Az észak-iraki autonóm kurd terület vezetői visszahívják az egykor a térségben élt zsidókat és leszármazottaikat egykori hazájukba, ahol állításuk szerint szabadabban és nagyobb biztonságban élhetnek majd, mint Európa nagy részén.

A függetlenné vált kurd autonómia igyekszik minél inkább megkülönböztetni magát Irak többbi részétől és barátságos hangot üt meg a területén élő kisebbségekkel, köztük a zsidókkal is.

Napjainkban mintegy 300 ezer olyan személy és leszármazottja él Izraelben, akik 1948-ban menekültek el Irakból a zsidóellenes pogromok hatására. A kurdok által felügyelt területeken azonban még ma is él néhány száz zsidó család. Nagy részük már nem őrzi a hagyományokat, de az utóbbi időben egyre többen szeretnék jobban megismerni gyökereiket. Az utóbbi időben a kurd kormányzat számos bizalomerősítő lépést tet a területén élő vallási kisebbségek – zsidók, jazidik, zoroasztrák, és báhájok – felé. Kinevezték például a zsidó közösség első hivatalos képviselőjét Serzád Omár Mámszáni személyében, és a múlt héten megtartották az első holokauszt megemlékezést a tartományi fővárosban, Erbilben. Mámszáni felszólította a Kurdisztánból származó zsidókat, hogy látogassanak el őseik földjére és akár telepedjenek is le ott.

Serzád Omár Mámszáni
Serzád Omár Mámszáni
„Egyre több, korábban rejtőzködő zsidóval, vagy zsidó gyökerű családdal vesszük fel a kapcsolatot, és egyre több Kurdisztánból vagy Irakból kivándorolt zsidó üzletember látogat el hozzánk. A zsidók meglepődve tapasztalják, hogy nálunk szabadabban és nagyobb biztonságban élhetnek, mint bizonyos európai városokban”- mondta Mámszáni.

„Hiszünk abban, hogy itt élhetnek zsidók.” – mondta a kurd parlament szóvivője, Dzsáfár Ibráhim Eminki is.

Azonban az Iszlám Állam állásai csupán 50 mérföldre vannak innen, és elvileg a terület Irakhoz tartozk, így sokan kételkednek abban, hogy valóban megindulna a zsidó bevándorlás Kurdisztánba.  ” A kurdisztáni a legősibb zsidó közösség a diaszpórában, mely képes volt megőrizni identitását. Azonban nem jön ide vissza senki, kényelmesebb távolról ápolni a kapcsolatot a zsidó örökséggel. A zsidó szármzású helyiek viszont egyre inkább hajlandóak felvállalni zsidó kötődésüket.” – mondta Edwin Shuker iraki száramású zsidó üzletember, aki a Közel-Kelet zsidó örökségének megóvásán fáradozik.

Forrás: Arutz7

Megszakítás