Antiszemita bejegyzés miatt kirúgtak egy diákot egy francia egyetemről

A párizsi Sciences Po egyetem megvált egy kuvaiti hallgatójától, annak antiszemita Facebook-kommentjei miatt.

Amira a bejegyzéseket októberben írta, amikor a New York-i francia konzulátuson dolgozott mint egyetemi gyakornok. A konzulátusról azonnal elküldték, az egyetemen pedig felfüggesztették hallgatói jogviszonyát az ügy kivizsgálásának idejére.

A panaszt az “Inglourious Basterds” nevű szervezet nyújtotta be, amely az interneten vadászik antiszemita tartalmakra. A csoport a nevét Quentin Tarantino mozifilmjétől kölcsönözte, melyben amerikai katonák nácikra vadásznak. Honlapjukon a következő szöveggel hívták fel a figyelmet a kuvaiti diákra: “Barátaink, itt egy nagy fogás! Itt egy lány, aki gazdag, imád utazgatni, imád lovagolni és utálja a zsidókat.”

A szervezet képernyőfotókat is közétett Amira internetes tevékenységéről, melyeken ilyen mondatokat olvashatunk: “Igen, ti zsidók megérdemlitek, hogy megleckéztessenek benneteket. Mit vártok, miután elveszitek mások földjét és megölitek őket? Öleléseket?”

Máskor a következőket írta: “Nem tartoztok sehova ezen a Földön! Ezért vagytok ocsmányak és patkányok, ezért rekesztenek ki titeket bárhol is legyetek! Ne szegény palesztinokat hibáztassátok emiatt!”

images (4)

Az ellenvéleményre így reagált: “Először is, te rohadt patkány, én nem francia bevándorló vagyok. Kuvaitból jöttem, úgyhogy az én országom  kemencébe rakhat téged is a szüleiddel együtt!”

Amira Juama az első olyan diák, akit az 1872-ben alapított egyetemről kirúgtak. Az oktatási intézmény oktatókból és diákokból álló fegyelmi bizottsága még tavaly decemberben hozta meg döntését. A diák elbocsájtását nem verték nagy dobra, mindössze az egyik egyetemi épület falán elhelyezett papírdarabon adtak róla hírt.

Forrás: JTA

  • Küldés emailben