A II. világháborúig Magyarországon számtalan zsinagóga működött. A hatalmas, több ezer főt befogadni képes monumentális épületektől az épp csak egy minyennyi embernek helyet szorító kis stíbelekig, a gyönyörűen díszített, aranyozott templomoktól az egyszerű, döngölt padlójú szobákig az imahelyek széles skálája szolgálta ki a közel egymillió főt számláló magyarországi zsidó közösséget. Zsinagógák, chéderek, jesivák, iskolák, mikvék, kóser vágóhidak, árvaházak, kórházak és még megannyi más intézmény működött, magas színvonalú zsidó infrastruktúrával hálózva be az országot.
A holokauszt azonban elsöpörte a pezsgő zsidó életet: a közösség kétharmada nem élte túl a népirtást. A túlélők zöme vagy vissza sem tért szülőföldjére, vagy az ott tapasztalt pusztítást és elutasítást látva döntött az elvándorlás mellett. Az egykor élettel és imákkal teli zsinagógák, akárcsak a zsidóság többi intézménye elárvultan, üresen állt a 20. század közepére. Sokukat az enyészetnek adtak, másokat a helyi lakosok vettek személyes használatba, míg megint mások állami kézbe kerültek – akkor is, ha még lett volna, aki használja őket. Így például az EMIH által tavaly felújított és újra használatba vett Óbudai Zsinagógában a Magyar Televízió stúdiója üzemelt, a berettyóújfaluiban vasraktár működik, Gyöngyösön üzletházzá alakították át a templomot. Sok épület üresen, funkciótalanul áll, mint például a nagykanizsai vagy a mezőcsáti. Mára a zsinagógáknak csak alig egy tizede van egyáltalán zsidó kézben, és ezeknek is csak töredéke működik. Alábbi körképünkben néhány olyan jellegzetes utat mutatunk be, melyet ezek a közösségüktől megfosztott épületek bejárnak.
Az eredetileg feltehetően mezőgazdasági raktárépületnek használt házról 1760-ban találunk először említést, mint „plébánia előtt álló zsidóház”-ról. Jelenlegi formáját a XIX. századi átépítés során nyerte el. 1880. körül felújították, ekkor épült a női karzat is. A nagytétényi zsidók közül öt család élte túl a vészkorszakot, az ő emlékükre egy-egy fát ültettek a zsinagóga udvarán. Az épületet 1945-ben államosították, majd 1959-ben műemléki védelem alá került. Ennek ellenére 1969-ben megkezdték az átépítését, hogy a Műszaki Könyvtár raktáraként funkcionálhasson: elbontották a karzatra vezető lépcsőt, a női bejáratból kazánházat alakítottak ki. A falakon található díszítő festések három réteg mész, a padló tizenöt centiméternyi vasbeton alá került. Elbontották az imaterem mennyezetét, a bimát és a tóraszekrényt is. A megmaradt bútorokat a Zsidó Múzeum vette át.
1999-ben az önkormányzat építészeti tanulmánytervet készített, és feltárásokat folytattak az eredeti belső tér visszaállítására. 2007-ban a nagytétényi önkormányzat megvásárolt a zsinagógát, mint a hely történelmének fontos emlékét. Egy Európai Uniós pályázatból kerül sor Nagytétény központjának rehabilitálására, mely többek között a zsinagóga eredeti állapotának helyreállítását is magában foglalja. A későbbiekben a Fővárosi Szabó Ervin könyvtár kerületi fiókja veszi majd birtokba, illetve kialakítanak egy közösségi teret, ahol kiállítások, hangversenyek rendezésére kerülhet sor.
Az előtérben a nagytétényi zsidóság történetét bemutató kiállítás fog helyet kapni. Az önkormányzat tárgyalásokat folytat az Egységes Magyarországi Izraelita hitközség vezető rabbijával, Köves Slomóval arról, hogy alkalmanként a zsinagógában vallási programokat, esetleg istentiszteleteket tartanának.
Mindenki temploma – ezt a nevet viseli az egykori Kőbányai zsinagóga, mely ma egy protestáns gyülekezetnek, az Evangéliumi Pünkösdi Közösségnek és az Emberbarát Alapítványnak ad otthont. A Román és Cserkesz utcák által határolt területen 1910-ben épült fel a zsinagóga, hogy kiszolgálja a mintegy 3000 főt számláló kőbányai zsidó közösséget. A zsinagógán kívül magániskolát, szegénykonyhát, aggok házát is fenntartott a helyi zsidóság, valamint rendszeresen tartottak kulturális rendezvényeket is.
A zsinagógát 1964-ben, mivel a közösség gyakorlatilag megszűnt, eladták. Először a mezőgazdasági múzeum működött benne, később egy színháznak adott otthont, míg végül az MTV raktára lett belőle. Bár 1974-ben műemléki védelem lá helyezték, a kiürült épületet senki nem gondozta, az ablakai betörtek, a karzat beomlott. Végül 1989-ben vásárolta meg az Evangéliumi Pünkösdi Közösség. A közösséget vezető Bereczky László és neje a felújított zsinagógaépületben 1991 áprilisában kezdte meg működését. Igyekeznek jó kapcsolatot fenntartani a zsidó közösséggel és megőrizni a zsinagóga eredeti belső megjelenését. Még egy Tóratekercset is elhelyeztek az eredeti Tóraszekrényben.
Az 1900-as évek elején akkori Aréna útra Baumhorn Lipót tervezte meg az Angyalföldi zsidóság régóta várt zsinagógáját. A híres építész nevéhez több, mint húsz zsinagóga építése és felújítás fűződik. Angyalföldre az általa korábban tervezett szegedi zsinagóga egyszerűbb mását álmodta meg. Az 1909-es felavatás után, melyet dr. Hevesi Simon és Wilheim Joachim vezettek a II. világháborúig folyamatosan működött a zsinagóga. A Holokauszt pusztítása nyomán alig maradtak hívek a közösségből, az épület állapota leromlott. 1960-as években államosították, kezdetben állami raktárként üzemelt, majd a Honvéd Sportegyesület vásárolta meg, és vívó termet hozott létre benne. Bár ezzel a lebontástól megmenekült a zsinagóga, és belső tere is felismerhető maradt, érthető módon az átalakítások miatt zsinagógaként nem tud funkcionálni. A kicsire zsugorodott közösség a zsinagóga udvarán lévő, eredetileg kultúrháznak szánt épületbe szorult, a mai napig itt gyűlik össze a közösség az imádságokra.
1936-ban adták át a lágymányosi körzet új, impozáns, 1000 főt befogadni képes zsinagógáját. A Lenke úti (ma Bocskai út) épület megnyitójára a kor politikai elöljárói és a zsidóság magas rangú képviselői is eljöttek, hogy részesei legyenek a nagyszabású eseménynek. Lamotte Károly, Budapest alpolgármestere beszédében méltatta a zsidóság áldozatvállalását és örömét fejezte ki, amiért ilyen építészeti remekművel gazdagodott a főváros. A tervek szerint a zsinagógához csatlakozott volna iskola, és más szociális intézmény is, ez azonban a világháború miatt már nem valósulhatott meg. A tervezett komplexum méretei is mutatják, hogy milyen népes zsidó közösség élt ekkoriban Kelenföldön és Lágymányoson.
1944-ben raktárrá alakították a németek, a közösség a közeli Váli utcai iskolában gyűlt össze az őszi nagyünnepekre. Budapest ostroma idején istállónak használták. 1945 szeptemberében a túlélők újra használatba vették a zsinagógát, a ros hásánái imádságot már itt tartották meg. Az épületet 1950-ben államosították, helyette a Károli Gáspár téren egy villát vásárolt a hitközség, ebben működik a mai napig lágymányosi körzet zsinagógája. 1966-ban az alig negyed századon át működő zsinagógát eladták a TIT-nek. A világviszonylatban is különleges, egyedi megoldásokkal és csodálatos díszítésekkel teli zsinagóga belső és külső átalakításon esett át, belső tereit felszabdalták, még az ablaknyílások formáját is megváltoztatták – ezzel végérvényesen elpusztítva a Bauhaus építészet egyik gyöngyszemét, mely új irányt adott világszerte a zsinagógaépítészetnek. Ma már csak a kerítés hatalmas menórája és a Rabbiképzőbe átmenekített ablakok emlékeztetnek rá, milyen céllal épült, és mire használták egykor a jelenlegi TIT Stúdiót.
Talán a legismertebb elhagyatott, funkciójukat vesztett zsinagógák sorában a Belső Erzsébetváros szívében álló Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga. A mór stílusú, impozáns épület kis zsinagógaként emlegették, mint a nem messze álló Dohány utcai nagy zsinagóga párját. Az építésére azért volt szükség, hogy azok a neológ és status quo zsidók is megtalálják a számukra megfelelő hitéleti teret, akiknek nem volt elég vallásos a Dohány utcai templom. A korban divatos iszlám ornamentikával díszített, és a világ egyik legszebb zsinagógájaként számon tartott épület terveit a kor népszerű bécsi építésze, Otto Wagner tervezte. A közösség 1872-ben vehette birtokba a közadakozásból épült zsinagógát. 1940-ben innen indították ukrajnai haláltáborba az összegyűjtött zsidókat. Az istentiszteletek a háború után még folytatódtak, egészen 1959-ig. 1980-ra az üresen álló épület életveszélyessé vált, teteje beszakadt. Nem sokkal később az Alba Regia Állami Építőipari Vállalat vásárolta meg a hitközségtől, mélyen a valós értékén alul. A tervek szerint felújították volna az épületet, ám a munkálatok megkezdése után a cég csődöt jelentett. Az épület az ÁPV RT tulajdonába került, a megmaradt bútorok pedig különböző raktárakba. Innentől újra folytatódott az épület fizikai romlása.
Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség 2004-ben ajánlatot tett az ÁPV Rt-nek, hogy 600 millió forintért megvásárolná az ingatlant, és vállalná annak felújítását. A tervek szerint amellett, hogy visszaállították volna az eredeti zsinagóga funkciót, kulturális és oktatási központként is üzemelt volna a Rumbach utcai épület. Az ajánlat elutasításra talált, az ÁPV Rt a Mazsihisznek ajánlotta fel az épületet, azzal, hogy cserébe lemondanak egy másik, szintén nagy értékű ingatlanról. A Mazsihisz elzárkózott a Jona Metzger izraeli főrabbi által szorgalmazott tervtől is, mely szerint az épület a Mazsihisz tulajdonába kerülne, de az EMIH újítaná fel és üzemeltetné. Zoltai Gusztáv többször azt nyilatkozta, hogy szeretnék visszaállítani az eredeti funkciót, és aktív zsinagógaként működtetni a helyet. Hosszas alkudozások után végül is 2006-ban ismét a Mazsihisz kezébe került az erősen leromlott állapotú épület, mely – bár már látogatható – továbbra sem tölti be eredeti funkcióját. Hogyan is tölthetné, mikor a felújítás, immár újabb öt év óta várat magára?
A fentiektől merőben eltérő happy end-del kecsegtet az óbudai zsinagóga története. A zsinagóga (Budapest, III. ker., Lajos utca 163.) Budapest legrégibb, ma is álló zsidó imaháza, az európai klasszicista zsinagógaművészet remeke.
A mai zsinagóga elődje Nöpauer Máté tervei alapján épült 1767-69 között. Ennek az épületnek a falai azonban, a nem megfelelő alapozás és a kedvezőtlenek talajviszonyok miatt, megrepedeztek. 1817-ben a Budai Építő Bizottság szakértőket küldött ki, hogy eldönthessék, kell-e új templomot építeni, a régi rossz állapotban lévő zsinagóga helyére. Végül is úgy döntöttek, hogy a falak nagy részének meghagyásával újjáépítik.
A tervek elkészítésével Landherr Andrást bízták meg. A munkálatok másfél évig tartottak, az épület új déli homlokzatot, oszlopos előcsarnokot és tetőszerkezetet kapott. Az ácsmunkát Goldringer X Ferenc, a stukkókat Maurer János készítette. A klasszicista stílusú homlokzat dísze a hat korinthoszi oszloppal alátámasztott, timpanonos záródású nyitott portikusz.
Az épület belsejét 1900-ban szecessziós stílusban felújították, a villanyt is akkor vezették be. Az 1960-as évek végéig zsinagógaként működött, amikor is a Hitközség akkori vezetői eladták. Előbb itt kapott helyet 1972-ben a mai Textilmúzeum elődje, a Textil Műszaki Múzeum, majd – miután az 1980-as évek elején lebontották a kerítését, a zsidó intézményeket és a környező földszintes házakat – az épületben a Magyar Televízió (MTV) alakította ki V. stúdióját. Maga az épület megőrizte eredeti külsejét, de belső terét az új funkciónak megfelelően megváltoztatták.
Az időközben tulajdonossá vált Magyar Televízió 2009-ben felhagyott a műsorgyártással és a raktárként való hasznosítással az épületben.
2010 tavaszán az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vett birtokba és használatba az épületet. Fél év alatt egy több mint hatvan millió forintos felújítást és rekonstrukciót végeztek el az épületen visszaállítva az eredeti belső tér zsinagóga jellegét. Továbbá kialakítva egy közösségi teret az első emeleti valamikori női karzat szintjén. A magán adományokból újra indított zsinagóga azóta heti rendszerességgel működik sok száz hívőt magához vonzva.
Megjelent az Egység magazin 71. számában