Ráv Fischer Mordche Efrájim Fischl (1877–1940) a sárospataki orthodox hitközség főrabbijának 5687-es sávuoti köszöntője az 5781-es ünnepre fordítva.
„Az Örökkévaló leszállt a Szináj hegyére, a hegy tetejére és szólította az Örökkévaló Mózest a hegy tetejére; és Mózes felment.” (2Mózes 19:20.) „Ez pedig az áldás, mellyel megáldotta Mózes, Isten embere, Izrael fiait az ő halála előtt. És mondta: Az Örökkévaló Szinájról jött és sugárzott neki Széirről, fénylett Párán hegyéről és eljött a szentség tízezrei közül, jobbja felől a törvény tüze számukra. És szerette is a népet, minden szentjei a te kezedben vannak és ők lábaidnál elterülve fogadják szózataidat. A tan, melyet parancsolt nekünk Mózes, öröksége Jákob gyülekezetének.” (5Mózes 33:1–4.)
Ilyen fennkölt szavakra nyíltak az Örökkévaló látnokának ajkai az ígéret földjének határán, a Szináj hegy lángoló ormánál, a világtörténelem legkiválóbb eseményén. „És vette a szövetség könyvét és felolvasta a nép füle hallatára, az pedig mondta: Mindent, amit az Örökkévaló szólt, megteszünk és meghallgatunk.” (2Mózes 24:7.) – e kijelentés alkotja gyökerét annak a terebélyes fának, melyet a világ Jiszráélként ismer.
Amint a kietlen sötét éjszaka kísértetjárta homályát elűzi a hajnalpír, úgy ragyogott fel Jiszáél számára a Szináj hegyi kinyilatkoztatás boldogító igéje. A törvény szava elűzte a tévhit és bálványimádás sötétségét, azt a vak feketeséget, mely más népek körül még évszázadokig, akár ezredekig is lebegett. Mint a kikelet első napsugarai leolvasztják a jégpáncélt a természetről, s a növényeket kiszabadítja a téli fagy rabigája alól, úgy tüntette el a Szináj hegyi kinyilatkoztatás sugárzó fénye a szeretetlenség burkolatát Jiszráél szelleméről, míg a többi népet még sokáig a szeretetlenség és a gyűlölködés leple takarta.
Azonban az eltelt évezredek alatt beteljesültek Jesájá próféta szavai: „Mert íme sötétség borítja a földet és sűrű köd a népeket, de te fölötted feltündöklött az Örökkévaló és dicsősége megláttatik fölötted. És nemzetek járnak majd világosságodnál és királyok tündöklésed fényénél.” (Jesájá 60:2–3.)
Az Örökkévaló által kinyilatkoztatott tanok és törvények, a szent Tóránk az emberiség közös kincsévé vált. A világ egyik végétől a másikig nem csak a zsidók, de más emberek is szent könyvünkből merítenek balzsamot az emberi szív és lélek sebeinek vigasztalására és gyógyítására. Igazuk lett Bölcseinknek, amikor azt mondták, hogy a Tóra nem csupán Jiszráélnek, de az összes népnek a nyelvén és az összes nép számára lett kinyilatkozva (Szotá 32a), melynek gyökere természetesen már magában a Tórában is megtalálható: „És írd a kövekre a tannak minden szavait egész értelmesen.” (5Mózes 27:8.)
S nem csak nemzetek, de a királyok is Jiszráél fényében haladnak. Ezt mutatta például, amikor a világ egyik legnagyobb hatalmának, az amerikai Egyesült Államok elnöke, Roosevelt Berlinben, II. Vilmos császár jelenlétében előadást tartott az ókori kultúrák az utókorra gyakorolt hatásáról, s a klasszikus görög és római birodalmak mellett Júdeát emlegette a legtöbbet. II. Vilmos pedig kijelentette, hogy a Bibliának mindig ott kell lennie az ágya mellett, melyből tanácsot és megnyugvást tud nyerni. Nagy kijelentéseknek számítottak ezek 1927-ben, s örömmel nyugtázhatjuk az elmúlt majd’ száz évben Európa odáig fejlődött, hogy a legtöbb ország már „zsidó-keresztény” kultúráról beszél, s reméljük a szavak nem üresek, hanem valóban a Tórában foglalt egyetemes törvények szerint élnek mind többen és többen.
Jiszráél, amikor elfogadta a Tórát, akkor Isten kiválasztott eszköze lett a dicső cél számára, hogy a világ minden népe okulhasson a Tórából. De ahogy Mózes mondta, „lábaidnál elterülve, hordozza a Te szózatod”, hiszen Jiszráél eme világtörténelmi küldetése páratlan vértanúi sorssal kötődött össze, népünknek számtalanszor vérével kellett megpecsételnie a Tórához való ragaszkodását, s milyen igaz volt ez sajnos a vészkorszak tragikus pusztításában… Azonban népünk a legádázabb üldöztetések gyilkos hullámaiból is felül tudott kerekedni, őseink hősiesen kiállták a fenyegetéseket és a rémes próbákat s így hű őrei tudtunk maradni a Tórának, zászlóhordozói Jiszráél igazának!
Különösen fontos a Tóra megtartása napjainkban, amikor a Szentföldön háborús helyzet alakult ki, hiszen ahogy a Talmud magyarázza, a Tóra egyik fő célja a béke megteremtése: „Útjai kellemesség útjai és mind az ösvényei béke.” (Mislé 3:17.)
Fischer Mordche Efrájim Fischl zc”l sárospataki orthodox főrabbi 5687-es sávuoti írása alapján.
Cseh Viktor