Zsidó Ünnepek

Elul utolsó napjaiban ‑ az idén négy nappal Ros Hásáná előtt ‑ a kora reggeli órákban, Bűnbánó imákat, ún. Szlichot‑ot mondanak a templomokban. A Midrás szerint ezeket az ősrégi imákat Mózes mesterünk magától az Örökkévalótól tanulta…

Elul hó második napjától megfújják reggelente a templomokban a kürtöt (Sófár), melynek hangja bűnbánatra szólít. Erev Ros Hásánákor nem fújják meg a kürtöt.

Nem véletlen, hogy valamilyen módon minden zsidó részt vesz Ros Hásáná és Jom Kippur ünneplésében. Ezeknek a napoknak a jelentősége annyira nagy, hogy minden zsidó lelkét megérinti, függetlenül attól, mennyire ismeri a zsidóságot vagy mennyire van módjában pillanatnyilag a parancsolatokat betartani.

Ros Hásáná az a nap, amelyen Isten azzal fejezte be ennek a világnak a megteremtését, hogy megteremtette Ádámot, az első embert. Ádám első cselekedete az volt, hogy az Örökkévalót a Mindenség Királyává kiáltotta ki. Felszólított minden teremtményt: „Jöjjetek, imádjuk Istent, teremtőnket, hajoljunk meg és térdeljünk le előtte!” Ez az oka annak, hogy Ros Hásáná alkalmával (Ros Hásáná szó szerint „az év fejét” jelenti) mi is meghirdetjük Isten királyságát és újból megerősítjük elkötelezettségünket, hogy jól fogjuk szolgálni Őt. Ugyanúgy, ahogy az első Ros Hásáná-kor Isten megteremtette a világot, ugyanúgy minden Ros Hásáná alkalmával felülvizsgálja azt, amit teremtett, megnézi, mennyire kötődünk Hozzá és elhatározza, hogyan fog viszonyulni hozzánk a következő évben.

Ros Hásáná mindkét napján, szeptember 20-án és 21-én, csütörtökön és pénteken legalább harminc sófár-kürt hangot hallatnak a templomban. A sófár a legrégibb és a lelket leginkább megérintő fúvós hangszer. Megfúvásának több értelme is van. Ezek közül néhány:

* Meghirdeti Istennek a Mindenség Királyává való megkoronázását.

* Bűnbánatra és Istenhez való visszatérésre ébreszt minket.

* Emlékeztet arra, hogy a sófárt hallottuk a Szináj hegy lábánál, amikor örök időkre elfogadtuk Isten parancsait.

Ros Hásáná első napján, szeptember 20-án, csütörtökön a délutáni ima után kimegyünk a folyó vagy a halastó partára és elmondjuk a Táslich-imát, melyben „eldobjuk bűneinket”. Ahogy a hal nem tud meglenni víz nélkül, úgy mi sem tudunk meglenni Isten gondviselése nélkül. A hal sohasem becsukódó szeme pedig azt jelképezi, hogy Isten szünet nélkül figyel ránk.

Ros Hásánákor édességet, áldásokat és bőséget jelképező ételeket szoktunk enni. A chálá-t (bárhesz) mézbe mártjuk, és azután az első estén egy szelet mézbe mártott almát eszünk. Az almára mondott megfelelő áldáshoz a következő szavakat fűzzük hozzá: „Legyen akaratod szerint és újítsd meg az évet, hogy az jó és édes legyen számunkra”. Más szokások szerint halfejet, gránátalmát és sárgarépából készült édes főzeléket eszünk.

Mivel az idén Ros Hásáná (újév) második napja péntekre esik, és mivel szombaton természetesen nem szabad főzni és ugyancsak tiltva van ünnepnapon szombatra főzni, illetve előkészíteni ‑ ennek okából csináljuk szerdán, szeptember 19-én, az Éruv Távsilin szertartást, mely lehetővé teszi a szombati ételek pénteki megfőzését. Részleteket a rabbiknál lehet megérdeklődni.

Ros Hásáná két napja, a rákövetkező hét nap és Jom Kippur az a tíz nap, mely különlegesen alkalmas a „tesuvá”-ra, az Istenhez való visszatérésre. A Ros Hásáná két napját követő nap Gedáljá böjtje, amely napfelkelte előtt körülbelül három órával kezdődik és napnyugta után még 40 percig tart. Minthogy az idén ez a böjt szombatra esnék, egy nappal elhalasztjuk, és vasárnap, szeptember 23-án tartjuk meg. A böjt egy kiemelkedő zsidó vezető emlékét örökíti meg, akit a babilóniai száműzetés idején gyilkoltak meg.

A Jom Kippurt megelőző napon, pénteken, szeptember 28-án, az étkezések ünnepiek. Ezzel nyilvánítjuk ki Isten kegyelmében való hitünket, bizodalmunkat. E nap másik nagyon szép szokása, hogy a szülők megáldják gyermekeiket. Jom Kippurkor Isten elleni bűneinket tesszük jóvá és nem azt a rosszat, amit egyik ember a másikkal szemben elkövet. Ezért fontos, hogy a Jom Kippur előtti napon barátainktól, rokonainktól és ismerőseinktől elnézést és bocsánatot kérjünk, hogy ezzel minden velünk szembeni esetleges rossz érzésüket eloszlassuk.

Bár az említett napokat gyakran nevezik „Félelmetes Napok”-nak, ezek a napok nem szomorúak. Valójában Jom Kippur az év legszentebb napja és ‑ bensőséges értelemben ‑ egyben az év legboldogabb napja is. Jom Kippurkor kapjuk meg ugyanis Isten legbensőségesebb ajándékát: bocsánatát. Amikor az egyik ember megbocsát a másiknak, a barátság és a szeretet mély érzése felülemelkedik bármi rosszon, ami megtörtént.

Hasonlóképpen Isten bocsánata is az Ő örök és feltétel nélküli szeretetének kifejeződése. Bár esetleg megsértettük Isten akaratát, a mi lényegünk ‑ a mi lelkünk ‑ isteni és tiszta marad. Jom Kippur az az egy nap minden évben, amikor Isten a legvilágosabban feltárja, hogy a mi lényegünk és az Ő lényege egy. Sőt, a lélek szintjén a zsidó nép megbonthatatlan és minden tagja a szó valódi értelmében egyenlő. Minél inkább kimutatjuk a tetteinkben megnyilvánuló szeretettel és barátsággal lényegbeli egységünket, annál inkább fog Isten szeretete megnyilvánulni irántunk.

A Jom Kippur szeptember 28-a, péntek estétől szeptember 29-e, Szombat estéig tart. Azonkívül, hogy Jom Kippurkor éppúgy tilos a munka, mint Szombaton, öt tevékenység kifejezetten tilos Jom Kippurkor. Ezek a következők: az evés és az ivás, az illatszerek és illatos kenőcsök használata, a házastársi kapcsolatok, a test felüdülését szolgáló mosakodás, valamint a bőrből készült vagy bőrtalpú cipők viselése.

Jom Kippurkor minden anyagi jellegű gondtól megszabadultan, a napot imádkozásra fordítjuk. Az esti istentiszteletet a „Kol Nidré” eléneklésével kezdjük, amely felold bennünket minden fogadalom alól, amelyet esetleg a következő évben teszünk. Jom Kippur egész ideje alatt minden fontosabb imánál elmondjuk a Viduj (bűnvalló) imát, amelyben felsoroljuk mindazokat a bűnöket, amelyeket esetleg elkövettünk, és Isten bocsánatát kérjük. A nap legutolsó imája a Neilá (záróima), minthogy ítéletünk a következő évre megpecsételődött. A Neilá-istentiszteleti rész az egész évben az egyetlen, amikor a frigyszekrény ajtaja az ima elejétől a végéig nyitva van. Ez azt jelenti, hogy a mennyben az ima kapui ez alatt az idő alatt szélesre vannak tárva előttünk. A Neilá tetőpontján közösen mondjuk el a „Semá Jiszráél” (Halljad Izráel!)-imát és más verseket, és utoljára fújják meg a sófárt.

Jom Kippuri imarendünk egyik fontos része a Mázkir (Jizkor) ima, melyben elhunyt szüleink és hozzátartozóink lelki üdvéért imádkozunk. (A szöveg az imakönyvben.)

A szukká a szabad ég alatt épített sátor, négy fala van, és lombtető fedi.

A Ros Hásánával kezdődő és Jom Kipurral befejeződő Félelmetes Napok után már készülődünk a Szukkot („Örvendezésünk időszaka”) jó hangulatú megünneplésére. A zsidó népet, miután Egyiptomból kivonult, a pusztában való vándorlás negyven esztendeje alatt védően vették körül „a dicsőség felhői”. Erre való megemlékezésként és azért, hogy fokozzuk Isten mindent átölelő szeretetében és védelmében való bizonyosságunkat, meg van parancsolva nekünk: „Sátrakban lakjál hét napig”. A szabadban felállított sátorban való ünnepi étkezések és időtöltés egyedülálló vallási élmény.

A Szukkot egy másik speciális micvája (vallási parancsa) a négy fajta (növény) ‑ az etrog(citrusgyümölcs), a luláv (pálmaág), a hádász (mirtuszág) és az árává (fűzfagally) együttes megrázása. E micva sok magyarázata közül az egyik, hogy a négy fajta mindegyike egy-egy különböző típusú zsidót képvisel. A tény, hogy a micvához mind a négy fajta szükséges, népként való egységünket jelképezi: mindannyiunknak szüksége van a másikra. És az, hogy a négy fajtát mind a négy irányban, valamint fel- és lefelé is megrázzuk, azt jelenti: Isten mindenütt jelen van.

Az ünnep mind a hét napján, október 3-a, szerda estétől október 10-e, szerda délutánig, hacsak nem esik az eső, valamennyi étkezésre a szukkában (sátorban) kerül sor. Olyan étkezésnél, amely 57 grammnál több kenyérfélét vagy süteményt tartalmaz, az „… hogy üljünk a szukkában” áldást mondjuk el.

Érdeklődjük meg, hol van Pesten Szukka, ahol a micvát be lehet tartani. Telefonok: 268-0183.

Szukkot minden napján, október 4-étől, csütörtöktől október 10-éig, szerdáig (szombat kivételével) napközben megrázzuk a „négy fajtát” (növényfajtát). A lulávot (pálmaágat), három hádászt (mirtuszágat) és két árávát (fűzfagallyat) vegyünk a jobb kezünkbe úgy, hogy a luláv „gerince” szemben legyen velünk. Mondjuk el a megfelelő áldást (áldásokat), majd vegyük az etrogot (citrusgyümölcsöt) a bal kezünkbe úgy, hogy bimbója felfelé legyen, vigyük a három másik fajtához olyan közel, hogy ne legyen köztük rés és rázzuk meg.

A Szukkot harmadik napjától október 6-ától, szombattól a hetedik napjáig, október 10-éig, szerdáig tartó napokat Chol Hámoéd-nek (félünnepnek) hívják. Ezeken a napokon nem mondunk kidust és nem gyújtunk gyertyát (kivételt képez a Chol Hámoéd Szombatja). Chol Hámoéd hétköznapjain pedig csak a legszükségesebb munkát végezzük el.

Szukkot hetedik napját, amely október 10-ére, szerdára esik, Hosáná Rábá-nak hívják. Ezen a napon szokás éjjel fennmaradni és a Tórából, valamint a Zsoltárok könyvéből részeket olvasni. Reggel ‑ kezünkben a lulávot (pálmaágat) és az etrogot (citrusgyümölcsöt) tartva ‑ hétszer megkerüljük a templomi emelvényt. Ezután a „Hosáná” elnevezésű speciális imákat mondjuk el úgy, hogy közben öt egybekötött fűzfagallyat tartunk a kezünkben. A fűzfagallyakkal a földet verjük és ezzel szimbolikusan Isten ítéletét „édesítjük meg”.

A nyolcadik napon, október 11-én, csütörtökön, amit S’mini Áceret-nek hívnak, továbbra is a szukkában étkezünk, de már nem mondjuk el a „… hogy a szukkában üljünk”-áldást. Szimchát Torá-kor, október 12-én, pénteken újra bent a házban kezdünk étkezni.

Szimchát Torá a lelki, szellemi és érzelmi életünket minden szempontból gazdagító, felemelő élményekkel teli hónap betetőzése. Félelemben álltunk a Mindenség Királya előtt és elfogadtuk a felettünk való korlátlan uralmát. Kegyelme által megbocsátást nyertünk és megtisztultunk, és csodás parancsain keresztül éreztük az Istennel való egyesülés örömét. Most az Ő Tórájának örvendezünk. Mondják, hogy maga a Tóra örül, amikor a szent tekercseket karunkba vesszük és együtt táncolunk velük ‑ a komoly tudós és a kezdő ‑, tudásunk szintjétől függetlenül. A Szimchát Torá öröme sokkal nagyobb, mint bármilyen öröm, melyet intellektuális úton való megértésből szerezhetnénk.

A Szimchát Tórá ‑ a Tóra ünnepe ‑ kifejezés kettős értelmű: megszokott értelemben a mi örömünket (szimchá) jelenti afelett, hogy a Tóra, Isten e becses ajándéka a miénk. Ebben az időben azért örvendezünk, mert befejeztük a Tóra egész éven keresztül tartó olvasását és most ismét kezdjük elölről. Még szószerintibb értelemben azonban a Tóra örömét jelenti afelett, hogy a zsidó nép megtartja. A Tóra nem egyszerűen absztrakt, vagy akár Istentől származó gondolatok gyűjteménye, hanem élő vezérfonal földi emberek számára, mindennapi dolgaikban. Szimchát Tórákor mi válunk a Tóra lábaivá és módot adunk neki arra, hogy táncoljon.

Szimchát Tórá estéjén, október 11-én, csütörtökön este (és néhány közösségben S’mini Áceret estéjén is) hét kört (hákáfot) teszünk a bima (emelvény) körül, miközben énekelünk és a Tóra-tekercsekkel táncolunk. Szimchát Tórá reggelén, október 12-én, pénteken a Tóra utolsó szakaszát olvassuk fel és ezzel befejeződik az éves ciklus. Majd közvetlenül ezután a Tórá elejét kezdjük el olvasni. Így folytatjuk Isten Tórájának végtelen bölcsességében való elmélyülésünket. Ez az az örök erő, amely több mint 3300 éven keresztül összetartott és fenntartott minket.