ZSIDÓ VILÁGHÍRADÓ

Szombati tehénfejés – Jesiva növendék ellenőrzésével

A kórházak nem osztanak Metadont szombaton

Felgyújtották Varsó egyetlen zsinagógáját

Netanjáhu a holland zsidóknak: „Nálunk aki vallásos, az ortodox”

Szombati tehénfejés – Jesiva növendék ellenőrzésével

Az utóbbi hetekben fiatal jesiva bócherek járják szombatonként a kibucok tehenészeteit és ellenőrzik, hogy a fejés közben nem történik-e szombatszegés. A Tnuvá, a legnagyobb izraeli tejvállalat rabbija, Zeév Wittman kijelentette, hogy Izrael tejhozamának több mint 50 százaléka manapság kóser a szó legortodoxabb értelmében is (Mehádrin), ami azt jelenti, hogy a szombati fejés is a Háláchá szabályai szerint történik.

A Háláchá előírja, hogy szombaton nemcsak szabad de kötelező is a teheneket háromszor megfejni – mert ha ezt nem teszik az állatkínzás. Viszont, hogy a szombati nyugalom megőriztessék és ne legyen a szent nap profanizálva – vagy automatikus fejőgépeket kell használni, vagy nem zsidókat kell alkalmazni erre a célra.

A Tnuvá rabbija, illetve a helyi rabbinátusok által fizetett bócherek most azért járják szombatonként a különböző kibucokat, hogy a fejés szabályainak betartását ellenőrizzék. A fiatalok kettesével járőröznek és pénteken rendszerint egy közeli településen szállnak meg, ahonnan szombaton könnyűszerrel át lehet menni – természetesen gyalog – az ellenőrizendő kibuci istállóba.

A nagy általánosságban baloldali, vallástalan, sőt nemegyszer vallásellenes kibucokban, nem nagyon nézik jó szemmel ezt a klerikális tevékenységet, de az üzlet mindenek előtt: aki a rabbinátus hechser pecsétjét óhajtja – az sutba dobja az antiklerikalizmus zászlaját …

A kórházak nem osztanak Metadont szombaton

Az izraeli kórházak bezárják a Metadon nevű drogpótlót osztó kirendeltségeiket szombaton. A rászorulók pénteken fogják megkapni szombati Metadon-adagjukat is, hogy a gyógyszer kiadása ne okozzon szombatszegést. A rendeletet a vallásos egészségügyi miniszterhelyettes, Slomo Benizri hozta. Néhány krónikus drogos bulvárlapok hasábjain tiltakozott és „vallási kényszert” emlegetett, de jól értesült körök szerint a megoldás legfeljebb azoknak nem felel meg, akik üzletelnek a kábítószerpótlékkal.

Ugyancsak Benizri intézkedése nyomán az izraeli közkórházak ezentúl nem küldik haza szombaton és ünnepnapon a vallásos betegeket, hanem lehetővé teszik nekik, hogy a szombat kimeneteléig ott maradjanak és enni kapjanak.

A Bné-Brák városhoz közeli Beilinson kórház, amely százezernyi vallásos szombattartó zsidót lát el – nemrég elhatározta, hogy a pénteken vizsgálatra jelentkező vallásos betegek, soronkívüliséget élveznek, hogy még a szombat beállta előtt haza érkezhessenek, ha nem kell benntartani őket a kórházban további kezelésre. Ezt a rendszert most Benizri rabbi kiterjeszti a többi kórházra is.

A natanjai Laniadó vallásos kórházban, amit a néhai klausenburgi rebbe, Jekutiél Jehudá Hálberstam alapított és jelenleg hívei vezetnek – külön vendégház áll azok rendelkezésére, akik szeretteiket akarják szombaton meglátogatni. Ezek már pénteken délután megérkeznek, alvóhelyet kapnak és háromszori szombati étkezést a kórház kontójára – csakhogy ne utazzanak szombaton…

Felgyújtották Varsó egyetlen zsinagógáját

Pár héttel ezelőtt ismeretlen tettesek felgyújtották az egyetlen működő varsói zsinagógát, az ún. Njuzik-sult. Szakértők szerint a kár jelentős.

A tűzoltók 20 perc alatt értek a helyszínre és eloltották a tüzet, mielőtt az egész épület a lángok martaléka lett volna. Pável Wildstein, a zsidó föderáció elnöke szerint „új antiszemita hullám kifejlődésének vagyunk tanúi, abban a Lengyelországban, amely a demokrácia útjára lépett”. A mai Lengyelországban, mindössze 2-3 ezer idős zsidó él.

A lengyel zsidók főrabbija, az izraeli Pinchász Menáchem Joszkovits, akit az előző guri rebbe küldött Varsóba, azt mondta, hogy „az eset régi sebeket tép fel” majd azon reményének adott kifejezést, hogy a hatóságok elejét tudják venni a vandál cselekedeteknek. Ugyanezen óhaját fejezte ki a lengyel államelnök, Alexander Kwasnjevszkij is, aki „mélységesen elítélte a vandál cselekedetet”.

Netanjáhu a holland zsidóknak: „Nálunk aki vallásos, az ortodox”

Benjamin Netanjáhu miniszterelnök hollandiai világlátogatása során arról próbálta meggyőzni az ottani zsidók képviselőit, hogy a betérésekről szóló, nemrég első olvasatban elfogadott törvényjavaslat nem irányul ellenük. Arról van szó, „ki a rabbi” Izraelben, vagyis kinek a betérítési tevékenysége elfogadott. Netanjáhu hozzátette: ahogy a diaszpóra-zsidóságnak joga van életét legjobb belátása szerint rendezni, ugyanúgy meg kell érteni az izraeli valóság sokrétűségét, az ottani adottságokat. Magánbeszélgetéseken a miniszterelnök azt is mondta: Izraelben nincsenek olyan hagyományai a reform- és konzervatív zsidóságnak, mint Amerikában: „Nálunk aki vallásos, az ortodox”.

Megjelent: Gut Sábesz 1. évfolyam 31. szám – 2014. július 30.

 

Megszakítás