Izraeli diákok kitiltása Auschwitz-ból

 

Egy Egyesült Államokbeli zsidó szervezet  peticiót nyújtott be, hogy megakadályozza Izraelt abban, hogy zsidó tanulokat az egykori Auschwitz-i haláltábor területére küldjenek, mindaddig, amíg az ott álló keresztény templomot onnan el nem mozdítják. Ávi Weiss rabbi, a New York-i Coalition for Jewish Concerns – Ámchá szervezet vezetője, azt mondta, hogy a templom, amelyet 1983-ban építettek, megsérti az ENSZ deklarációt, melyben az áll, hogy a tábornak eredeti állapotban, érintetlenül kell maradnia. A haláltábor közelében keresztény fundamentalisták által felállított több tucat kereszt tavaly igen nagy felháborodást keltett a zsidó szervezeteknél.

 

Mobiltelefon a Siratófalhoz

 

Az izraeli, majd a nyugati sajtót a múlt héten bejárta a hír: most már nemcsak faxot lehet küldeni a jeruzsálemi Siratófalhoz imákkal, kérelmekkel, siralmakkkal, stb. Most már telefonálni is lehet.

A legújabb gimmicket egy marokkói születésű breszlavi chászid, bizonyos Náchmán Bitton (35) találta ki. A lapok hozták nagyszakállú fényképét, amint mobiltelefonját a Siratófal köveihez tapasztotta – hogy a jó Isten hallgassa meg Amerikából hallózó rokonát, akinek “egy fontos ügyben” akart fohászkodni az Örökkévalóhoz a falnál. “Megspóroltam rokonomnak, egy hosszú, drága és fárasztó utat” – mondta Bitton, aki nemrég volt az ukrajnai Ummanban, a breszlavi Náchmán rabbi 200 éves sírjánál.

Az izraeli rabbik nem nézik jó szemmel a Siratófal körül folyó kommunikációs tevékenységet, de nem tesznek, nem tehetnek ellene semmit.

A bulvárlapokat ez a téma nem izgatja. Inkább azt találgatják, mit írt Chelsie, Clinton elnök leánya, a Siratófal kövei közé dugott cédulára, legutóbbi ittlétekor. A szende leányzó – apja leánya – nem volt hajlandó elárulni.

 

Az egyiptomi sejk a rabbi áldását kérte

 

“Kérlek imádkozz és áldd meg mindazokat, akik hozzád fordulnak, zsidókat és arabokat egyaránt!” – kérte Iszhak Idrisz Szakkuta egyiptomi sejk, Dávid Bácri vezető kabalista rabbit, a jeruzsálemi Sálom jesiva vezetőjét, a közel múltban létrejött találkozásuk végén.

A sejk, aki egy ismert és elismert vallási vezető a moszlim világban, a Mekkában székelő Moszlim Világszervezet vezetőségi tagja. A szudáni születésű sejk a saját kezdeményezésére látogatott el Bácri rabbihoz, akivel hosszan elbeszélgetett. A kabalista rabbi kérte a nagy tekintélynek örvendő sejket, lépjen fel az arab terror és azon belül is az “öngyilkos kommandók” ellen, akiket úgy verbuválnak, hogy bizonyos vallási vezetők “mennyországot” ígérnek nekik minden megölt zsidó ellenében.

A sejk – aki az iszlám mérsékelt, szunita ágához tartozik (ellentétben a militáns siitákkal) – kijelentette, hogy a terrorakciók Istentagadásnak számítanak az iszlám szemében. A maga részéről kérte Bácri rabbit, ne tegyen különbséget és adja áldását mindenkire, aki hozzá fordul. “Imádkozz mindenkiért vallásra és fajra való tekintet nélkül” – kérte a sejk a rabbit, majd hozzátette: “Tudom, hogy az Isten meghallgatja a zsidók imáit. Mindig is tiszteltük a rabbikat és hisszük, hogy lehetőségük van a hivők megsegítésére” – mondotta a sejk.

 

Az első Brit Milá Vilnában a Holocaust óta

 

A múlt héten “rendhagyó” esemény történt Vilnában: első ízben a Soá óta egy újszülöttet körülmetéltek “idejében” (bizmáno) vagyis nyolc napos korában. Eddig, ha volt is brit, az idős embereken vagy tizenéves fiúkon lett végrehajtva.

A circumcisiót a helyi (lubavicsi) rabbi, Salom Dov Krinsky kezdeményezésére egy Londonból hozatott mohél, reb Gávriél Sleider hajtotta végre.

Ma mindössze 6000 zsidó él Vilnában, a valamikor virágzó, több mint 100 ezer lelket számláló zsidó közösségben, ami elnyerte a “Litvánia Jeruzsáleme” elnevezést.

Krinsky rabbi már létesített egy zsidó nevelő intézetet (60 gyerek) és egy kóser népkonyhát, ahol napi 125 ebédet osztanak ki.

Megjelent: Gut Sábesz 3. évfolyam 15. szám – 2014. október 6.