Az 1945-öt követő tíz év társadalmi-politikai változásai az 1956-os forradalom és szabadságharcba torkolltak, amelyben a közvélemény által zsidónak tekintett személyek a barikádok mindkét oldalán megtalálhatók voltak. 

 

1956 antiszemitizmusa

1956 október–novemberében nem ke­rült sor átfogó antiszemita megmozdulásokra, az egész országra ki­terjedő szervezett atrocitásokra. A népfelkelés reprezentatív képvise­lői­nek, hangadóinak akcióiban a pe­remjelenségként felmerülő zsidó­el­lenesség nem játszott lényegi szere­pet, más volt a megmozdulás fő iránya. A kortársak visszaemlékezése és dokumentumok tanúsága szerint a kibontakozó politikai irányzatok sem voltak antiszemita jellegűek, még a konzervatívabb törekvésűek esetében sem. Már csak viszonylag rövid időtartama miatt is a forradalom mentes volt a zsidóellenes célkitűzésektől, más kérdés az antiszemitizmus szórványos felbukkanása.

 

A zsidóság reakciói

A magyarországi zsidóság viselkedése rendkívül összetett és paradox volt, reakciói és érzelmei a társadalom más rétegeihez hasonlóan az eufória és a rettegés végpontjai között alteráltak. A forradalmi eseményekkel szimpatizáló zsidó származású értelmiségiek, mint a másik oldalon az apparatcsikok korábban, ha számukra a zsidó problematika egyáltalán felvetődött, újból a magyar nemzeti célokkal való teljes azonosulásról, a totális testvéresülésről vizionáltak.

A „kis-zsidók” történelmi tapasztalatokon edződött ösztöne azonban másképp működött. Október 23-a után közülük sokan féltek a zsidóellenesség kiújulásától, aggódtak, hogy a népfelkelés zsidóüldözésbe fordulhat. Valóban nehéz megítélni, hogy a bukott rendszer exponált képviselőinek felelősségre vonásában, bántalmazásában, munkahelyi eltanácsolásában, a népítéletekben – így az elfogott ávósok esetenkénti meglincselésében – mekkora szerepe volt a társadalomban, az előző évtizedben lappangó módon jelen lévő hagyományos és új zsidóellenes érzelmeknek, és az utóbbival egybemosódó kommunistaellenességnek.

A forradalom második hetében, a Pesti Izraelita hitközség a forradalmat támogató nyilatkozatot adott ki, és bejelentette a kommunista párt járószalagján lévő régi vezetők leváltását – mindez azonban csak kevés figyelmet keltett. Amiképp visszhang nélkül maradt a budapesti rabbi-kar, a csúcsszervként működő Magyar Izraeliták Országos Irodájának és a Pesti Izraelita Hitközség Ideiglenes Forradalmi Bizottságának november 2-i nyilatkozata a Szabad Kossuth Rádióban: „A vallási szabadságát visszanyert magyar zsidóság lelkesen üdvözli a forradalom vívmányait. (…) Egynek érzi magát a szabad hazával. Felkéri a külföldi zsidó szervezeteket, nyújtsanak e sokat szenvedett hős magyar népnek gyors, hathatós anyagi segítséget.”

Szinte az utolsó pillanatban, no­vember 3-án (?) az Országos Rab­biképző Intézet épületében az esetleges antiszemita cselekmények kivédésére a korábbi években il­le­galitásban működő Bné Ákivá és Há­somér hácáir cionista ifjúsági szerve­ze­tek tagjaiból önvédelmi osztag is alakult. A Központi Szociális Bi­zottság tagjai helytállásának köszönhetően – a gyakorlati ostromállapotban – naponta több mint 2,000 ebéd jutott el a kiosztó-helyekre és megoldották 600 rendkívüli károsult gyorssegélyezését is.

Andrássy út, jobbra a Munkácsy Mihály utca torkolata

(1956. október 25. délután)


Antiszemitizmus a fõvárosban és vidéken

Bár helyenként antiszemita jelszavakat kiabáltak, kézzel írott zsidóellenes röplapokat terjesztettek, az ablakokra nyilas- és/vagy horogkeresztet mázoltak, s a házfalakon zsi­dóellenes falfirkák tűntek fel – köz­tük az ominózus, azóta is sokat idé­zett „Icig, most nem viszünk Auschwitz-ig” – a budapesti esemé­nyek­ben a „zsidó kártya” nem játszott számottevő szerepet. A fővárosban, a zsidó élet centrumában – bár sok nem-zsidó is tartott tőle – nem ütötte fel a fejét a politikai an­ti­szemitizmus.  Hogy az antiszemi­tiz­mustól való elhatárolódásban mi­lyen mértékben játszott szerepet a ’44-es események visszatérésétől va­­ló félelem, s esetleges bűntudat, a rasszizmus, „fasizmus” vádja elle­ni dek­larált tiltakozás, a nyugati világ el­várásainak megfelelni akarás és last but not least, az idő rövidsége – fél évszázad távlatából nehezen eldönthető.

Nyílt zsidóellenes megmozdulásokra, az antiszemita háttérkultúra, a hétköznapi fajgyűlölet felelevenedésére a verbális inzultustól a pogromig többnyire az ország elmaradottabb részein (Szabolcs, Nyírség, Hajdúság), esetenként azokon a vi­déki, zömében agrártelepüléseken került sor, ahol még viszonylag je­lentősebb számban éltek a holokauszt után visszatérő, vallási hagyományaikat őrző zsi­dók. Ők már puszta jelenlétükkel is „adósságukra”, a deportálások ide­jén tanúsított közömbösségükre, in­góságuk eltulajdonítására stb. emlé­kez­tették a hely­belieket, akik közül so­kan lelkiismeret-furdalásukat az egyes zsidók hi­báinak, ellenszenves cse­lekedeteinek, netán bűneinek felnagyításával, ál­talánosításával igyekeztek csillapítani.

Az ilyen helyeken a bűntudatból eredő agresszivitás („többen jöttek vissza, mint amennyit elvittek”), a hagyományos „népi” antiszemitizmus, az egy brosúrával korábbi „keresztény kurzus” öröksége, a szociális, kulturális különbségekből adódó féltékenység, kisebbrendűségi érzés, konkurenciaharc, valamint az alkalmilag újra felbukkanó nyilas csőcselék nyomása és a Rákosi-rendszer kiváltotta, gyakran zsidófóbiával párosult kommunistaellenesség egyszerre, olykor egymásba fonódva jelentkezett. Az atrocitásokat nem „felülről” vagy kívülről inspirálták és/vagy támogatták. A csoportos és személyes indulatok elszabadulása helyi erők műve volt, a társadalmi kontroll meglazulásával gyakran régi-új, vélt vagy valós sérelmek kerültek terítékre. A legtöbb incidensre a közrend felbomlásának időszakában, az események kezdetén került sor, de ezeket a kilengéseket is hamarosan megfékezték az új forradalmi hatóságok. 

Zsidó bevándorlók Montreálban

Elhallgatott attrocitások

Bár a tényleges hatalmi vákuum tízegynéhány napja alatt feljegyzett több ezer kollektív és egyéni akcióhoz képest a zsidóellenes kilengések száma elenyésző, jó okkal feltételezhető, hogy az atrocitások tényleges száma meghaladta a hatalomba visszatért kommunisták által összeállíttatott hírhedett Fehér Könyvekben felsorolt esetekét. Az érintettek közül sokan elhagyták az országot, vagy nagyobb településre, elsősorban a fővárosba, költöztek. A berendezkedő régi-új rendszerrel szembeni ellenérzés is sokakat hallgatásra késztetett.

Október 25-26-án éjjel Tápiógyörgyén megtámadták a helyi zsi­dó sze­retetotthon ápoltjait. Ugyan­csak október 25-én Mezőköves­den és Mezőnyáradon a felheccelt emberek zsidókat ütlegeltek, 26-án, Miskolcon két ÁVH-s(nak vélt) zsidót meglincselt a csőcselék. Tarcalon október 26–28-án gyű­lé­sen fordultak a zsidók ellen, később három zsidót megkéseltek, míg október 26-án Hajdúnánásról rombolásról és fosztogatásról van tudomásunk. Itt a felgerjedt, „zsidók és kommunisták” után kutató tömeg súlyosan bántalmazta a zsidó közösség több tagját, vallástanítóját és sakterét. Kisebb-nagyobb incidenseket jelentettek Alsózsolcáról, Balkányból, Balmazújvárosról, Dömsödről,

Füzesabonyból, Hajdúszobosz­ló­ról, Kaposvárról, Kisarról, Kiskunhalas­ról, Kiskunmajsáról, Mán­dokról, Mérk­ről, Nyírbátorról, Nyír­egy­há­zá­ról, Ófehértóról, Ózdról, Szarvasról, Tiszabercelről, Tiszakanyárról és Vámospércsről.

Füzesgyarmaton egy testvérpár csak a nemzetőrök beavatkozásának köszönhetően szabadult meg a lincseléstől. Kiskunmajsán a tanács zsidó származású begyűjtési fel­ügyelőjét verte agyon a feldühödött tömeg. A forradalom napjaiban Deb­recenben az ottani zsidók ne­veit tartalmazó „halállistát” kö­röz­tek (állítólag Nyíregyházán, Me­zőcsáton, Törökszentmiklóson, Kis­kunhalason, Szolnokon és Újpesten is készült hasonló lajstrom), míg Tarpán a helyi közösség három tag­jának felakasztását követelte a tö­meg, de végül beérte tettleges bán­talmazásukkal. Mátészalkán egy sor zsidóellenes demonstráció tör­tént. A helyi zsidók menekülni, rej­tőz­köd­ni kényszerültek a lincselő tö­meg elől. Az antiszemita izgatás­hoz gyakran még zsidók fizikai je­lenléte sem volt feltétlenül szüksé­ges, a kommunistákat könnyen mi­nősítették zsidónak és fordítva.

Ellentétben a későbbi kommunista állításokkal a forradalom alatt nem a „felülről”, budapesti utasításra szorították vissza a zsidóellenes megmozdulásokat, mondván, hogy a nyugati demokráciák nem támogatják,

támogathatják azokat az országokat, ahol felüti fejét az antiszemitizmus. Az első napok bi­zony­talansága után lo­kális erők, több­nyire a választott né­pi szerve­ze­tek, a forradalmi bizottságok szá­molták fel – nem egyforma hatékony­sággal – a spontán feltörő zsidóellenes meg­nyil­vánulásokat, néha a méltányosság rovására, de min­dig a vérontás elkerülése érdeké­ben. A legismertebb ilyen incidens­ben a hajdúnánási Forradalmi Bi­zottság vezetője a zavargások kitörésekor a tömeg lecsendesítésére né­hány „bűnös” zsidót bíróság elé ál­lítás címén lefogatott, majd a település elhagyására szólította fel őket, úgymond – ahogy előttük kifejtette – életük megóvása érdekében.

 

Tömeges elvándorlás – okok és következmények

Bár az antiszemita érzések fellángo­lását a hatalmi központokban mind­vé­gig sikerült elkerülni, a helyi zsi­dóellenes megnyilvánulások je­len­tőségét lokális jellegük ellenére sem szabad lekicsinyelnünk. Az erő­sza­kos cselekmények – különösen a Köztársaság téri lincselések hírei – sok zsidóban ambivalens érzéseket váltottak ki. Számos zsidó számára az eseményekről szóló, utólagosan gyakran eltúlzott és eltorzított helyszíni beszámolók, a küszöbönálló további zsidóellenes atrocitásokról, antiszemita hullámról szállongó rém­hírek, illetve a kommunista terror-rendszer visszatérésétől, a vasfüggöny újbóli legördülésétől való félelem adta meg az utolsó lökést az emigrálásra, ahogy akkor mondták a disszidálásra.

Magyar és egyiptomi menekültek ünneplik a szédert 1956-ban,

Londonban.


A zsidók tömeges emigrálásának okainál persze arról sem szabad megfeledkezni, hogy sokan régi terveiket válthatták valóra a határzár ideiglenes lazulásakor. Mindazok, akik már közel tíz éve a távozást fontolgatták – vonatkozik ez elsősorban a Rákosi-rendszerben vallási életükben ellehetetlenített hagyományhű csoportok legöntudatosabb részére, a „proletárdiktatúra” éveiben vagyonában, gazdasági tevékenységében, gyakran személyes szabadságában is korlátozott, polgári mentalitását őrző rétegekre, a háború előtt képzett zsidó szellemi elit jelentős részére, a hajdani cionistákra vagy pusztán családegyesítésekre várókra – kihasználták a kínálkozó lehetőséget.

1956-1957 fordulójára az akkori magyarországi zsidó népesség mintegy 20%-a, körülbelül 20 000-22 000

zsidó (ez az összes „disszidens” körülbelül egytizede) hagyta el az

országot. Kisebb mértékben a zsidók kivándorlása még 1957 első felében (most már „törvényes keretek” között, útlevéllel) is folytatódott. A vi­déki zsidók zöme kivándorolt, vagy korábbi lakóhelyéről a nagyobb biztonságot nyújtó fővárosba költözött. Bár a kivándorlást hivatalosan csak azoknak engedélyezték, akik katonai szolgálatra alkalmatlanok voltak, de megvesztegetéssel, felajánlásokkal (például „útlevelet lakásért cserébe”), netán egyes hivatalnokok hallgatólagos segítségével az exodus még néhány hónapig eltartott.

A következmény – a veszteséget most „csak” erről az oldalról tekintve – a magyarországi zsidó szervezeti (közösségi, vallási, intézményi stb.) élet minden korábbi mértéket meg­haladó meggyengülése volt. A zsidó „társadalom” krémje, hívők és ateisták, a háború előtt képzett

gaz­dasági, műszaki és humán ér­tel­mi­­ség jelentős hányada: tekintélyes rab­bik, (hit)tudósok, kántorok, met­szők, vallási és világi vezetők, or­vosok, ügyvédek, mérnökök, közgazdászok, az ideológiailag elkötele­zett csoportok legöntudatosabb ré­sze – vallásosok és cionisták –, szé­les kis- és középpolgári rétegek, jó­módúak és szegények, vállalkozó szel­lemű fiatalok valamint kevésbé fiatalok fogtak vándorbotot.

Haraszti György írása

 

A cikk az Egység magazin 91. számában jelent meg. Az Egység magazin legújabb számát keresse a Keren Or Központban (1052 Károly krt. 20) vagy a Kóser Piacon (1074. Dohány utca 36.). Ha érdekesnek találta írásunkat, és szeretne még több zsidó témáról olvasni, csatlakozzon előfizetőink táborához! Előfizetésért kattintsonhttp://fizetes.zsido.com/ujsag.php oldalra.