A peszách üzenete idén a gyerekeken keresztül kelt életre: a Zsilip maceszsütödéjében nemcsak tanultak, hanem tanítani is megtanultak.

A peszách hagyománya mindig is az élő tudásátadásról szólt, ám ma sok családban éppen ez a láncszem hiányzik. A Zsilip interaktív maceszsütő programja ezt a hiányt pótolja: élményszerű tanuláson keresztül segíti a gyerekeket abban, hogy ne csak megértsék a kivonulás történetét, hanem aktív résztvevőivé is váljanak a széderestének.

A Zsilip ezért nyitott maceszsütödét

Peszách egyik különleges aspektusa az oktatás. Már maga a széderest micvája is erről szól: „beszéld el fiadnak!”. A széderest tele van olyan apró különlegességekkel, melyek célja elsősorban az, hogy a gyerekek figyelmét fölkeltsük és arra biztassuk, kérdezzenek. Kérdezzenek minél többet, hiszen az a célunk, hogy valóban, mélységében értsék meg és éljék át a megszabadulásunk történetét. 

Azonban sok családban generációk óta elveszett ez a tradíció, és ha tartanak is szédert, a felnőtteknek maguknak is több a kérdésük, mint a válaszuk a kivonulás történetével kapcsolatban. De még a vallásos családban felnőtt gyerekeknek is izgalmas egy interaktív peszáchi program, az ünnepi előkészületek közepette. Éppen ezért nyitja meg kapuit a Zsilip maceszsütödéje: az évek óta töretlen népszerűségnek örvendő programon idén több, mint kétszáz budapesti gyerek vett részt. 

Jól ment a maceszsütés a gyerekeknek

Glitzenstein Sámuel rabbi, a program szervezője abba is beavatott, mi minden várta a gyerekeket.  Egy mesterséges intelligenciával készített izgalmas animációs film vezette végig őket az egyiptomi rabszolgaság történetén. Ezután maguk is kipróbálhatták, milyen maceszt sütni, végül egy „széder” következett. „Amikor végeztünk, mondtam nekik, hogy most már ők fogják tudni otthon megmutatni, hogy kell csinálni” – tette hozzá a rabbi. 

A gyerekek ajándékokkal távoztak, akárcsak az Egyiptomból kivonuló zsidók. A saját hágádájuk és szédertáluk, valamint a maguk által sütött maceszen kívül kóser szőlőlevet és egy kis kiduspoharat is kaptak, amit az otthoni széderen használhatnak majd. 

Vasárnap, a Zsiliputi peszáchi karneválján mintegy száz gyerek látogatott a maceszsütödébe. A következő napokban zsidó iskolák és óvodák tanulói vettek részt a programon. 

A maceszsütöde ezúttal is nemcsak izgalmas szórakozást, de valódi, értékes tanítást is adott a résztvevő gyerekeknek, akik aztán továbbadhatták élményeiket és a tanultakat a családjaiknak a széderasztalnál.  Így teljesül a Rebbe mondása is, miszerint a mi generációnk az, amelyben a gyerekek tanítják a szüleiket a zsidóságra. 

Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.