ZSIDÓ VILÁGHÍRADÓ

AMERIKAI ORVOS KÖRÜLMETÉLÉST JAVASOL AZ EURÓPAI FÉRFIAKNAK

CSAK NEM SZOMBATON…

KÜLÖN PARCELLÁK A NEM-ZSIDÓKNAK AZ IZRAELI KÖZTEMETŐKBEN

Amerikai orvos körülmetélést javasol az európai férfiaknak

Egy amerikai orvos nemrég felhívással fordult az európai férfiakhoz: járjanak az amerikai férfiak nyomdokain és metéltessék körül magukat – egészségügyi okokból.

Mint ismeretes, két nagy vallás írja elő a körülmetélést, mint vallási kötelességet: a zsidó és a mohamedán vallás, míg a kereszténység azt annakidején eltörölte, hogy megkönnyítse a pogányoknak az új vallás elfogadását.

A kaliforniai Dr. Edgár Son azzal érvel, hogy a circumcisió nagymértékű védelmet nyújt sokfajta urológiai betegség, gyulladás ellen, valamint az AIDS ellen és a nemi szerveket megtámadó rák ellen is. Míg Amerikában a férfiak 70 százaléka körülmetélteti magát (ez az arány természetesen a nem-zsidó lakosságra vonatkozik), addig az európai nem-zsidó férfiak körében ez úgyszólván teljesen ismeretlen.

Sajnos ez nagymértékben a zsidókra is áll: Magyarországon az utóbbi 50 évben született zsidó gyerekeknek csak kis hányada van körülmetélve, bár a circumcisiót hivatalosan a kommunista rendszer sem tiltotta.

Csak nem szombaton…

Az izraeli hadsereg tiltja, hogy az újoncokat szüleik szombaton meglátogassák, hogy ezzel ne okozzanak fölösleges fájdalmat a vallásos újoncoknak, akikhez nem jöhet szombaton senki, mivel szüleik nem utaznak ezen a napon.

Egy megtörtént eset nyomán az egyik baloldali vallásellenes szervezet beadvánnyal fordult a hadsereg parancsnokságához, amelyben elítélik az említett gyakorlatot, és kérik annak engedélyezését, hogy az újoncok szülei – azok, akik utaznak szombaton – látogathassák fiaikat a kiképzőtáborokban, mivel “más nap nincs amikor ezt tehetnék”.

A hadsereg szóvivője cáfolta a beadványba foglalt tényeket. Szerinte az érvényben lévő vezérkari utasítások szerint (Pkudot Mátkál), csak akkor van lehetőség a szombati látogatásra ha az újoncok minimum két hétig nem voltak szabadságon. Ebben az esetben lehet szombaton látogatni, míg a vallásos szülőknek péntek délután teszik lehetővé a látogatást…

(N. K.)

Külön parcellák nem-zsidóknak az izraeli köztemetőkben

Tárcaközi bizottság javasolja Izraelben, hogy külön parcellákat létesítsenek a temetőkben, azoknak, akik nem vallásosak, vagy meggyőződéses ateisták, és így hozzátartozóik nem egyeznek bele, hogy a zsidó vallás szertartásai szerint temessék el őket.

Az utóbbi időkben – a nagy orosz alija kapcsán – többször fordult elő, hogy nem-zsidók temetése akadályokba ütközött, miután Izraelben (néhány szélsőbaloldali kibuc kivételével) nincs ún. “világi temetés”. Az oroszországból érkezettek között sokan vegyes házasságban élnek, és a nem-zsidó házastársak közül sokan Izraelben sem térnek be a zsidó vallásba (mivel ez nem könnyű), inkább egyszerűen azt állítják magukról, hogy zsidók. Ha ez kiderül, a rabbik nem hajlandók eltemetni őket zsidó temetőben, hiszen ezt a háláchá tiltja. Ezt a problémát igyekszik most megoldani a tárcaközi bizottság azon javaslata, hogy külön parcellákat létesítsenek nem-zsidó halottak részére.

Megjelent: Gut Sábesz 2. évfolyam 3. szám – 2014. augusztus 5.