Hat városban, tucatnyi programmal és egy különleges közösségi élménnyel vár mindenkit idén a Zsinagógák Hete szeptember 7. és 28. között.

Idén ősszel ismét megnyílnak a zsinagógák kapui azok számára is, akik eddig talán csak kívülről csodálták őket. A Zsinagógák Hete 2025 szeptember 7. és 28. között hat magyar városban várja azokat, akik szeretnének közelebbről megismerkedni a zsidó vallás, kultúra és közösségi élet sokszínű világával.

Indul a Zsinagógák Hete

A Zsinagógák Hete 2025-ös programsorozata a zsidó vallási és kulturális hagyományok sokszínűségét mutatja be, közérthető formában, nyitott eseményeken keresztül. A rendezvény célja, hogy betekintést nyújtson a zsidóság vallási szokásaiba, közösségi életébe és gasztronómiájába.

A programok között szerepel például a debreceni Babka Bake közösségi sütés, budapesti kóser borkóstoló, valamint egy vidéki jesiva avatása is. Több helyszínen tartanak Szlichot-imádságot, nyitott sábeszi vacsorát, valamint fellép a nemzetközileg ismert Zorger kántorkórus is.

Zorger Kántorkórus és Raffi Biton családi énekegyüttes – élő közvetítés

Egyenesen Izraelből érkezik a Zorger Kántorkórus és Raffi Biton családi énekegyüttese, hogy immár másodjára varázsolják el a kecskeméti közönséget a tradicionális zsidó liturgia zenei szépségével. Ahogy tavaly, úgy idén is az őszi nagyünnepek adják az apropót és ahogy tavaly, úgy idén is biztosak lehetünk abban, hogy közel sem csak szórakoztató, de legalább annyira emelkedett programra kell készülnünk.

A Zsinagógák Hete annak a munkának a része, amelyben az EMIH Magyarországon is újraépíti és megerősíti a zsidó közösségi életet zsinagógákkal, rabbikkal és rebecenekkel, oktatással, ifjúsági programokkal és aktív közösségekkel országszerte.

További információk a zsidoprogramok.hu oldalon.

További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.