Reuven Rivlin azért utazott a német fővárosba, hogy megemlékezzen a fél évszázadnyi politikai kapcsolatról, amely Németországot és Izraelt összeköti. Az izraeli államfő megköszönte a chábád nepáli munkáját is.

Hétfő reggel a hírhedt 17. vágánynál tartott megemlékezést, ahonnan 55 ezer németországi zsidót indítottak a haláltáborokba a nácik. Az emlékezésen Jehuda Teichtal, a berlini zsidó közösség rabbija és a chábád oktatási központjának elnöke mondott imát az elhunytakért, olvasható a collive.com riportjában.

Rivlin az eseményen arról beszélt, hogy ki kell állni az intolerancia és az antiszemitizmus minden formája ellen. „Ahogy ma körbenézünk magunk körül, komolyan aggódunk az antiszemitizmus feltámadása miatt, ami újra felüti rút fejét.” – mondta a világszerte tapasztalható rasszista incidensekre utalva. „Az a tény, hogy ma itt állunk együtt, bizonyítja, hogy nem csak hogy képesek vagyunk felülemelkedni múltunk árnyain, de előre tudunk tekinteni a biztató jövőbe. Ezt addig tehetjük meg, amíg elkötelezettek maradunk a szabadság és a demokrácia értékei mellett.”

Rivlin_Berlin1

Később az elnök a helyi chábád küldöttekkel találkozott, hogy kifejezze nekik nagyrabecsülését a chábád által világszerte szervezett programok és kezdeményezések kapcsán. Külön tett említést a Nepálban zajló katasztrófáról, melynek során a helyi chábád küldöttek segítséget és menedéket nyújtanak a bajbajutottaknak.

Kedden Rivlin volt a díszvendége annak a kóser gálaestnek, melyen 2500 résztvevő gyűlt össze az 50 éves baráti viszony megünneplésére.

SZS

Megszakítás