Mi a kapcsolat a Hold fázisai és a zsidóság között?

Ma és holnap van az első ádár hónap kétnapos újholdja. Ez a nap még svát hó utolsó, 30. napja, holnap pedig az első ádár első napja lesz. Ez az év ugyanis szökőév, amikor is egy teljes hónapot iktatunk be a naptárba, hogy kiegyenlítsük a hold- és a napév különbségeit. Ebben a hónapban nincsenek ünnepek, ádár hónap minden ünnepét és jeles napját a második ádárban üljük meg.

A zsidóság a hónapokat a Hold fázisai szerint számolja, az évek azonban napévek, így biztosítva, hogy az adott ünnepek az évnek mindig ugyanarra a szakára esnek. A hónapok 29, vagy 30 naposak lehetnek, előbbit rögtön követi az egynapos ros chodes, ami egyben a következő hónap első napja is, utóbbihoz két újhold-nap tartozik, a hónap 30., valamint a következő hónap első napja. Az újhold női ünnep, mely hagyomány a női test és a hold ciklikus változásán alapul, ám, ahogy a továbbiakban látni fogjuk, nem csupán a nőkhöz, hanem az egész zsidó néphez kötődik a Hold folyamatos megújulása.

Néhány nappal az Egyiptomból való kivonulás előtt (a Bo hetiszakaszban) az Örökkévaló megparancsolta Mózesnek, hogy gyűjtse össze a népet, és elhangzott az első, a népnek szóló parancsolat. A narratív történet helyét innentől kezdve nagyrészt átveszik az utasítások, egyre több és több parancsolatot olvasunk. Érdekes kérdés tehát, hogy miért pont ezzel, a hónapok számításának kérdésével indítja a Tóra e parancsolatok sorát:

Ez a hónap nektek a hónapok kezdete, első ez nektek az év hónapjai között… (M.II. 12:2)

A midrás Mechilta így magyarázza ezt: „Isten megmutatta Mózesnek a Holdat annak megújulásában, és azt mondta: ’Amikor a Hold megújítja önmagát, akkor kezdődik az új hónap.’”

Éppen ez volt a legelső micva, melyet több száz parancsolat követett: szenteljétek meg a holdat, amikor annak fénye látszani kezd. „A zsidó nép a Holdhoz hasonlít, ezért annak ciklusai szerint számolunk” – mondja a Talmud. A legnyilvánvalóbb hasonlóság a Hold méretének és a zsidóság számának szélsőséges változása – a nagy növekedést mindig nagy esés követi. A stabilitás kismértékű, viszont ahogy elérjük a lehető legmélyebb pontot, azonnal visszapattanunk.

A hónap megszentelése a remény és az újjászületés üzenetét fejezi ki. Ezt a jelentéstartalmat a két nagy égitest közül éppen a kisebbik, a Hold hordozza csupán, a Nap nem. A kabala emellett a napot kétféle fény forrásának tekinti: az egyik külső, magától értetődő fény, melynek célja, hogy fényt adjon a földnek, a másik belső, légies fény, mely annyira finom, hogy csakis a Hold által visszatükrözve érkezhet el hozzánk. Bár a Hold fénye sokkal gyengébbnek tűnik, mégis ez hordozza a Nap igazi, belső világosságát. Ugyanígy a zsidók: néha gyengének tűnhetnek, ám olyan elemi, isteni fényt tükröznek, mely másképpen nem lenne látható.

A midrás elmeséli, hogy a Hold és a Nap kezdetben egyforma méretű volt, ám a Hold megkérdőjelezte ennek helyességét: „Világmindenség Ura”- szólt az Örökkévalóhoz. – „Lehetséges-e, hogy két király használja ugyanazt a koronát?” – Erre Isten így válaszolt: „Menj, és húzd össze magad”. Így vált a Hold a kisebbik égitestté. Isten azonban egyben a növekedés lehetőségét is megadta neki, az ehhez vezető út pedig a folyamatos megújulás.

Ez volt a feladat, amit Isten a fent idézett tórai mondattal Mózesnek átadott, és ez az oka annak, hogy a hónapok számításának kérdésével indul a parancsolatok sora. Az Örökkévaló fénye folyamatosan világít a földre, a mi feladatunk azonban, hogy visszatükrözzük az Ő belső fényét. Sokszor úgy tűnhet, hogy a zsidó nép összeroppan a csapások alatt, ám valójában a csökkenés, az összehúzódás az új növekedést készíti elő csupán. Ha felnézünk az égre, és meglátjuk a megújuló Holdat, az eszünkbe juttatja, hogy mi a helyünk és feladatunk a világban.

zsido.com

Forrás: chabad.org

  • Küldés emailben