150 éves a győri zsinagóga

„A 150 éves zsinagóga története jelképe az összefogásnak, a túlélésnek, a fejlődésnek, Győr történetének.” – mondta dr. Dézsi Csaba András polgármester a jubileumi ünnepségen.

1870. szeptember 15-én, zsidó időszámítás szerint röviddel az őszi nagyünnepek előtt, 5630. elul 19-én avatta fel grandiózus zsinagógáját a győri neológ zsidó hitközség. A városképet máig meghatározó zsinagóga avatóján a híres szegedi rabbi Löw Lipót (1811–1875) mondott beszédet, ugyanis dr. Ranschburg Salamon (1816–1895), a hitközség akkori rabbija nem beszélt folyékonyan magyarul, amiért háttérbe is szorult, az egyébként kiváló tudós férfiú.

A 150 éve a zárókőbe rejtett okmányból tudjuk például, hogy a település első zsinagógáját 1795-ben emelték Győrszigeten, mely 1905 óta már Győr városrésze. A „győrvárosi” zsidók 1843-ban tömörültek hitközségbe és 1851-ben egyesültek a „szigetiekkel”. A továbbiakban szó szerint idézünk a zárókői iratból:

„Ezen egyesült hitközség az ifjúság oktatására szánt iskolákat részben, – úgy a város területén lakó tagjai számára az imaházat bérelt helyiségekben tartotta, – míglen a kor kívánalmai szerint való célszerű iskolai helyiségek iránt élénkült szükségérzet és községi tagoknak, – főképp a város területén tapasztalt szaporodása egy iskola és templom-épület emelésének eszméjét csakhamar érlelésre hozta.

A községi képviselet kebelében 1868-ban hozott határozat következtében a telek, melyen ezen épületcsoport áll, Győrváros hatóságától megvétetvén, a községi tagoknak gazdag adakozások, kamat nélkül való kölcsönnyújtások és a jegyzett templomszékeknek előre megfizetése által tettlegesített áldozatkészsége, egyetemben a hitközség pénzkészleteivel és a győri takarékpénztárból nyert tetemesebb kölcsönnel, – az építkezés mihamarabbi megkezdését lehetségesítette.

Az építési tervekre pályázat nyittatván, az első díjban az részesittetett, melyet Benkó Károly budai építész készített, és ezen terv némely csekély módosításokkal el is fogadtatott.

Az építésnek keresztülvitele Fraenkl Vilmos bécsi építészre, mint vállalkozóra bízatván, az építés 1868, nov. 9-ik napján megkezdetett, míg az 1869-ik évi okt. 15-én az iskolai épületek ünnepélyes módon a használatnak átadattak, a templom építése pedig és felszerelései mai ünnepélyes zárkő lefektetés által nyeri befejezését.”

A zárókői okiratból kitűnik, hogy itt nem „csupán” zsinagógáról, de iskoláról, sőt rabbilakásról és hitközségi tanácsteremről is szó volt. A kiírt pályázat megmozgatta a korszak építészeinek színe-javát és elbírárásra összesen 33(!) jelszavas munka érkezett be. A zsinagóga külön érdekessége, hogy bár a második emeletre beépítettek egy 640 sípból álló orgonát, a hangszert még sem merték sokáig használni, mert a legtöbb hitközségi tag mégiscsak túl konzervatívnak bizonyult hozzá. Végül 1896 nyarán kezdtek el játszani az orgonán. Az orgonához tartozik, hogy ez vezetett végül a hitközség hivatalos szétválásához is, ugyanis a legvallásosabbak sehogy sem akartak belenyugodni ebbe a reformintézkedésbe és 1871-ben önálló orthodox hitközséget alapítottak.

Sajnos ma már a zsinagógát nem használják eredeti funkciójára. 1944-ben a környékbeli falvakban élőkkel együtt mintegy hatezer embert zsúfoltak össze a győri gettóban, ahol megkülönböztetett kegyetlenkedésekkel bántak velük, – itt verték féholtra dr. Róth Emil főrabbit is, mielőtt Auschwitzba deportálták volna őket. A kürülbelül hatszáz túlélő újjászervezte a hitközségeket, ám a kivándorlások miatt az orthodox 1956-ban megszűnt, de a neológ közösség is tovább apadt, a zsinagóga 1968-ban a városhoz került. Sok évtizedes pusztulás után 2006-ban felújították az épületet, melyet különböző művészeti funkciókra használnak. A hitközség maradéka az épület kis imatermében gyűlik össze.

A mostani jubileumon a város polgármestere, Dézsi Csaba András mondott ünnepi beszédet, a hitközség részéről pedig Totha Péter Joel dézte fel az egykori zsidó életet. A polgármester a beszédét a közösségi oldalán is megosztotta, ebből idézünk:

„1944 novemberében, itt ezen az úton, a zsinagóga előtt haladt el az a szekér ami a végsőkig elgyengült Radnóti Miklóst szállította az abdai ártérig. Talán egy órára sem volt a haláltól

1944 januárjában, amikor a »Nem tudhatom« című versét, a magyar irodalom egyik legmegrázóbb költeményét írta, már tudta és látta a magyar zsidóság tragédiáját. A zsinagóga ami mellett halála előtt elhaladt, akkor már üresen állt és az egykor erős közösség, mely a zsinagógát építette, a holokauszt tragédiája után már nem lehetett a régi.

150 éve nem tudták maguk az építtetők sem, akik ezt a hatalmas és minden elemében különleges épületet a saját gyarapodó közösségük kiszolgálására építették, hogy ennek a gyarapodásnak, ami nemcsak közösségüket de Győr városát is építette, egyszer vége szakad. Nem tudhatták, még 1944 januárjában se sejthették, hogy alig fél év múlva Győrben nem marad zsidó ember, aki ennek a zsinagógának a gazdája lehet.”

Dézsi győri polgármester beszéde végén a megjelenteken kívül a város pedagógusokhoz is szólt, akiket felkért arra, hogy a következő hónapokban sétáljanak osztályaikkal a zsinagógához, és tanulmányozzák a kovácsoltvas kerítésére feszített molinókat, melyeken az épület és a közösségének története olvasható képekkel kiegészítve. A zsinagóga előtti utcát a mártírhalált halt rabbi tiszteletére dr. Róth Emil utcának hívják.

 

Cseh Viktor

 

Források:

 

  1. Dézsi Csaba András Facebook posztja.

Kemény József, Vázlatok a győri zsidóság történetéből. Győr: szerzői magánkiadás, 1930.

Wotticz Károly, „A győri izraelita hitközség története”, in: Kruesz Krizosztom, Fehér Ipoly (szerk.), Győr megye és város egyetemes leírása. Budapest: Franklin-Társulat Nyomdája, 1874. 632–633. o.

  • Küldés emailben