A jemeni kormány elrendelte, hogy a Jemenben lakó zsidóknak át kell térniük az iszlámra, ellenkező esetben kitoloncolják őket az országból.
Azt is hozzáfűzték, hogy a kormány többé nem védi meg őket, és senkit sem fog a Jemenben a hitükhöz ragaszkodó zsidók meggyilkolásáért felelősségre vonni.
Ma Jemenben mintegy 180 zsidó él, elsősorban a militáns hutik uralma alatt levő Szanában és Raidában, zárt egységekben. Korábban számos településen elszórva éltek, azonban a fenyegetések hatására két elszigetelt gettóba költöztette őket a kormány. Az elmúlt hetekben a legtöbb nyugati hatalom visszahívta jemeni nagykövetét, és úgy tűnik, a nagyrészt gyerekekből, illetve családos felnőttekből álló zsidó közösségnek is mennie kell. Zsidók legalább 2500 éve élnek Jemenben és különleges, egyedi kultúra és szokásrendszer jellemzi őket.
A zárt zsidó tömb egyik kapujánál jemeni zsidó fiú játszikIzraelben több tízezer főt számláló jemeni közösség él. Számos jemeni zsinagóga épült, melyekben szigorúan őrzik a minden más zsidó közösségtől eltérő liturgiájukat. Az újonnan megalakult Izrael Állam egyik első nagy akciója volt a „Sasok szárnyán”, más néven „Varázsszőnyeg“ művelet, melynek során mintegy 47 ezer zsidót mentettek ki repülőgéppel Jemenből, 1500-at Ádenből, illetve még ötszázat Eritreából és Dzsibutiból.
Így tanulnak a Jemenben lakó zsidó kisgyerekek (a kép 2009-ből származik)A Jemenben maradt zsidók exodusa évtizedek óta tart. 2008-ban még ötszázan voltak, de rabbijuk, Mose Jichje ál-Náhári meggyilkolása után sokan elhagyták az országot. A rabbira a raidai piacon emelt fegyvert egy volt vadászpilóta, és azt követelte, hogy azonnal tegyen hitet az iszlám mellett. A rabbi erre nem volt hajlandó, mire gyilkosa agyonlőtte. 2013-ra már csak mintegy 250 zsidó élt Jemenben. Hamarosan azonban végleg megszűnik az ősi közösség.
A Sasok szárnyán hadműveletben jemeni zsidók tízezreit szállították repülőgépeken IzraelbeForrás: Jewishpress
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Ha az "Elfogadom" gombra kattint, azzal az összes sütit (cookie) elfogadja. Módosíthatja beállításait a "Beállításaim" gombra kattintva
Mi és a partnereink információkat – például sütiket – tárolunk egy eszközön vagy hozzáférünk az eszközön tárolt információkhoz, és személyes adatokat – például egyedi azonosítókat és az eszköz által küldött alapvető információkat – kezelünk személyre szabott hirdetések és tartalom nyújtásához, hirdetés- és tartalomméréshez, nézettségi adatok gyűjtéséhez, valamint termékek kifejlesztéséhez és a termékek javításához. Részletes tájékoztatót itt olvashat.
A szükséges "sütik" a weboldal böngészéséhez, a funkciók használatához szükségesek, többek között lehetővé teszik a látogató által adott oldalon, funkcióban, vagy szolgáltatásban végzett műveletek megjegyzését. A szükséges "sütik" alkalmazása nélkül a weboldal zökkenőmentes használata nem garantálható. Ezek a cookie-k feltétlenül szükségesek ahhoz, hogy Ön navigálni tudjon az oldalon, valamint, hogy a böngészés során oldalunk funkcióit használni tudja.
A statisztikai "sütik" segítségével információt gyűjtünk arról, hogy látogatóink hogyan használják a Weboldalot (pl.: a látogató mely melyik weboldalt nézte meg, a mely részére kattintott, hány oldalt keresett fel, milyen hosszú volt az egyes látogatások ideje, melyek voltak az esetleges hibaüzenetek, stb.). Ez annak érdekében történik, hogy a weboldalt (elérhető szolgáltatásokat, funkciókat stb.) a látogatóink igényeinek megfelelően tudjuk továbbfejleszteni, és magas színvonalú, felhasználóbarát élményt tudjunk biztosítani számukra. Teljesítménymérés céljából a weboldal minden látogatás alkalmával harmadik fél általi "sütiket" is használ, melyek használatával nyomon követjük, hogy a weboldalt hányan látogatják, és milyen tartalmak iránt érdeklődnek. Minden információt név nélkül tárolunk és a látogatók viselkedésének anonim elemzésére használjuk, hogy magas színvonalú élményt tudjunk biztosítani a felhasználóknak.
A célzott hirdetési "sütik" használatának célja, hogy kiválasszuk a látogatókat leginkább érdeklő, vagy számukra fontosnak tűnő hirdetéseket és azokat jelenítsük meg weboldalon. Illetve ezekkel a kampányaink teljesítményét is mérni tudjuk. Ezen "sütik" teszik lehetővé, hogy külső szolgáltatók a weboldalon korábban tett látogatása alapján célzott hirdetéseket jelenítsen meg Önnek más webhelyeken. Ezek a "sütik" sem tudják Önt személy szerint beazonosítani. Ugyanakkor adatokat gyűjtenek pl. arról, hogy melyik oldalt látogatta meg, az oldalon belül hova kattintott, hány oldalt nyitott meg.