Magyarország sikeres diplomáciai eredménnyel zárta az IHRA (nemzetközi holokauszt-emlékeztetési és oktatási szervezet) soros elnökségét – véli a program főkoordinátora, Takács Szabolcs államtitkár. A zsido.com-nak nyilatkozó politikus beszélt a szervezet hiányosságairól, a kormányok PR-akcióiról és arról, hogy mit gondol a tervezett Hóman Bálint-szoborról.
Önt, mint Magyarország EU-ügyekért is felelős államtitkárát, egykori pedagógust, ázsiai és arab térségekben edzett diplomatát miképp találta meg az IHRA magyarországi elnökségének koordinációs feladata?
Hosszú évek óta vagyunk tagjai az IHRA-nak, a szervezettel kapcsolatos ügyeket korábban a külügyben kezelték, ott, ahol én is tevékenykedem az elmúlt közel 15 évben. Ismeretes, az elmúlt években voltak olyan ügyek, amelyek megkeserítették egyesek szájízét. 2014-ben volt is egy kis szünet a kormány és a hazai zsidó közösség közötti együttműködésben, elsősorban a Szabadság téri emlékmű okán.
Éreztük, hogy ezek olyan komoly ügyek, amelyekkel a lehető legmagasabb szinten kell foglalkozni. Így logikus, hogy ezen ügyek kezelése a Miniszterelnökségre került, amelyen belül Latorcai Csaba, társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár vezetésével külön helyettes államtitkárság kezeli napi szinten ezeket a kérdéseket. A kormány az IHRA-elnökséget is szerette volna a legmagasabb szinten koordinálni. Én úgy jöttem képbe, hogy a diplomáciai és politikai munkásságomban voltak kapcsolódási pontok, amelyek beleillettek az IHRA-keretrendszerébe és a magyar elnökséggel járó feladatokba. Egy időben például felügyeltem a magyar-izraeli kétoldalú kapcsolatokat, én voltam a magyar-izraeli gazdasági vegyes bizottság társelnöke, többször jártam Izraelben, politikai igazgatóként pedig a közel-keleti békefolyamattal is foglalkoztam.
Magyarország 10 éven belül kétszer is elnökséget vállalt az IHRA-ban, ahol 31 tagállam van. Nincs ebben valamilyen túlzás? Kikezdhető fontoskodás?
Erre két féle válaszom van. Az első bár ismert tézis, el kell mondanom: a holokauszt a magyar történelem egyik legnagyobb tragédiája. Mindig kell vele foglalkozni, hogy emlékeztessük a fiatalabb generációkat: a jogfosztásokban és a deportálásokban az akkori magyar állam szerepvállalása ténykérdés. Tehát emiatt van egy morális kötelezettségünk. Meg kell akadályozni ismeretátadással azt, hogy megismétlődhessenek azok az okok, amelyek a tragédiához vezettek. Ebből a fájó történelmi tanulságból közösen kell okulnunk. Összességében az oktatás terén van még mit tenni. A kormány idén elindította azt a temetői-zsinagógai felújítási programot, amely a fiatalok számára az egyik legjobb edukációs programunk. Bevonva iskolákat, önkormányzatokat, közös emlékeken és a közös történeteken keresztül lehet megismertetni a fiatalságot a múlttal.
Másik érvem – itt él Európa harmadik legnagyobb zsidó közössége. Mivel az IHRA főbb alappillérei az oktatás és a kutatás, nem szabad elfeledni, hogy Magyarországon csak 25 éve van komoly és szabad történelmi tényfeltárás. Az IHRA csak 15 éve jött létre. Tudható, hogy politikai okokból a múlt tényeinek feltárása nem mindig volt megengedett. Közvetlenül 1945 után különböző okok miatt máshogy viszonyultak kutatók, történészek a holokauszthoz.
Érdekes volt amikor a tavalyi brit IHRA-elnökség alatt bemutattak egy olyan dokumentumfilmet, amely azt leplezte le – 70 év távlatából! –, hogy a britek miként cenzúrázták saját, a bergen belseni tábor felszabadításakor készült fotódokumentumaikat. Eredetileg a már befutott Hitchcockot kérték fel a dokumentum szerkesztéséhez. Azonban mire a mester elkészült munkájával, megváltozott Anglia és Németország kapcsolata, így a film fiókba került, és ott is volt több mint fél évszázadig.
Egyébként mások is voltak több alkalommal a soros elnökei a szervezetnek. Hollandia és Nagy Britannia például háromszor is.
Mi ennek az oka? Bárki jelentkezhet?
Elméletileg igen, hiszen önként kell jelentkezni. Mi is így tettünk legutóbb. A tagországok konszenzussal határoznak, és mindenkinek vétójoga van. Például, ha egy adott országgal nincsenek megelégedve – annak vélelmezett történelmi és társadalmi korrektsége okán -, akkor az a tag nem lehet elnök. Mivel minket elfogadtak, ez eleve komoly jelzése volt annak, hogy elégedettek azzal, ami itthon történik.
Zajlott egy nemzetközi véleményezés – ezt meg is vitatta a szervezet vezetése velünk – főleg a Sorsok háza ügye és később Hóman tervezett szoborállítása miatt. Egyesek szerint a kormányunk történelem-értelmezése szelektív volt. Mi úgy gondoljuk, hogy nem. Számunkra a konszenzus a legfontosabb. Minden érintettel egyet kell tudni érteni bizonyos értelemben. Várunk a Sorsok házával is. Szeretném megjegyezni, hogy a kanadai kollégák azt mesélték, hogy náluk az Emberi jogok múzeuma végső konszenzusához 14 évig tartott a konzultáció.
Azért azt kétlem, hogy ott hosszú évekig állt volna majdnem teljesen kész létesítmény, a társadalom és az érintett közösségek értetlenkedése közepette.
Azzal, hogy a kormány nagyon sok pénzt elkülönített a projektre, és a múzeum szerkezetileg valóban majdnem készen áll, csak azt tudom megerősíteni, hogy a szándékunk és elkötelezettségünk vitathatatlan az ügy mellett.
Mit lehet tudni az IHRA magyar delegációjáról? Hol és hogyan lehet tevékenységüket figyelemmel kísérni?
Itt nem csak kormányzati képviselők ülnek az asztal körül, hanem szakértők, pedagógusok, történészek. Ők függetlenek a kormányoktól. Tanácsaikkal, javaslataikkal szolgálják megbízóikat, mindezt társadalmi munkában. Az IHRA évente kétszer tanácskozik testületileg több napon keresztül. Ilyenkor mintegy 250 résztvevővel kell számolni. Év közben a különféle munkacsoportok és a bizottságok értekeznek, ők egyfajta belső kommunikációs csatornán konzultálnak. Projekt alapon zajlik a munka. Azt tárják fel és mutatják be, hogy miképp történnek a dolgok a 31 tagországban.
A szervezet láthatósága egy sarkalatos pont. Egy probléma, ha úgy tetszik. Mi itthon 6-7 fős szakértői gárdával dolgozunk. Például Szőnyi Andrea oktatási szakértő, Csősz László, a Nemzeti Archívumból, Bethlen János, a korábbi televíziós a kommunikációs munkacsoportban segít nekünk. A szervezetek honlapjai az elsődleges felület, ahol követni lehet az érdemi tevékenységüket. Vannak olyan tagállamok, akik nem igen frissítik az oldalaikat. Elnökként ráláthattam a szervezetre alaposabban – központjuk Berlinben van, ahol néhány főállású kollégával dolgoznak.
Összességében ez egy kissé zárt, történészi és oktatási társaság. Mint általában az akadémikus szerveződések, itt is az a jellemző, hogy mintha kevéssé szólnának a többségi társadalom felé. Leszámítva egy-két nagyobb konferenciát. Éppen idén fogalmaztuk meg egységesen, hogy a 15 éves IHRA jövője számára fontos lenne, ha felkérnénk egy független nemzetközi szervezetet, amely hatástanulmányt készítene arról, hogyan is működhetne a testület eredményesebben. Fel kell mérni független megközelítésből, hogy a szervezetet milyen energiák mozgósítják és milyen hiányosságok jellemzik. Egy év múlva készül el a riport, és a berlini főtitkárság kezeli majd.
Szóval, Önökben is felmerülhetett, hogy az IHRA a politikailag nagyon korrekt holokauszt-emlékezet figyelemfelhívása mellett sok kormány számára egyfajta PR-tevékenységként is értelmezhető?
Nos, vannak olyan tagok, akik számára valóban ezt a célt szolgálja. Ami minket illett: a Wallenberg-emlékév és a tavalyi holokauszt-emlékév után az IHRA-szerepvállalás számunkra logikus lépés volt. Ha mi PR célokra akarnánk ezt használni, akkor állandóan erről szóltunk volna a sajtóban. Ezzel szemben pont az a kritika fogalmazódott meg velünk szemben egyesek felől, hogy az IHRA láthatósága nem elég jó. Azt válaszoltuk, hogy ezzel egyet is értünk, azonban ez a szervezetnél egy általános jelenség. A szervezet ma már láthatóbb mint 10 éve, de még bőven van hova fejlődnie.
Általában pozitívan értékelte a nemzetközi testület a magyar elnökséget. Ön milyen mérleget vonna le az egyéves, hamarosan lejáró mandátumról?
Nagyon jól sikerült az elnökségünk – erről adtak ki nyilatkozatokat. Még azok is, akik korábban bírálták. Szó van a Saul fia támogatásáról, elismerik, hogy sokat tettünk az antiszemitizmus visszaszorítása és a holokauszt-tagadás elleni fellépés terén. A temető és zsinagóga felújítási programot is méltatták. Hasonlóképpen a hazánkban 2002-óta kötelező holokauszt tananyagot, valamint a Pázmány Egyetemen idén bevezetett kötelező stúdiumot is. Másik komoly eredményünk egy törvénytervezettel kapcsolatos.
Az ún. GDPR–törvénytervezet egy adatvédelmi jellegű kezdeményezés, az elfelejthetőséghez való jogot biztosítaná az Unió polgárai számára. Például, ha valaki ma egy házibuli után kitenne közösségi oldalára egy képet, amit 10 év múlva megbánna, legyen lehetősége azt végérvényesen töröltetni..
Számos levéltár már a törvénytervezetre hivatkozva nem ad ki több évtizedes adatokat történelmi kutatónak. Úgy hisszük, ez egy nagyon fontos félreértés. Mi lobbizunk, mobilizáltunk jogász csapatokat azért, hogy garanciát szerezzünk holokausztkutatóknak, arra, hogy ez a törvénytervezet rájuk ne vonatkozzon. Természetesen más népirtással kapcsolatos kutatásokra sem.
Ami az elnökséget illeti számunkra fontos és megtisztelő volt, hogy mi lehettünk a koordinálói ennek az évnek. Azt tapasztalom, hogy az EU-ban már más a közhangulat és a viszonyulás a holokauszthoz. Koppenhágában például részt vettem egy konferencián, ahol arra világítottak rá, hogy több skandináv állam fiataljainak fogalma sincs arról, mi zajlott 70 éve Európában. Brüsszelben jövőre nyílik az a múzeum, amely Európa történetét hivatott bemutatni.
Ennek a múzeumnak a kurátorai például elzárkóztak attól, hogy azzal IHRA-val konzultáljanak, amely magát az egyetlen kormányközi holokauszt emlékezeti és oktatási szervezetként definiálja.
Mit gondol az IHRA-ról, melyek az erősségei, gyengéi? Mit csinálna másképpen?
A szervezetről azt gondolom, hogy jelentős lobbi erővel rendelkezik. Az idegengyűlölet csökkentésére a legjobb eszköz az oktatás, ez a fundamentuma és egyik legfőbb legitimációja az IHRA-nak.
Gyengéjük, hogy kevésbé látható a tevékenységük. Szerkezetében nem elég dinamikus és nyitott. Túlzottan akadémikus, így a társadalomtól túl nagy távolságot tartanak. Úgy érzem, hogy a diplomáciai tapasztalataim jól jöttek a munkához, mert engem azzal bíztak meg, hogy próbáljam aktivitásra serkenteni a többi tagot. Én ezt a politikusi, aktívabb elköteleződési vonalat erősíteném a szervezetben. Szükséges az intenzívebb párbeszéd a társadalom többi rétegével.
Sokan azt rebesgetik, hogy a magyar elnökség ideje alatt a szervezésből és a tanácskozásokból – a kulturális programokat kivéve – Önök kihagyták a helyi zsidó közösségeket.
Ez nem így van. Csak külföldön 106 eseményt szerveztünk elnökségünk alatt. Idehaza is jóval több mint félszáz programot. Szombathelyi és a debreceni zsidó közösséget, sőt a szabadkait is bevontuk több más helyi szerveződés mellett. A Szerbiában lévő szabadkai zsinagóga felújítását ráadásul szintén a magyar állam vállalta magára. Közel egy millió eurós büdzsét különített el a kormány arra, hogy ezt az elnökséget tisztességesen és példaértékűen végezzük el, ezt nem tudtuk volna megtenni helyi zsidó közösségek bevonása nélkül. Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy a tanácskozások zártkörűek, azon csak a tagállamok delegáltjai lehetnek jelen, képviselhetik az álláspontjaikat, így azon – ahogy más elnökségek alatt sem – nem vesznek részt a helyi zsidó szervezetek.
Egykori pedagógusként nemzetközi összehasonlításban milyennek értékeli a magyar holokausztoktatást?
Úgy gondolom, hogy a felső közép mezőnyhöz tartozunk. Vannak területek, ahol lehet még bőven fejlődni – ezért is számítunk az oktatási bizottságunk javaslataira. Mi ezt a kérdést nagyon komolyan vesszük. Új formájú tantervről van szó. Ami egyértelmű, hogy számunkra a legfontosabb üzenet továbbra is az antiszemitizmussal és a holokauszttagadással szembeni zéró tolerancia. Úgy gondolom, jó oktatáspolitikával lehet a legtöbbet elérni.
Azt mondta, az IHRA-nak figyelemre méltó lobbi ereje van. Ön szerint – annak fényében különösen, hogy az IHRA vezetésében többen kifejezetten nehezteltek a Hóman-szobor ötletére – a szervezet el tudja érni, hogy a székesfehérvári köztéri szoboravatás meghiúsuljon?
Az IHRA csak azon országokat veszi tagságába, ahol működő demokráciáról beszélhetünk. Kétlem, hogy bármely IHRA tagállamban a kormány direkt bele tudna szólni abba, hogy a településükön mit terveznek önkormányzati képviselők.
Tehát jól értem, maguk nem igen tudnak vagy akarnak ebben a kérdésben állást foglalni? Ön mit gondol, Hóman Bálint kaphat ma Magyarországon köztéri szobrot?
Akár engem vagy a kormány más tagjait kérdezték erről, mindig elmondtuk: Hóman Bálint nagyformátumú, kivételes képességű tudós volt. Tudományos munkásságát nehéz lenne megkérdőjelezni. Azonban nem lehet elmenni szó nélkül amellett, amit a magyar holokauszt alatt hivatásos magyar kormánytisztviselőként tett. Politikai tette megmagyarázhatatlan. Az ő megítélésekor ezt a két aspektust kell mérlegelni. Vagyis az én személyes válaszom is egybecseng a feletteseim korábban elmondott válaszával: nem tekintem Hóman Bálintot olyan példaképnek, akinek emlékművet kellene állítani. Ugyanakkor hangsúlyoznám Hóman személyének megítélése nem politikai, hanem történettudományi kérdés. Így azt, hogy civilek milyen szobrot és kinek akarnak felállítani nem az én tisztem értékelni.
Wallenstein Róbert