Merényletet terveztek egy amszterdami zsinagóga ellen

A holland De Telegraaf napilap titkosszolgálati információkra hivatkozva azt írta, hogy egy Hollandiában működő muszlim terrorcsoport merényletet próbált végrehajtani az egyik amszterdami zsinagóga ellen.

A támadást egy marokkói származású terrorista szervezte, aki egy olyan mecsetet látogatott, melyet a titkosszolgálat a radikális iszlám egyik központjának tart.

A napilap szerint Aziz Oilkadis, az Arrayan mecset egyik vezetője már régóta megfigyelés alatt áll, minden lépését követik, telefonját lehallgatják, mert valószínűleg kapcsolatban áll dzsihadista elemekkel. Egy másik mecset elöljárója is a hatóságok látókörébe került, mivel feltételezhetően tagja a Holfstad terrorcsoportnak, melynek vezetője, Mohammed Bouyeri jelenleg életfogytiglani börtönbüntetését tölti, mert 2004-ben meggyilkolta Theo van Gogh filmrendezőt, aki “Alárendeltség” címmel az iszlám kultúra nőellenes oldalát mutatta be.

Az újságcikk megjelenését követően Oilkadis a következőt mondta a holland NL Times magazinnak: “Hogy ismerek-e dzsihadistákat? Hát annyi mindenkit ismerek, ennek nincs semmi jelentősége.”

A De Telegraaf értesülései szerint a holland kormány soron kívüli ülést tartott, melynek során a terrorizmus elleni küzdelemről tárgyaltak.

Forrás: Behind the News

 

 

  • Küldés emailben