ZSIDÓ VILÁGHÍRADÓ

Sharon Stone bejelentette betérési szándékát

A mohamedánok és „Salamon istállói”

Askenáz zsidó nők rák-érzékenysége

Húszmilliárd dollárra perel svájci bankokat egy magyar-zsidó asszony

Sharon Stone bejelentette betérési szándékát

 

Férjhez megy egy marokkói származású zsidó milliomoshoz

Sharon Stone, a híres amerikai filmszínésznő (38) egy, a párizsi Gála című zsurnálnak adott interjújában, bejelentette, hogy rövidesen áttér a zsidó hitre, hogy férjhez mehessen Michel Ben-Ezra (47), marokkói születésű amerikai zsidó milliomoshoz.

Ben-Ezra elvált, két kis gyerek apja, a maga részéről közölte: számításba sem jöhet, hogy elvegye Stonet, amíg az be nem tér a zsidóságba „Mózes Tórája szerint”.

A szerkesztő megjegyzése: Ha a filmcsillag betérési szándéka megvalósul, nem ez lesz az első eset, hogy hollywoodi színésznők betérnek, azért, hogy zsidó férjükhöz hozzámehessenek.

Emlékezetes Liz Taylor esete, aki negyedik (vagy ötödik?) házasságát, azután kötötte, hogy egy hollywoodi reform-rabbinál „betért”. Az ilyen természetű „betérések” a Háláchá szempontjából teljesen érvénytelenek, mivel egyrészt érdekből köttetnek, másrészt a betérő nem vállalja magára a zsidóság eszméinek elfogadását és törvényeinek betartását – ami a betérés előfeltétele.

A mohamedánok és „Salamon istállói”

A hírek szerint a jeruzsálemi Wakf (moszlim hitbizomány) nagy titokban építkezik és átalakítási munkálatokat végez az óvárosi „Salamon Istállói” nevet viselő helyen, hogy ott felállítsa a szent város harmadik nagy moszlim mecsetjét. Izrael úgy tesz, mintha nem tudna a dologról. Állítólag annakidején hallgatólagos megegyezés volt a Wakf és Izrael között, arról hogy a mecsetépítési engedély fejében az arabok szemet hunynak a Hasmoneus alagút megnyitása felett. Ez mint tudjuk nem történt meg, sőt: az alagút megnyitása váltotta ki a véres zavargásokat. Most mindkét fél cáfolja az egyezményt és a jeruzsálemi városháza illetékesei szerint az építkezésnél nem történt szabálysértés….

Askenáz zsidó nők rák-érzékenysége

Egy New Yorkban nemrég végzett felmérés szerint kelet-európai származású zsidó nőknél fokozottan kimutatható a rákos megbetegedések iránti érzékenység.

A tudományos kutatás igazolta, hogy minden száz kelet-európai zsidó nő közül legalább egy különösen hajlamos mell- és petefészek-rákra. Ez négyszer annyi mint amennyi ismert átlag.

A felfedezés nyomán vita alakult ki Amerikában, szükséges-e az askenáz származású zsidó nők genetikai vizsgálata, kiderítendő, mennyiben veszélyes számukra ez a mutáció. Az amerikai zsidóság 90 százalékban askenáz eredetű.

A most felderített gén, melynek tudományos elnevezése BRCA2, nem lelhető fel más etnikai csoportoknál és semmi kapcsolata a már ismert BRCA1 génnel, amely a mell- és petefészek-rákot okozza és amelyet már igen alaposan kutattak és kutatnak. Előzetes kutatások kimutatták, hogy a BRCA1 gén mutációja az amerikai zsidók 1 százalékánál kimutatható.

Dr. Kenneth, az egyik amerikai rákkutató intézet vezetője szerint, a dolog nem ennyire egyértelmű. Ugyanis, „öröklött genetikai mutáció, csupán a rákos megbetegedések 10 százalékánál mutatható ki, abból a 210 ezer esetből, amely az évente előforduló mell- és petefészek megbetegedések száma”.

Vitán felüli, hogy a „kelet-európai askenáz” származás nemcsak az Amerikában élő zsidó nőkre vonatkozik.

A fenti adatok az Amerikában megjelenő Naturo Ceneties októberi számában láttak napvilágot.

Húszmilliárd dollárra perel svájci bankokat egy magyar-zsidó asszony

Húszmilliárd dolláros rekordkeresetet nyújtott be egy héttel ezelőtt egy amerikai szövetségi bíróságon a magyar-zsidó származású Weisshaus Gizella (66), akit 1944-ben, tizennégy évesen hurcoltak a náci megszállók haláltáborba. Az asszony szívesen lát minden károsultat a perben, s zsidókat, nem-zsidókat egyaránt meghív: csatlakozzanak hozzá.

Weisshaus asszony, aki ma New Yorkban él, s ott a szatmári chászidok közé tartozik, ügyvédje Edward Fagan útján azt állítja, hogy édesapja még a deportálások előtt biztonságba helyezte a családi vagyont egy svájci bankban. A család legnagyobb része elpusztult anélkül, hogy a számlaszámot közölték volna az akkor még kislány Gizellával.

Nem ő az egyetlen, aki ismeretlen letéteket kér számon svájci bankokon. Hosszú ideje húzódik a zsidó szervezetek és az alpesi paradicsom között a vita a zsidóüldözés előtt és alatt Zürichben, Bernben és másutt biztonságba helyezett vagyonokról, melyek — mivel tulajdonosuk elpusztult — a mai napig ún. „szunnyadó számlákon” kamatoznak. A svájciak egyelőre néhány tízmillió dollár létét ismerik el, a zsidók milliárdokról tudnak. Legutóbb az amerikai bankár vezette Volcker-bizottság kezdett tárgyalásokat a vagyonról. Ezek a tárgyalások még hosszú ideig eltarthatnak.

Weisshaus asszony, mint ügyvédje elmondta, azért vesztette el türelmét, mivel már harminc éve igyekszik hozzájutni édesapja pénzéhez.

Megjelent: Gut Sábesz 1. évfolyam 6. szám – 2014. július 21.

 

Megszakítás