Amikor egy zsidó közösség letelepszik valahol elsőként mikvét, rituális fürdőt építenek, ez ugyanis a zsidó családi élet alapja – imádkozniés tanulni máshol is lehet, de a nők havonkénti rituális megmerítkezéséhez megfelelő helyre van szükség. Nem meglepő hát, hogy a Budai Várban 2005-ben fellelt zsinagóga közelében mikvére is bukkantak. A Képes Krónika által is említett zsinagógát sajnos szinte azonnal visszatemették, de a 13. századi mikve augusztus eleje óta a Vár alatti pincerendszer részeként látogatható.

Amikor ma egy zsidó nő felkészül a mikvében való alámerülésre, ugyanazt csinálja, mint a Budai Vár egykori zsidó asszonyai. A körülmények az eltelt nyolc évszázad alatt gyökeresen megváltoztak, a modern tisztálkodó eszközök, fürdőszobák és jól felszerelt mikvék sokkal kényelmesebbé varázsolják a felkészülést, de a fizikai tisztálkodást követő lelki megújulás ugyanaz maradt. 

Oberlander Báruch rabbi, aki 2004-ben megszervezte és lebonyolította az új budapesti női mikve építését, jól felkészülten látogatott el a Várkert Bazár sétájára, ahol örömmel tapasztalta, hogy a feltárt mikve méretei megfelelnek az előírásoknak. A túrán az is kiderült, hogy felújításkor újra feltört a mikvét egykor tápláló természetes talajviz, amit ma mesterséges módon szorítanak vissza, hogy látogatható legyen a fürdő. Ha szabadjára engednék a természetet, középkori mikve – elvben – újra használhatóvá válna. 

„Belegondolni is elképesztő abba, hogy itt, a hegybe vágva áll ez a mikve, ami úgy tűnik, hogy még most is kóser, meg lehetne benne merítkezni. Megindító volt lenézni a mikve medencéjébe, tudva, hogy a Vár nincs túl messze a Kazinczy utcától, ahol most, nyolc évszázaddal később áll a mikve, és ahol ugyanúgy merülnek alá estéről estére zsidó asszonyok, ahogy tették ezt itt évszázadokkal ezelőtt.”

Megszakítás