Jeruzsálemi bíróság engedélyezte a zsidók számára, hogy imádkozzanak a zsidóság legszentebb és egyben világ legvitatottabb szakrális helyén, a Templomhegyen.
Nagy lelkesedéssel fogadta a zsidó világ, és azon belül a Szentélyhegy aktivistáinak csoportja a Jeruzsálemi Városi Bíróság döntését, mely szerint a zsidók ezentúl imádkozhatnak a Hár Hábájiton, vagyis a Templomhegyen. Az aktivisták szerint „Erre a napra nemzedékeken át fognak emlékezni a Szentélyhegyre való visszatérésünkért folytatott küzdelem krónikájában“.
Miért is olyan nagy dolog ez? A jeruzsálemi Templomhegy a zsidóság legszentebb helye, a Teremtés kiindulópontja, az ákédát Jicchák (Izsák feláldozása), valamint Jáákov álmának színhelye. Ezen a helyen állt az első és a második Szentély (Bét Hámikdás), és reményeink szerint minél hamarabb, még napjainkban, itt épül fel a harmadik, örökké fennmaradó Szentély. Ha bárhol a világon imádkozunk, Jeruzsálem felé fordulunk, a városon belül pedig a Szentélyhegy felé, hiszen a Sechiná, azaz az isteni jelenlét a Szentélyek pusztulása ellenére még mindig ott lakozik.
Mindig is nagy ellentmondás uralkodott a rabbik között abban, hogy el szabad-e látogatni a Hegyre, hiszen a legtöbb bölcs véleménye szerint a Templom épületének hiánya ellenére továbbra is tilos a belépés annak egykori területére rituális megtisztulás nélkül (ami napjainkban nem lehetséges), nem is beszélve a Szentek Szentjéről – ez volt a kodes hákodásim, ahol a Frigyládát (Áron HáKodes) őrizték, és ahova az aktuális főpap (kohén gádol) is csak évente egyszer, jom kipur napján (engesztelőnap), komoly felkészülés után léphetett be. Mára azonban egyre szélesebb körben válik elfogadottá a Temlomhegy látogatása, mivel pontosan meg tudjuk határozni, hogy melyik az a terület, ahova a háláchá (zsidó jog) szerint valóban tilos belépnünk, s melyek azok a részek, amelyek látogatása (a mikvében való megmerülés után) megengedett.
A kérdés azonban nemcsak vallásjogi, hanem politikai jellegű is. A Hár Hábájit ugyanis ma az egyik leginkább vitatott vallási jellegű terület a világon, és a hely státusza mindenkit érzékenyen érint. Ez a terület számít jelenleg az iszlám harmadik legszentebb helyének, itt áll az aranykupolás Sziklamecset, mely azt a követ rejti magában, ahonnan a legenda szerint Mohamed lova az égbe repült (az al-Aksza mecset már a Szentélyt egykor körülkerítő falon kívül található). Jeruzsálem a második Szentély pusztulása után sorra római, bizánci, szasszanida, muszlim, majd keresztes fennhatóság alá került. Az Ottomán Birodalom XVI. század eleji hódítása óta folyamatos a Szentélyhegyen a muszlim fennhatóság, illetve felügyelet. Ennek a több száz éves időszaknak a jelentős részében tilos volt muszlimokon kívül bárkinek is e területre lépnie.
A mai napig szimbolikus jelentőséggel bír Mordecháj Gur híres mondata („a Hár Hábájit a kezünkben van”), amely akkor hangzott el, amikor 1967-ben, a hatnapos háború során, az izraeli hadsereg elfoglalta a Templomhegyet. Azonban néhány órával azután, hogy Slomó Goren, a hadsereg főrabbija megfújta a frissen visszafoglalt Siratófal előtt a sófárt, Mose Dáján védelmi miniszter levetette az izraeli zászlót a hegyről, és visszavonta onnan az izraeli katonákat. Jeruzsálem 1967-es egyesítése után a politikai döntéshozók, élükön Mose Dájánnal (és a vallási döntéshozók támogatásával) úgy ítélték meg, hogy békésebb út felé visz, ha a hegy ugyan izraeli fennhatóság alatt marad, de ellenőrzését meghagyják a Waqfnak (muszlim rendőrség), és megtiltják az imádkozást a zsidók számára. Ez az „status quo” az, ami – eredeti, béketeremtő szándékával szöges ellentétben -, egyre inkább kiélezi a jeruzsálemi helyzetet, és rendszeres atrocitásokhoz vezet. Bár az eredeti megegyezés szerint a zsidók (és más nem-muszlimok) korlátlanul látogathatták a területet, csak az imádkozás volt számukra tiltott, az évek során egyre szigorúbbak lettek a szabályok, napjainkra pedig igencsak elmérgesedett a helyzet. A Waqf az egész területet imahellyé nyilvánította, így mind időben, mind a bejárható helyek tekintetében korlátozta ezzel a hegyre látogatókat. Ma az odamerészkedő zsidókat köveket dobáló, tűzijáték lövedékekkel lövöldöző arab fiatalok, lökdösődő, köpködő arab asszonyok várják. A Szentélyhegy az „elnyomás elleni küzdelem” szimbólumává lett, az „al-Aksza veszélyben van” jelszóval. A mecsetekben fegyvereket tartanak, a szabadtéri padokon fejkendős arab nők ülnek, akiket azért fizetnek, hogy szavakkal és tettekkel bántalmazzák az oda látogatókat.
Mindeközben egyre többen vannak, akik szeretnének felmenni a Hár Hábájitra, mivel a vallásos-cionista irányzat egyre nagyobb mértékben engedélyezi, illetve támogatja ezt – a vonatkozó vallási előírások betartása mellett. A Szentélyhegy látogathatóságáért való küzdelemben több zsidó csoport is részt vesz. Egyik vezetőjük a néhány hónappal ezelőtt, 2014. novemberében egy terrortámadást csodával határos módon túlélt Jehuda Glick rabbi. A fentiek fényében érthető, hogy miért okozott kitörő lelkesedést a Szentélyhegy aktivistái körében az a bírósági határozat, mely szerint lehetőséget kell biztosítani a zsidók számára, hogy a Templomhegyen imádkozhassanak. Korábban Jehuda Glicket többször letartóztatták, amiért imádkozni merészelt le a Hár Hábájiton, s gyakran kitiltották a területről hosszabb-rövidebb időre. A mostani határozat szerint azonban a rendőrség nem tartóztathatja le a Templomhegyen imádkozó zsidókat, és kötelessége lesz biztosítani a zsidók számára a nyugodt vallásgyakorlás lehetőségét.
Most, peszáchhoz, az egyik zarándokünnepünkhöz közeledve különösen időszerű arra kérnünk az Örökkévalót, hogy minél hamarabb épüljön fel a harmadik Szentély, a Bét Hámikdás Jeruzsálemben, s újra békében szolgálhassuk Őt a zsidóság legszentebb helyén.