Svát hónap másodikán (ebben az évben január 15.) a szent életű Zusa rabbi halálának évfordulójára emlékeztünk. Zusáról és testvéréről, a lizsenszki Elimelech rabbiról számtalan történet szól. Ahogy korábban több hászid mester halálának évfordulóján tettük, úgy most Zusa rabbiról is két történetet idézünk fel.
Reb Zusa elment egyszer meglátogatni mesterét, a mezricsi mágidot. Mielőtt búcsút vett volna, megemlítette Dov Ber rabbinak, hogy szüksége van egy kisebb összegre lánya kiházasításához. Tudni kell, hogy Zusa végtelen szegénységben élt, és soha egy kopejka sem volt a zsebében. A másoktól kapott pénzt azonnal szétosztogatta a rászorulók között, és nehezére esett pénzt kérni a lánya számára is, de nem volt más választása. A mágid azonnal átnyújtott neki 300 rubelt és szerencsekívánságok közepette útjára engedte hűséges tanítványát. Zusának falvakon és városokon kellett áthaladnia, míg hazaért. Az egyik kis stetlben (zsidó falu) egy nyomorúságos viskóból keserves sírás hallatszott. Ahogy közelebb ment, kiderült, hogy egy szegény özvegyasszony sír, aki az esküvőre menet elveszítette a hozományba ígért 300 rubelt, és a vőlegény családja így nem egyezik bele az esküvőbe.
Zusa rabbi természetesen azonnal megsajnálta az asszonyt, és azt mondta: „Azt hiszem, én megtaláltam a pénzét. Volt valami megkülönböztető jegye, ami alapján biztosan tudhatjuk, hogy a maguké a pénz?” – kérdezte. Az özvegy pontosan elmondta, hogy milyen címletekben volt a pénz, és azt is, hogy vörös szalaggal volt átkötve. „Igen, éppen egy ilyen köteg pénzt találtam!” – kiáltott fel Zusa. – „Máris hozom” – tette hozzá, azzal a közeli fogadóba szaladt, hogy megfelelő címletekre válthassa át a 300 rubelt, majd vörös szalaggal átkötötte, és már rohant is vissza a menyasszony házához. A stetlben azóta már mindenki tudott a kis család szerencséjéről, és sietve álltak neki az esküvői lakoma elkészítésének.
Zusa átadta a pénzt, de közben azt mondta: „20 rubelt megtartok magamnak, ennyi jár nekem a fáradozásomért”. Így is tett. A falubeliek elképedve hallgatták, csalónak, tolvajnak nevezték, de Zusa nem tágított: húsz rubel őt illeti az összegből, fáradozásainak jutalmaként. Miután hiába próbálták meggyőzni, hogy álljon el a követelésétől, a rabbi elé vitték az esetet. Ő is úgy vélte, hogy Zusának azonnal oda kell adnia a pénzt, és mivel ezt visszautasította, egy fiatalember egyszerűen a zsebébe nyúlt, és kivette onnan a bankjegyet, Zusát pedig egyszerűen kihajították a faluból.
Hónapokkal később történt, hogy a fent szereplő rabbi meglátogatta a mericsi mágidot. Többek között elmesélte neki a különös történetet is a mágid tanítványával, Zusával. Dov Ber rabbi komoly arccal fordult a rabbihoz: „Azonnal meg kell keresned Zusát, és elnézést kell kérned tőle. Azt a 300 rubelt én magam adtam neki a lánya kiházasítására, egyáltalán nem az özvegy elveszített pénze volt. Zusa azért követelte magának a húsz rubelt, hogy elkerülhesse azt, hogy ünnepelni kezdjék mint becsületes megtalálót és az asszony megmentőjét.”
A rabbi megdöbbenten és szégyenkezve hallgatta, és azonnal elindult Anipoliba, hogy Zusa bocsánatát kérje. Zusa így válaszolt neki: „Semmi szükséged nincs a megbocsátásomra, mivel soha nem haragudtam rád. És ha megígéred, hogy soha nem meséled el az igazságot a pénzzel kapcsolatban az özvegyasszonynak, akkor teljesen el is felejtem az egész esetet. De azt semmiképpen nem szeretném, hogy ő megsejtse az igazságot.” A rabbi beleegyezett, és Zusa soha többé nem emlegette ezt az eseményt.
A másik történet egy gazdag kereskedőről szólt, aki évről évre Zusa rabbihoz tért vissza áldásért, és az üzlete virágzott, a vagyona egyre csak növekedett. Egy napon, amikor meglátogatta szeretett rabbiját, Zusát nem találta otthon. Felesége azt mondta, hogy Zusa rabbi elment a mesteréhez, a mezricsi mágidhoz, Dov Ber rabbihoz. A kereskedő igencsak elcsodálkozott, hogyan lehetséges, hogy egy ilyen szent életű embernek, mint az ő rebbéje egy másik rebbéhez kell mennie? De ha így van – fűzte tovább a gondolatait, akkor az a rebbe bizonyára még az ő rebbéjénél is nagyobb, helyénvaló hát, ha inkább hozzá fordul áldásért. Így is tett: a továbbiakban nem Zusához utazott, nem neki adott adományt és nem tőle kapott áldást, hanem a mágidtól. Furcsa módon azonban az üzlete egyre rosszabbul ment, és végül elhatározta, hogy visszatér Anipoliba, reb Zusához, és megkérdezi, hogy vajon lehetséges-e, hogy azért fordult rosszra a sora, mert elfordult tőle és a mágidhoz jár áldásért. A mágid meglepő választ adott: „Tudod, én egyáltalán nem vagyok cádik, igaz és jámbor ember. Amikor nekem adtál pénzt, akkor egyáltalán nem érdemeltem azt meg, és a égi bíróságon sem kérték ezt tőled számon, így olyan gazdagsághoz jutottál, amit nem érdemeltél meg. Amikor viszont elkezdted a mágidot látogatni, aki valódi cádik, az égi bíróság elkezdett foglalkozni a te ügyeddel is. Amikor rájöttek, hogy valójában nem érdemelted meg a gazdagságodat, akkor úgy döntöttek, hogy nem is adják meg neked azt.”
zsido.com
Rebbék, rabbik és cádikok történetei sorozatunkban nemrégiben megjelent: