Az ember legjobb barátja: a terroristák legnagyobb ellensége

Az izraeli hadsereg Okec egysége különlegesen kiképzett kutyákból és az őket irányító katonákból áll. 

Egy terroristát kellett letartóztatni egy palesztin faluban. Az izraeli hadsereg különleges egységei között számon tartott Okec (fullánk) katonái a körözött személy házának tetején várták az akció kezdetét. Velük volt Rammstein, az ötéves belga juhászkutya is. A 38 kilós Rammstein teljes némasággal tűrte, hogy az egyik katona a hátára vegye őt, és vele együtt hatoljon be az ablakon keresztül az épületbe. Ha csak egyet is vakkant, az egész akció kudarcba fulladhatott volna. A házban a katonák riasztógránátokat robbantottak, miközben a kutya ráugrott a terroristára és mozgásképtelenné tette, így a katonák ezután könnyűszerrel letartóztatták. “A terrorista tudta, hogy keressük, és eljövünk érte. A kutya feladata az volt, hogy elfogja őt, és biztosítsa, hogy az akció közben egyikünk se sérüljön meg” – mondta Rammstein gazdája.

Az Okec egységet 1974-ben alapították. Tagsága különlegesen kiképzett kutyákból és az őket nevelő és irányító katonákból áll. Az állatokat nemcsak az ellenség felderítésére és elfogására használják, hanem bombakeresésre és mentési feladatokra is. Általában más harcoló egység mellé osztják be az Okec katonáit és kutyáit, így ebben az egységben különlegesen széleskörű a kiképzés, mert a műszaki alakulattól a speciális kommandós egységig bárki igénybe veheti a szolgáltatásaikat. A magas követelmények miatt nehéz bekerülni az Okecbe. Mindössze 90-100 tagjuk van, akik 5 éves szolgálatról írnak alá szerződést a hadsereggel. Az első 17 hónap a kiképzéssel telik, a katonák ezután kapnak kutyát, akikkel további 8 hónapig tanulnak és a szolgálat végéig velük maradnak. Az ebek általában hétéves korukig szolgálnak, ezt követően a gazdájuk adoptálhatja és hazaviheti őket. Más esetben a kutyák idősek otthonában, vagy beteg gyerekek mellett vállalnak önkéntes feladatokat. Az olyan kutyák, amelyek a harci kiképzés következtében nehezebben illeszkednének be a polgári életbe, egy Haifa környéki “nyugdíjas otthonba” költöznek, ahol szakértő személyzet gondoskodik békés öregkorukról.

Kutyákat már a Hágánában, az Izrael megalapítása előtt működő fegyveres alakulatban is használtak a harmincas évek óta. A négylábúak feladata akkor az arab szomszédjaik támadásaitól sokat szenvedett a zsidó települések védelme volt. Manapság elsősorban a terrorellenes harcban használják őket, főleg a Palesztin Hatóság által felügyelt területeken és Gázában, de nagy szerepet játszottak a libanoni háborúban is. A 2014-es gázai hadműveletben a kutyák elsősorban a határ menti kibucokat védték a terroralagutakon és egyéb módokon Izraelbe szivárgó terroristák felderítésével és elfogásával. Az ötven napos hadjáratban a hadsereg négy kutyája vesztette életét. Az akcióban elpusztult állatok katonai temetést kapnak, és egy számukra fenntartott temetőben helyezik őket végső nyugalomra.

A Hágáná kutyás egységét átvette a Cáhál, de 1954-ben feloszlatták azt. Húsz évvel később az egyre erősödő arab terror miatt elérkezetnek látták az időt, hogy ismét igénybe vegyék a kutyák különleges képességeit. Eleinte rottweilereket és németjuhászokat használtak, majd áttértek a belga juhászkutyára. A kiképzés során a kutyák szakosodnak: vannak támadó, mentő, fegyver- és robbanóanyag-kereső ebek. A kölyköket Európából, a legjobb tenyésztőktől vásárolják. Az Okec egység az elmúlt évtizedekben nemzetközi tekintélyt vívott ki magának, bombakeresésben nincs párjuk a világon. Tavaly az indiai hadsereg azért vásárolt 30 kiképzett ebet Izraeltől, hogy a miniszterelnököt védő különleges egység képességeit növelje. Az Okec szakemberi továbbá egy indiai kutyakiképző központ megalapításában is segédkeztek.

Rammstein gazdája biztos benne, hogy a szolgálati idő letelte után magával viszi a kutyát. “Ez az egység kínálja a legérdekesebb feladatokat a hadseregben. Folyamatosan a kutyák közelében vagyunk, akik igazán társsá és baráttá válnak. Sokan nevetnek rajtunk, és azt mondják, hogy a kutyák sokkal jobb ellátásban részesülnek, mint az egyszerű katonák. Amikor akcióba indulunk, kétszer 1.5 liter vizet viszek magammal. Egy palackkal magamnak, egy palackkal Rammsteinek. A bázison is fejedelmi körülményeket biztosítanak nekik két bevetés között. Ők a bőrüket viszik vásárra minden alkalommal, hogy mi ne sérüljünk meg”.

zsido.com

Forrás: JPost

 

 

 

 

 

  • Küldés emailben