A babilóni fogságtól a máshádi titkos zsidókig – Az iráni zsidóság története

Napjainkban Izraelen kívül a Közel-Kelet legnagyobb létszámú zsidó közössége Iránban él, közülük legtöbben a fővárosban, Teheránban, illetve Sirázban és Iszfahánban laknak. Az iráni zsidók többnyire saját vállalkozásukban dolgoznak, a hátrányos megkülönböztetés miatt kerülik az állami munkahelyeket. 

 

A perzsa zsidók

Perzsia (ma Irán) zsidósága 2500 éves múltjával a diaszpóra egyik legrégebbi közössége; gyökerei összefonódnak a babilóniai zsidóság történetével. Kezdetei az I. Szentély korának végére, a polgári időszámítás kezdete előtti VI. századra nyúlnak vissza, amikor Nebukadnecár Babilóniába hurcolta Izrael zsidó lakosságát. Ezt követően, 539-ben Kürosz elfoglalta Babilont, és a zsidókat visszaengedte Izraelbe, hogy újjáépítsék a Szentélyt, ám Babilonban és Perzsiában is népes zsidó közösségek maradtak. A bibliai Eszter, Ezra, Nechemja és Dániel könyve betekintést nyújt az akkori zsidó életbe, a zsidó közösség és a királyi udvar jó kapcsolatába. Kiderül belőlük az is, hogy a vegyes házasságok aránya magas volt, bár a próféták és a bölcsek minden erejükkel küzdöttek ellene.

A muszlim hódítás

A zsidók kiemelt társadalompolitikai helyzete a VII. század közepének muszlim hódítása nyomán változott meg. Ettől fogva a XIX. századig a zsidó megtűrt vallásnak minősült, ám üldöztetésben éltek, sokszor egész közösségeket kényszerítettek az iszlámra való áttérésre. A XIX. századra több nagyváros is népes zsidó közösséggel rendelkezett, pl. Herat, Kabul, Teherán, Siráz és Iszfahán. A közösség tagjai ekkor kezdtek a Szentföldre vándorolni.

1918-ban megalakult a Cionista Szövetség, melynek az iráni nagyvárosokban működő szervezetei segítették az államalapítás előtti aliját. Izraelben 1948-ban 20 ezer iráni zsidó élt. A szekularizált Iránban a zsidóknak 1979-ig viszonylag nyugodt életük volt, sokan szép vagyonra tettek szert. Az oktatásban, a gazdaságban és az egészségügy területén a zsidók a lakosságon belül mutatott arányuknál jóval nagyobb százalékban voltak jelen. A II. világháború után megalakult a Zsidó Közösség Tanácsa, az iráni zsidó hitközségek ernyőszervezete. Küldöttjük ült az iráni parlamentben, aki köteles volt az iráni külpolitikával egyetérteni. Irán több téren is kapcsolatban állt, illetve együttműködött Izraellel.

Az iszlám forradalom

Az 1979-es iszlám forradalom előestéjén 80 ezer zsidó élt Iránban, utána viszont több tízezren, elsősorban a leggazdagabbak hagyták el Iránt, ingatlanjaikat maguk után hagyva. Irán megszakította a kapcsolatát Izraellel. Egy vezető zsidó üzletember, Habib Elghanian kivégzésének nyilvánosságra hozatala után a zsidó közösség vezetői elhatározták, hogy cselekedniük kell. Khomeini ajatollah fogadta a zsidó delegációt, kijelentette, hogy országa istenfélő zsidó közössége alapvetően különbözik a vallástalan cionistáktól, és védelmet ígért. Irán nyíltan támogatta az Izraelt támadó terrorszervezeteket, elsősorban a libanoni Hezbollah-t. 1979 óta legalább 13 zsidót végeztek ki az Izraellel való kapcsolatai miatt.

Az 1980-88-as iraki-iráni háborúban elesett 150 zsidó katona emlékére az iráni kormány 2014-ben emlékművet emelt, az avatáson magas rangú tisztségviselők és parlamenti képviselők vettek részt, méltatva az iráni zsidó közösség lojalitását.

Napjainkban az iráni zsidók viszonylagos vallássza­bad­ságot élveznek, ám rendszeresen a „cionista Izraellel”, valamint az „imperialista Amerikával” való kooperációval gyanúsítják meg őket – e tevékenységek Iránban halállal büntethetők. A kormány által irányított média nyíltan antiszemita. Egyes foglalkozások, oktatási intézmények, illetve más szférák zárva vannak a zsidók előtt. Az útlevélért folyamodókat megfigyelés alá helyezik. Az emigráció megakadályozásának érdekében egy zsidó család tagjai nem utazhatnak együtt külföldre.

Napjainkban Izraelen kívül a Közel-Kelet legnagyobb létszámú zsidó közössége Iránban él, közülük legtöbben a fővárosban, Teheránban, illetve Sirázban és Iszfahánban laknak. Az iráni zsidók többnyire saját vállalkozásukban dolgoznak, a hátrányos megkülönböztetés miatt kerülik az állami munkahelyeket.

Az amerikai Great Neckben és Los Angelesben is több tízezres perzsa zsidó közösség él. Jó néhány izraeli városban megtalálhatók (pl.: Tel Aviv, Holon, Bát-Jám, Nesz Ciona, Kfár Szábá, Rehovot) és számos mosávot is alapítottak az Iránból érkezettek. 2001-es népszámlá­lási adatok szerint 135 200 iráni (születésű vagy iráni szülőktől született) zsidó él Izraelben, egy kisebb közösség pedig Európa néhány országába vándorolt. Az újonnan érkező iráni zsidók jellemzően megalapították saját intézményeiket, hogy szokásaikat továbbra is gyakorolhassák.

 

Szokások, hagyományok

Bár az iráni zsidók száma nem elhanyagolható, hagyományaik gyorsan merülnek feledésbe, mert nagyon magas a zsidóságon belüli „vegyes házasság“. A vallásossághoz visszatérők többnyire az egységesedő, keleti vallási hagyományokat követik, nem saját őseik tradícióját.

Az esküvők különösen nagyszabású események az iráni közösségben. Miután kitűzték az esküvő időpontját, a menyasszony, a vőlegény és a szüleik leülnek egy idősebb, a családtól független közvetítővel, aki segít nekik megállapodni a költségekkel kapcsolatban. Az iráni közösségek tagjai aktív családi életet élnek, az esküvő előtt külön összejövetelen ismerkedik meg egymással a vőlegény és a menyasszony tágabb családja.

Az esküvő előtti hennaszertartásról azt tartják, hogy szépséget kölcsönöz és egyben meg is védi a párt. A korábbi kidolgozott minták helyett a XX. század kezdetétől szokássá vált az egyszínű festés, illetve  csak egy-egy ujj vagy a tenyér befestése. Az esküvőt megelőző napon a menyasszony és a vőlegény is ellátogatott (külön-külön) a fürdőházba. Édességekkel, szárított gyümölccsel és édes itallal látták el őket, énekkel és tánccal ünnepeltek. A menyasszony ékszekeret is kapott, haját hennával festették be. A központi henna szertartás az esküvőt megelőző este zajlott a menyasszony házában. Díszes bronzedényben vitték a hennát a vőlegény há­zá­ból a menyasszonyéba, és egy gyertyákkal, édességekkel, gyümölcsökkel megrakott, szalagokkal díszített asztalra helyezték. Ezután a menyasszony és a vőlegény kezét és lábát díszítették ki, a vendégek énekeltek, táncoltak és lakomáztak.

A henna része volt a nők és férfiak mindennapi életének is. A fürdőház a nők társadalmi életének központi helyszíne volt, gazdát cseréltek a legfrissebb hírek, és ott festették be magukat a nők hennával néhány hetente péntek délelőtt, a sábáti készülődés előtt. Ünnepek előtt szintén hennával díszítették magukat, gyászidőszakokban viszont nem használták. Egyes területeken a közeli családtag halála utáni gyászév során egyáltalán nem alkalmazták, és a gyászév leteltével külön szertartás keretében festették be magukat újra.

 

A perzsa-zsidó nyelv

A hosszas együttélés során a perzsa területeken is kialakult a zsidók héberrel keveredő nyelve, a dzsidi. Ez tágabb értelemben minden judeo-perzsa dialektust jelöl, szűkebben pedig Teherán és Máshád zsidó közösségének nyelvjárását értjük alatta. Érdekesség, hogy a héber párdesz szó, melyből az angol paradise szó származik, perzsa eredetű, és ugyanazt jelenti, mint a héberben: „liget“. A dzsidi beszélt és irodalmi nyelv is, stílusa századokon át követte a klasszikus perzsa irodalmat.

 

A máshádi zsidók

A Selyemút mentén fekvő Máshádban az 1740-es években telepedtek le a zsidók. Elsősorban kereskedelemmel foglalkoztak, és messze földön híresek voltak a tisztességükről. 1839-ben egy vérvád nyomán pogrom tört ki a városban: 36 zsidót öltek meg. Egy napon belül 300 család kezdte meg az előkészületeket az iszlámra való áttérésre. Néhányan beolvadtak a muszlim közösségbe, ám a legtöbben titkos zsidókként éltek vagy Afganisztánba szöktek, hogy nyíltan élhessenek tovább zsidókként. A következő évtizedekben sokan költöztek Türkmenisztánba, közülük sokan Sztálin börtöneibe kerültek, és egy 1925-ös fogolycsere-egyezmény során kerültek vissza Máshádba. 1946-ban, egy újabb vérvád hatására a még Máshádban élő titkos zsidók Teheránba, illetve Jeruzsálembe költöztek. Ma Izraelen kívül New Yorkban, Milánóban, Hamburgban és Londonban élnek az összetartásukról híres máshádi zsidók. Közösségük a világon 20 ezer tagot számlál.

 

Mordecháj és Eszter sírja

 

2008 decemberében az iráni Nem­zeti Örökség listájára került a purimi történet két fő­hőse, Mor­decháj és Eszter királyné sír­ja az Irán északnyugati részén ta­lálható Há­má­dán városában. Pár száz éve épült, kupolás tégla­épü­let veszi őket körül. Már a hí­­res XIII. századi zsidó uta­zó, Tu­delai Binjámin is em­lítette a he­lyet, mely zsidók és musz­limok számára egy­aránt szent. A sí­rok mellett kis zsinagóga találha­tó. Iráni zsidók rendszeresen keresik fel a helyet, purimkor itt olvassák a megilát, mások bár micvát, vagy brit mi­lát tartanak itt. A mauzóleum mellett egy mélyedés lát­ható a földben, az iráni zsidók legendája szerint itt van annak az alagútnak a bejárata, mely egyenesen Je­ruzsálembe vezet. Érdekesség, hogy a Gálilban (Galileában), a li­­banoni határ közelében fekvő Bárámban található romok alatt is van egy hely, melyet évszázado­kon keresztül Mordecháj és Eszter sírjának tartottak.

 

Dénes Anna írása

 

Ez a cikk azért jelenhetett meg, mert olvasóink egy része tavaly az EMIH-nek ajánlotta fel a személyi jövedelemadója 1 százalékát. Erre a segítségre idén is szükségünk lesz. A zsido.com szerkesztősége azért dolgozik, hogy olvasóink minél érdekesebb és sokszínűbb tájékoztatást kapjanak a zsidóságot érintő hazai és nemzetközi eseményekről, valamint a judaizmussal kapcsolatos kérdésekről. A munkánkat az 1 százalékos felajánlások teszik lehetővé. Ezért arra kérjük minden kedves olvasónkat, hogy támogassa adója 1 százalékával az EMIH-et, a zsido.com fenntartóját. Az EMIH technikai száma: 1287