• a 4000-es számú eset is arról szól, hogy Netanjahu kedvezőbb médiaképet próbált magának vásárolni: kommunikációs miniszterként is lobbizott a törvényhozásban a Bezeq telekommunikációs nagyvállalat javára, cserébe pedig kedvezőbb beszámolókat várt magáról a cég Walla c. hírportálján. Izraeli lapinformációk szerint ebben az ügyben a legerősebbek a bizonyítékok és tanúvallomások. Állítólag éveken át folytak a korrupciós ügyletek a Bezeq tulajdonosa, Saul Elovics és felesége, valamint Netanjahu és felesége között, „Bibi” pedig ál­lítólag éveken át beleszólt a portál munkájába.

A kérdés tehát az: hogyan hat az izraeli közvéleményre, a szavazók politikai preferenciáira, ha Mandelblat a közeljövőben valóban ismerteti döntését? A válasz jelenleg igen egyszerű: hiába a morális probléma, egy megvádolt, de más fontos ügyekben páratlanul sikeres politikus nem távozhat könnyen a hatalomból, ha egyelőre nincs kormányképes alternatívája.

Annyi biztos, hogy Netanjahu nem adja fel könnyen, bejelentette, hogy a végsőkig harcolni fog az igazáért, hiszen „a rendőrségi ajánlások még semmit sem jelentenek egy demokratikus társadalomban.” Az is biztos, hogy az izraeli törvények nem kötelezik a miniszterelnököt lemondásra vád alá helyezése esetén. Sokan emlékeznek még azonban arra, amikor 11 évvel ezelőtt, ellenzéki pozícióból ő szólította fel lemondásra a megvesztegetéssel vádolt Ehud Olmert miniszterelnököt, aki ezt végül meg is tette, és 16 hónapot töltött börtönben.

Kritikusai szerint nem véletlen, hogy az elmúlt hetekben ismét előtérbe kerültek azok a nemzetbiztonságilag kulcsfontosságú ügyek (a megoldatlan, áldatlan gázai helyzet, a libanoni Hezbollah alagútjai északon, a szíriai kritikus helyzet), amelyeknél „Mr. Biztonság” határozott politikai vezetőként tudja magát mutatni. Komoly kihívást csak a tőle jobbra álló, még nacionalistább kis pártok jelenthetnek számára, velük azonban eddig is képes volt zöld ágra vergődni. Más komoly ellenzéke egyelőre nincs, és amíg az emberek úgy érzik, az ő életüket nem érintik a miniszterelnök válogatott bizniszei, könnyen szemet hunyhatnak azok felett.

Mindez morálisan lehet kétséges, az ügyek felbukkanása, az intézmények működése, a politikai szereplők reakciói azonban egy valamit egészen biztosan bizonyítanak: Izrael valódi – tehát nem illiberális – demokrácia.

Seres László írása